Nem hiszi el az RMDSZ, hogy a kormány komolyan gondolja a kisebbségi törvény elfogadását.
Munkanap lehet a szombati nap is – azonban kizárólag abban az esetben, ha erre a munkavállaló is rábólint. A hét hatodik napját is munkanappá minősítő törvény tervezetét az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) honatyái terjesztették a parlament elé.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvénytervezetet dolgoz ki a kommunizmus idején államosított egyházi ingatlanok visszaszolgáltatására.
Bár a közigazgatás működése szempontjából a jelenlegi közigazgatási törvénykönyv jobb, mint a korábbi változat, ebben a formában sem felel meg a mindennapi elvárásoknak – értékelt Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke.
Egyöntetű szavazattal elutasította kedden a képviselőház jogi bizottsága a közkegyelemre vonatkozó törvény tervezetét.
Sürgősségi kormányrendelettel fogják módosítani a 112-es segélyhívót és a helyazonosító rendszert – döntött a kormánykoalíció hétfői ülésén. Közölték: rendkívüli parlamenti ülésszakot hívnak össze a rendeletek elfogadása érdekében.
Az elemzők és a magánszféra képviselői nem tartják sem észszerűnek, sem megvalósíthatónak a kormánypárti és ellenzéki honatyák által egyaránt támogatott differenciált minimálbér bevezetését.
Szabadnapot kérhetnek a 12 év alatti gyerekek szülei az olyan napokra, amelyeken valamilyen oknál fogva szünetel az oktatás a tanintézetekben – erről szóló javaslatot fogadott el szerdán a szenátus, első házként.
A román szenátus után a képviselőház is elfogadta szerdán a külföldön élő román állampolgárok voksolását megkönnyítő törvénytervezetet.
Hiába a rengeteg előírás, szabály, tiltás, a megannyi, tetemes pénzbírságról szóló passzus: a hét éve érvényben lévő pikniktörvényt szinte senki nem tartja be. A legtöbb kirándulóhely ugyanis magánkézben van, ez esetben pedig alkalmazhatatlanok az előírások.
A külföldi szavazóhelyiségeknél kialakult sorok felszámolását, a voksolás gördülékenységét garantáló választójogi reformot követel Klaus Johannis román államfő a bukaresti kormánytól és parlamenttől.
Akár 20 ezer lejre is büntethető idéntől az a magánszemély vagy közintézmény, amely nem irtja ki területéről a parlagfüvet.
Az államfő vétóját felülírva, a pozsonyi parlament ismét jóváhagyta pénteken az állami jelképekre vonatkozó törvényt. A "himnusztörvény" néven ismertté vált jogszabálynak a himnusz éneklésére vonatkozó része ezt követően gyorsított eljárásban kerülhet módosításra.
Diszkriminatívnak minősítette az ukrán parlament által a napokban elfogadott nyelvtörvényt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) kedden Ungváron kiadott közös nyilatkozatában.
Olyan módosító javaslatot is támogatott a büntető törvénykönyv (btk.), valamint a büntetőeljárási törvénykönyv (betk.) szerdai parlamenti végszavazásán az RMDSZ, amelyet tavaly még ellenzett.
Az Európai Bizottság (EB) figyelemmel megvizsgálja a büntető törvénykönyv, valamint a büntetőeljárási törvénykönyv képviselőház által elfogadott módosításait – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek az EB egyik szóvivője.
Bírálta Klaus Johannis államfő a Szociáldemokrata Párt (PSD) jogalkotását a Velencei Bizottság küldöttségével folytatott egyeztetésen – tájékoztatott szerdán a bukaresti államelnöki hivatal.
Elfogadta a bukaresti képviselőház a büntető törvénykönyv (btk.) és büntetőeljárási törvénykönyv (betk.) azon módosításait szerdán, amelyek nem akadtak fenn az alkotmányossági szűrőn.