Románia Strasbourgban is üldözi a székely-magyar szimbólumokat

Románia Strasbourgban is üldözi a székely-magyar szimbólumokat

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB, románul CEDO) végre-valahára befogadott olyan ügyet is, amelyik a kényesnek számító román–magyar viszonyhoz kötődik. 

2020. március 20., péntek

Tőkés László a fekete márciusról: ne alkalmazzon kettős mércét a román igazságszolgáltatás!

Tőkés László szerint az erdélyi magyar közösség különösképpen elvárja, hogy Marosvásárhely fekete márciusa ügyében a román igazságszolgáltatás ne mérjen kettős mércével, hanem nemzetiségi diszkriminációtól mentesen szolgáltasson igazságot az egykori többségi agresszió elszenvedőinek.

Tőkés László a fekete márciusról: ne alkalmazzon kettős mércét a román igazságszolgáltatás!
2020. március 11., szerda

Napirenden az autonómia ügye: bízik az egymillió aláírás összegyűjtésében az SZNT

Jogosnak nevezte a székelyföldi autonómiatörekvéseket szerdán Kolozsváron Luke Uribe-Etxebarria, a Baszk Nemzeti Párt szenátora. Tőkés László szerint az „európai nagyhatalmak és a Magyarország szétdarabolásából profitáló országok” azáltal tehetnék jóvá a száz éve történteket, ha a kisebb

Napirenden az autonómia ügye: bízik az egymillió aláírás összegyűjtésében az SZNT
2020. február 19., szerda

Karlendítés: az EMNP elnöke helyében Tőkés László bocsánatot kért volna

Tőkés László bocsánatot kért volna Csomortányi István EMNP-elnök helyében ifjúkori karlendítős fotója miatt. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke erről szerdai kolozsvári sajtótájékoztatóján beszélt.

Karlendítés: az EMNP elnöke helyében Tőkés László bocsánatot kért volna
2020. február 19., szerda

Tőkés László tart a politikai asszimilációtól, és nem sok jóra számít a trianoni centenárium évében

Tőkés László úgy véli, az erdélyi magyarok által harminc évvel ezelőtt leadott egymillió szavazathoz igazodva kell megpróbálni visszaszerezni a közösség bizalmát, voksait, ebből a szempontból szerinte rendkívül fontos a közelgő romániai helyhatósági és parlamenti választás.

Tőkés László tart a politikai asszimilációtól, és nem sok jóra számít a trianoni centenárium évében
2020. január 05., vasárnap

A nyilvánosság szerepe a romániai rendszerváltásban

Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor 1989. december 20-án azzal kezdte az utolsó televíziós beszédét, hogy december 16-17-én Temesváron „huligán elemek csoportjai egy törvényes bírósági ítélet végrehajtásának a megakadályozása szándékával” megbontották a rendet. Gazda Árpád a Temesvár 30 k

A nyilvánosság szerepe a romániai rendszerváltásban
2019. december 15., vasárnap

Felavatták Temesváron az Új Ezredév Református Központ templomépületét

Temesváron az 1989-es forradalom kirobbanása harmincadik évfordulóján vasárnap este felavatták a Makovecz Imre által tervezett Új Ezredév Református Központ templomépületét.

Felavatták Temesváron az Új Ezredév Református Központ templomépületét
2019. december 14., szombat

Orbán Viktor Temesváron: Magyarország készen áll egy új Közép-Európa felépítésére

Magyarország készen áll arra, hogy szomszédaival, köztük Romániával, felépítsen egy új Közép-Európát – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombat este a temesvári forradalom kitörésének 30. évfordulója alkalmából rendezett gálaesten, a temesvári regionális kereskedelmi kamara rendezvénycsarnokáb

Orbán Viktor Temesváron: Magyarország készen áll egy új Közép-Európa felépítésére
2019. december 14., szombat

Temesvár polgármestere Tőkés Lászlóról: „meg kell adni a császárnak, ami a császáré”

Tőkés László szerint a temesvári forradalmat nem lehet befejezettnek tekinteni, azt békésen és állhatatosan tovább kell folytatni.

Temesvár polgármestere Tőkés Lászlóról: „meg kell adni a császárnak, ami a császáré”
2019. december 14., szombat

„Nincs alternatívája a Temesváron elkezdett útnak” – Tőkés László a Krónikának az elmúlt harminc év tanulságairól

„Azt gondolom, Temesvártól kell kiindulnunk most is. Annál felemelőbb és igazabb nem volt, mint amikor egymásra találtak a magyarok és a románok. Ezt az utat torlaszolták el, dúlták fel a nacionalista-kommunista visszarendeződés hívei” – nyilatkozta lapunknak a romániai forradalom szikrájának számító Tőkés László.

