Fotó: Pixabay
Népszerűek az egyiptomi utazások a romániai lakosság körében, miután a hazatérőkre nem vár karantén. Csaknem tíz charter járat szállítja a turistákat naponta az ország több repülőteréről a Vörös-tenger partjára.
2021. április 30., 13:222021. április 30., 13:22
Traian Bădulescu, az Utazási Irodák Országos Egyesületének (ANAT) elnöke elmondta, az ortodox húsvét és a majális idején több ezer romániai turista „szállja meg” Egyiptomot,
„Jó árak vannak, all inclusive ellátással, az ottani járványhelyzet stabil, és mindössze egy PCR-tesztre van szükség” – sorolta az Egyiptom mellett szóló érveket az idegenforgalmi szakember.
Áprilisban elindultak vagy elindulnak az első charterjáratok Egyiptom irányába az erdélyi és partiumi repülőterekről, az eddigi tapasztalatok alapján pedig nem üresen fogják megtenni az oda-vissza utat. Az előfoglalások alapján hasonló trendek várhatóak a nyár elején induló antalyai járatok esetében is. A járványhelyzet javulása és a korl&
Utazni vágyók ezrei voltak kénytelenek emiatt lemondani a legfoglalt utazásukat, miután Romániának nincs megállapodása ezekkel az országokkal, így csak a beoltottakra és a koronavíruson nemrég átesetteken nem vár karantén, amikor hazaérnek.
A világ eddig kitermelt aranykészlete több ezer tonna, de elosztva csupán néhány gramm fejenként.
Jelentős összegű támogatást hirdetett meg a kormány erdőtelepítésre. Egy hektár tölgyfaerdő telepítése esetén az elérhető teljes támogatás közel húszezer euró, a programban résztvevők húsz éven át évi 640 euró támogatásban részesülnek.
A megismételt romániai elnökválasztás első fordulójának eredménye sokkolta a pénzpiacot, az egyre fokozódó aggodalmak erős érzelmi reakciókat váltottak ki a befektetők és a megtakarításokkal rendelkező lakosság körében is.
Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.
Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
1 hozzászólás