A hivatalos indoklás szerint a kis- és közepes boltokat, a hazai termelőket segítené az a parlament előtt levő törvénytervezet, ami kitiltaná a városokból a hiper- és szupermarketeket. Az ötlet amúgy nem újkeletű, a romániai élelmiszeripari vállalkozók már évek óta sürgetnek egy hasonló intézkedést.
Mandátumát kockára téve, úgynevezett kormányzati felelősségvállalással módosítja a bukaresti kormány a szociáldemokrata elődje által idén bevezetett „kapzsisági” (2018/114-es számú) rendeletet – jelentették be a kabinet szerdai ülése után.
A miniszterelnök úgy véli, a képviselőházban megvan a többség a kétfordulós polgármester-választás törvénytervezetének elfogadtatásához. Már csak az van hátra, hogy ez a többség napirendre tűzhesse a javaslatot – jelentette ki szerda este Ludovic Orban.
Együttes plénumra ül össze a parlament két háza csütörtökön délben, amikor a kormány felelősségvállalással tervez hatályba léptetni három törvénytervezetet.
2017. október 19-e és 2019. december 2-a között összesen 22.917 elítélt hagyhatta el a kiszabott határidőnél korábban a börtönt a büntetés-végrehajtási kompenzációs jogorvoslat törvénye következtében. A legtöbbjüket lopás vagy rablás miatt ítélték el – tájékoztatta az Országos Börtönigazg
Miközben az alsóház jogi bizottsága már el is fogadta az elítéltek kedvezményes szabadlábra helyezését lehetővé tevő törvény eltörlését, a kormány arra készül, hogy felszámolja az ügyészeket vizsgáló ügyészséget és állítsa vissza a kétfordulós polgármester-választást.<
A PSD-kormány által elfogadott intézkedések eltörlésén ügyködik az Orban-kabinet. Eltörölnék egyebek mellett az üzemanyagok extra jövedéki adóját, a részmunkaidős szerződésekre kirótt többletadót, és a hírhedt 2018/114-es sürgősségi kormányrendeleten is módosítanának.
Nem döntött jól az RMDSZ, amikor megszavazta a jogszabályt, amely lehetővé teszi a veszélyes bűnözők idő előtti szabadlábra helyezését – ismerte be Korodi Attila képviselőházi frakcióvezető. A kormány felelősségvállalással fogadtatná el a törvény módosítását.
Nem marad el a nyugdíjtörvénybe foglalt 40 százalékos nyugdíjemelés – Ludovic Orban kormányfő ígérete szerint alkalmazni fogják a szociálliberális kabinet által elfogadott, minden irányból bírált, ám Klaus Johannis államfő által végül kihirdetett nyugdíjtörvényt.
A bukaresti parlament megteremtette a jogalapot ahhoz, hogy az erdészek halált okozó fegyverekkel járőrözhessenek, és használhassák is őket: az erről szóló jogszabály-módosítást szerdán egyhangúlag szavazta meg a bukaresti képviselőház.
Hallgatólagosan elfogadta keddi ülésén a szenátus a kannabisz gyógyászati célú felhasználásának engedélyeztetéséről szóló törvénytervezetet.
Klaus Johannis elnök visszaküldte a parlamentnek szerdán megfontolás végett azt a törvényt, amely drasztikusan korlátozza a román aranytartalék külföldi tárolását.
Klaus Johannis államfő kihirdette csütörtökön az alternatív szállítási tevékenységet szabályozó, 2019/49-es törvényt.
Elutasította a román szenátus hétfőn Kulcsár Terza József háromszéki parlamenti képviselő törvénykezdeményezését, amely eltörölte volna a román nyelv és irodalom érettségit a kisebbségi tannyelvű iskolák végzősei számára.
A szenátus adó- és pénzügyi bizottsága kiiktatta az adócsalás megelőzését célzó törvényt módosító javaslatból azt a kitételt, amely 1-től 6 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtotta volna az adók és járulékok befizetésének elmulasztását.
Fontos egészségügyi tervezetek vesztegelnek a parlamentben, ugyanakkor a folyton akadozó informatikai rendszert kellene végre pontra tenni – mondta el megkeresésünkre a Kovászna megyei háziorvosok szövetségének elnöke.
Nem úgy tűnik, hogy felsorakoznának az üzleti szféra képviselői Eugen Teodorovici pénzügyminiszter adósbörtönre vonatkozó elképzelése mögött, pedig a tárcavezető 10 ezer támogató aláírásra számít.
Valamennyi, túlórára fogott alkalmazott után be kell ezentúl fizetnie a munkáltatónak az 1500 és 3000 lej közötti bírságot, amennyiben nem tartja be a többletmunkára vonatkozó szabályokat. A szakszervezet szerint az alkalmazottnak kellene eldöntenie, miként kompenzálja munkáltatója a túlórát.