„Nincs alternatívája a Temesváron elkezdett útnak” – Tőkés László a Krónikának az elmúlt harminc év tanulságairól
2019. december 13., péntek

Tamás Sándor: ha az államfő gerinces, jóváteszi a Tőkés Lászlót ért igazságtalanságot

A romániai rendszerváltás 30. évfordulója alkalmából Tamás Sándor háromszéki elöljáró arra kéri Románia államfőjét, hogy ismerje el Tőkés László elvitathatatlan szerepét a forradalomhoz elvezető temesvári eseményekben – olvasható az RMDSZ háromszéki területi szervezetének pénteki közlem&

Tamás Sándor: ha az államfő gerinces, jóváteszi a Tőkés Lászlót ért igazságtalanságot
2019. december 13., péntek

Megkésett csillaghullás

Amennyire indokolt, legalább annyira elkésett Klaus Johannis államfő döntése, amellyel visszavonta az állami kitüntetéseket mindazoktól, akiket jogerősen elítéltek valamilyen bűncselekmény miatt.

Megkésett csillaghullás
Megkésett csillaghullás
2019. december 13., péntek

Megkésett csillaghullás

2019. december 12., csütörtök

Tőkés László: 1989-ben már nem volt hova hátrálni – Megkezdődött a forradalom 30. évfordulója tiszteletére rendezett emlékhét

Tőkés László szerint 1989-ben olyan erős volt már a kommunista diktatúra nyomása, hogy nem volt hova hátrálni.

Tőkés László: 1989-ben már nem volt hova hátrálni – Megkezdődött a forradalom 30. évfordulója tiszteletére rendezett emlékhét
2019. december 06., péntek

Pert nyert Tőkés László az őt magyar kémnek nevező egykori titkosszolgálati vezetők ellen

Másodfokon megnyerte a rágalmazás miatt indított pert Tőkés László azok ellen a volt román titkosszolgálati vezetők ellen, akik egy televíziós műsorban magyar kémnek nevezték, és azt állították, hogy a volt lelkész az 1989-es temesvári ellenállása során pénzt kapott a magyar titkosszolgálattól.

Pert nyert Tőkés László az őt magyar kémnek nevező egykori titkosszolgálati vezetők ellen
2019. december 02., hétfő

„Helyretennék a dolgokat” a forradalom évfordulós eseményeinek magyar szervezői

Erdélyi magyar emlékezetpolitikai diskurzust honosítanának meg az 1989-es temesvári forradalom magyar évfordulós rendezvényeinek a szervezői. Erről Toró T. Tibor, a Temesvár 30 rendezvénysorozat főszervezője beszélt hétfőn, a programsorozatot ismertető temesvári sajtótájékoztatóján.

„Helyretennék a dolgokat” a forradalom évfordulós eseményeinek magyar szervezői
2019. november 30., szombat

Mentesíteni kell a tabuktól a román–magyar kapcsolatokról zajló párbeszédet – Konferenciát rendeztek Temesváron

Tőkés László szerint a befagyott történelmi konfliktushelyzeten túlmenően román részről aktuálpolitikai téren sem mutatkozik semmi hajlandóság a párbeszédre. Az EMNT Temesváron rendezett román–magyar konferenciát.

Mentesíteni kell a tabuktól a román–magyar kapcsolatokról zajló párbeszédet – Konferenciát rendeztek Temesváron
2019. november 22., péntek

Halasztottak Tőkés László erkölcsi kártérítési perében – Antal Árpád: bélyeget érdemel a volt temesvári lelkész

November végére halasztották az ítélethirdetést abban az erkölcsi kártérítési perben, amelyet Tőkés László még európai parlamenti képviselőként indított az 1989-es rendszerváltásban betöltött szerepét elvitató, őt hazaárulónak, felbérelt diverzánsnak és kémnek nevezők ellen.

Halasztottak Tőkés László erkölcsi kártérítési perében – Antal Árpád: bélyeget érdemel a volt temesvári lelkész
2019. november 14., csütörtök

Érvénytelen szavazat leadására biztat Tőkés László

A romániai elnökválasztás második fordulóján való részvételre, de a szavazólap érvénytelenítésére biztatta szimpatizánsait Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke csütörtökön, Nagyváradon tartott sajtótájékoztatóján.

Érvénytelen szavazat leadására biztat Tőkés László