Egyes szájon át szedhető antiszeptikumok és szájvizek képesek lehetnek hatástalanítani az új-koronavírust az amerikai Penn State Orvostudományi Főiskola kutatása szerint.
A biotechnológiai startupoktól kezdve a Big Pharmáig vállalatok tucatjai versengenek a COVID-19 elleni biztonságos és hatékony oltóanyag kifejlesztéséért, egyrészt mert nagy szüksége van a világnak erre a vakcinára, másrészt pedig mert igen jelentős profitra tehetnek szert általa – írja az Agerpres az AFP francia hírügynökségre hivatkozva,
Szinte lehetetlen felmérni, hány erdélyi magyar élhet a nagyvilágban. Ugyanakkor a körükben nemrég végzett nagyszabású, online kérdőíves kutatásból kitűnik, hogy minél hosszabb a kint eltöltött idő, annál inkább csökken azok száma, akik gondolkoznak a hazaköltözésen.
Raed Arafat katasztrófavédelemért felelős belügyminisztériumi államtitkár azt tanácsolja a romániai lakosságnak, hogy ne fizessen elő külföldi sívakációra vagy más téli utazásra, mivel világszerte nagy a bizonytalanság, és nem lehet tudni, hogy mi lesz két-három hónap múlva.
A családra és a nemi szerepekre vonatkozó értékekben, illetve a vallásgyakorlásban nincs jelentős román–magyar eltérés; ezeken a területeken romániai trendek jellemzőek az erdélyi magyarok esetében is – derült ki többek között a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vizsgálatából, amelyet a European Values Study kereté
Románia eddig nem kockázatosnak ítélt megyéit is felvették az új típusú koronavírus terjedése miatt kockázatosnak minősülő területek listájára Németországban.
Ideiglenesen felfüggeszti a tevekénységét a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – tájékoztatott kedd este a teátrum vezetősége. Szerda reggel a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház közölte, hogy két bemutatót is kénytelenek elhalasztani.
A nagyvilágba kiköltözött erdélyi magyarok mintegy negyede nem zárja ki, hogy valamikor a közeljövőben visszatér Romániába – derül ki a Bálványos Intézet nagyszabású, hiánypótló kutatásából.
Átalakította ugyan az üdülési szokásokat a koronavírus-világjárvány, de az utazni vágyók elmentek nyaralni, még ha többnyire inkább belföldön is.
Az új koronavírussal megfertőződött emberek csak mintegy ötöde marad tünetmentes a Berni Egyetem kutatóinak új, nagy léptékű kutatása szerint, amely 79 korábbi tanulmány eredményein alapul.
A történeti Erdély címmel jelent meg Székely Árpád Székelyudvarhelyen élő földrajztanár új kötete. A természeti kalauzt több erdélyi településen is bemutatják a hónap folyamán.
Több mint 57 százalékkal zsugorodott az utazási irodák és utazásszervezők forgalma júliusban az előző év azonos időszakához mérten, a szállodák és vendéglők tevékenysége pedig 19,5 százalékkal esett vissza az Országos Statisztikai Intézet (INS) legfrissebb adatsorai szerint. Ellenkező trenden voltak eközben a fodrászatok.
Júliusban csaknem 45 százalékkal, 2,436 millióra csökkent a vendégéjszakák száma az egy évvel korábbihoz mérten – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által szerdán nyilvánosságra hozott adatsorokból.
A nyári turisztikai szezon idén szeptember végéig tart – vetíti előre legfrissebb elemzésében a Travelminit.ro szállásfoglaló oldal. A belföldön utazók már eddig is több mint 23 000 vendégéjszakát foglaltak le.
Telefonon tárgyalt magyar hivatali kollégájával, Szijjártó Péterrel Bogdan Aurescu román külügyminiszter szombaton. A bukaresti külügyi tárca tájékoztatása szerint Szijjártó arról biztosította Aurescut, hogy román állampolgárok az eddigi feltételek mellett továbbra is átutazhatnak Magyarország területén.
Frissítette a magas járványügyi kockázatot jelentő országok jegyzékét csütörtök késő esti ülésén az Országos Katasztrófavédelmi Bizottság (CNSU). A listán szereplő államokból Romániába érkezőknek 14 napra karanténba kell vonulniuk.
Vörös zónának minősítették a belga hatóságok Románia egész területét – közölte a külügyminisztérium.
A trianoni békediktátum századik, illetve a második bécsi döntés 80. évfordulója köré csoportosították a frissen megjelent Kincses Kolozsvár Kalendárium évkönyvet, amelyet csütörtök délelőtt mutattak be a szerzők jelenlétében a Kolozsvári Magyar Napokon.