Elfogadta a kétkamarás bukaresti parlament együttes ülése szerdán a 2025. évi állami költségvetést, amely 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel és 7 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol.
A jogegységi határozatot azért kellett meghozni, mert a jogszabály nem határozta meg egyértelműen, ki számít drog hatása alatt lévő autóvezetőnek.
A bukaresti törvényhozás által decemberben megszavazott új erdészeti törvénykönyv számos szigorítást hoz, ám szakemberek szerint a jogszabály nagy hibája, hogy abból az alapállásból indul ki: Romániában nagy méretű illegális fakitermelés folyik.
Döntő házként elfogadta kedden a képviselőház az erdészeti törvénykönyv tervezetét.
Alina Gorghiu igazságügyi miniszter üdvözölte kedd este, hogy az alkotmánybíróság alkotmányosnak nyilvánította a szökésben levő elítéltek büntetését szigorító törvényt.
A bukaresti védelmi minisztérium (MAPN) törvénytervezetet dolgozott ki, amelynek elfogadása lehetővé tenné, hogy Románia hatékonyabban védekezzen a légterét megsértő drónok ellen, és adott esetben lelője azokat – közölte hétfőn a Digi24.ro hírportál.
Családi felhasználásra megkötés nélkül lehet hízót vágni, a házi disznó magas ára azonban sok embert arra késztet, hogy a hentesboltból vásároljon húst. A jogi szabályozás végül megtalálta az arany középutat a háztáji és a kisüzemi sertéstartás között.
A minimálbér kiszámításának uniós irányelvekhez igazodó új mechanizmusáról fogadott el kedden törvénytervezetet a képviselőház. A jogszabályjavaslat a megfelelő európai uniós minimálbérekről szóló 2022/2041-es irányelvet ülteti át a román jogrendbe.
A képviselőház kedden elfogadott egy törvénytervezetet, amely a nyugdíjként, a nyugdíjasok szociális támogatásaként és a fogyatékkal élő személyeket gondozók juttatásaként jogalap nélkül kifizetett összegek vissza nem térítéséről rendelkezik.
Döntő házként fogadta el kedden a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely 2027. január elsejétől megtiltja a csincsilla- és nyércfajok kereskedelmi célból történő tenyésztését és leölését.
Több mint negyven civil szervezet fordult nyílt levélben a román kormányhoz, kérve, hogy hozza összhangba a hazai jogszabályokat az Európai Unió nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak megelőzéséről szóló irányelvének rendelkezéseivel.
A Szociáldemokrata Párt több tagja törvénymódosító tervezetet nyújtott be, amelynek előírásai szerint az ingatlanfejlesztők az adásvételi előszerződés megkötésekor az ingatlan teljes árának legfeljebb 10 százalékát kitevő előleget kérhetnek a vásárlóktól.
Döntő házként fogadta el szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely országos takarítási nappá nyilvánítja minden év szeptemberének harmadik szombatját.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátorai olyan törvényjavaslatot nyújtottak be, amelynek értelmében a legfeljebb 3000 lejes nyugdíjjal rendelkező nyugdíjasok gyakorlatilag ingyen juthatnak hozzá jövedelemigazolásukhoz.
A lehető legrövidebb időn belül korrigálják azoknak a helyzetét, akiknél eltérések tapasztalhatók az újraszámolt nyugdíjról szóló határozat és a kikézbesített nyugdíjszelvény között – közölte szerda este az Országos Nyugdíjpénztár.
Hatályba léptek a kiterjesztett távoltartási végzésről szóló törvény előírásai – jelentette be Alina Gorghiu igazságügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
Szigorított a kormány a hivatásos nevelőszülővé válás feltételein – jelentette be a kabinet csütörtöki ülését követően Natalia Intotero családügyi miniszter.
Klaus Iohannis államfő kedden kihirdette a romániai medveállomány kezeléséről szóló törvényt.