Elutasította kedden a bukaresti szenátus plénuma a gyermeknevelési pótlék (gyermekpénz) többlépcsős emeléséről szóló sürgősségi rendeletet. A jogszabályt első házként tárgyalta a szenátus, a végső döntést a képviselőházban hozzák meg.
Szeptembertől kezdődően lépcsőzetesen, fél évente 20 százalékkal emelik Romániában a családi pótlékot a következő két évben – az erről szóló sürgősségi rendeletet pénteki ülésén fogadta el a bukaresti kormány.
A nyugdíjemelés forgatókönyve 10 százalékos növekedéssel indul el a minisztériumból, de előfordulhat, hogy a kormányfő úgy dönt, legyen nagyobb az emelés mértéke, végsősoron politikai döntésről van szó – jelentette ki Florin Cîțu pénzügyminiszter.
A „gyerekpénzként” emlegetett családi pótlék lépcsőzetes emeléséről döntött szerdán a kormány, amelyet már alkotmánybírósági döntés is kötelez arra, hogy – a parlament által tavaly decemberben megszavazott törvény értelmében – megduplázza a juttatást.
Augusztus elsejétől 20 százalékkal nő a gyerekpénzként emlegetett gyermeknevelési pótlék – értesült a Digi 24 hírtelevízió.
15 százalék körüli összeggel nő augusztus elsejétől a gyerekpénzként emlegetett gyermeknevelési pótlék, januártól pedig újabb emelés jöhet – jelentette ki Florin Cîțu pénzügyminiszter hétfő este a Realitatea Plus műsorában.
Egy 34 éves nőt, valamint egy 25 és egy 37 éves férfit vettek őrizetbe a Maros megyei Nyárádtőn uzsorázás és zsarolás miatt. Olyan adós is akadt, aki koldulásra kényszerítette gyerekeit, hogy törleszteni tudjon.
A kormány a héten dönthet a gyerekpénzként emlegetett gyermeknevelési pótlék emeléséről. Az összeg megkétszerezése – ahogyan az várható volt – ezúttal elmarad.
A romániai lakosság 39 százaléka vállalna olyan munkakört, ami megkövetelné, hogy pénzutalásra használják bankszámlájukat, és ezáltal pénzöszvérré (money mule) válnának – derül ki az ING Bank megrendelésére készített felmérés eredményeiből.
Mindössze 15 százalékkal nőhet idén a gyerekpénz és a nyugdíj, a tanárok fizetésemelését pedig elhalaszthatják a kiszivárgott információk szerint.
„Lenyűgöző összeget alkudtunk ki Romániának” – jelentette ki kedd reggel Klaus Iohannis államfő azt követően, hogy a tagállamok vezetői elfogadták az EU keretköltségvetését és a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó pénzügyi csomagot.
Bár a napokban felröppent a hír, hogy Ludovic Orban kormányfő 15 százalékos nyugdíjemelést szorgalmaz, Florin Cîțu pénzügyminiszter kitart amellett, hogy szeptember elsejétől mindössze 10 százalékkal kellene emelni az időskori juttatást.
Pénzhamisítással foglalkozó bűnbandát leplezett le a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT).
Elveszíthetik vagyonukat azok az alapítványok, civil szervezetek, amelyek nem alkalmazzák a pénzmosás elleni törvény rájuk vonatkozó paragrafusait, miután a bukaresti kormány csak a cégek esetében tolta ki a kötelező nyilatkozat leadási határidejét – hívja fel a figyelmet Debreczeni János adótanácsadó.
A nyugdíjemelést előíró törvény az elkövetkező két évre fenntarthatósági gondokat okoz az állami büdzsének és mind a nemzetközi pénzügyi intézmények, mind a hitelminősítő intézetek rámutattak, hogy jelentős kockázatot jelent a gazdaságra nézve – jelentette ki Florin Cîţu pénzügyminiszter.
A koronavírus-világjárvány miatt kialakult válság miatt minden bizonnyal gyengülni fog a lej, ezért a Krónika által megkeresett pénzügyi szakember azt tanácsolja, megtakarításainkat fektessük aranyba, részvénybe, akinek sok van, ingatlanba.
Derűlátó Florin Cîțu pénzügyminiszter a koronavírus-járvány begyűrűzése nyomán kihirdetett szükségállapotnak a román gazdaságra gyakorolt hatását illetően. Azt mondja, május 15-e után fokozatosan újraindul a tevékenység minden téren, megvan már a tervük erre.
A pénzügyminiszter úgy nyilatkozott hétfő este a Digi 24 televíziónak, hogy jelenleg „nehéz” kényszerszabadságról beszélni az állami szektor esetében, mivel az intézkedést nem lehetne egységesen alkalmazni, és a koronavírussal való harcban a közigazgatás teljes rendszerére szükség van.