A Hippokratész egészségügyi szakszervezet is általános sztrájk kirobbantását fontolgatja: a tömörülésnek ugyanazok a kifogásai, amiért a Sanitas jövő héten tiltakozássorozatba kezd.
Erdélyi turnéra indul a héten a magyarországi Fran Palermo zenekar. Szerdán 21 órától a kolozsvári Form Space-ben koncerteznek, csütörtökön 20 órától a marosvásárhelyi The Bunker szórakozóhelyen, pénteken 19 órától pedig a nagyváradi Moszkva kávézóban lépnek színpadra.
Meghalt Stephen Hawking világhírű brit elméleti fizikus. A 76 éves tudós szerdára virradóra hunyt el cambridge-i házában – közölte családja.
Felháborító esetek és elgondolkodtató kérdések jutnak az ember eszébe, ha akár felületesen rápillant mindarra, ami az egészségügyben történik mostanság.
Sajnálatos, hogy az Európai Unió egy tagállama szembement a többi 27 uniós tagállam által képviselt állásponttal – jelentette ki Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Strasbourgban kedden az Európai Parlament plenáris ülésén.
Petőfi Sándor otthon felejtette a Nemzeti dalt, melyet a közhiedelemmel ellentétben soha nem szavalt el a Nemzeti Múzeumnál és Táncsics Mihálynak kiszabadítása után esze ágában sem volt megjelenni a színházi díszelőadáson, hiába akarta látni a nép.
Harmincezer lejre bírságolta kedden az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) a B1 Tv-t a Lumea lui Banciu (Banciu világa) című műsor szeptember 19-ei adásában elhangzott magyarellenes kijelentések miatt – írja a News.ro hírügynökség.
Az ungvári KMKSZ-iroda elleni támadás után az egyszerű ukránok részéről nem, a sajtó és a politikum egyes erői részéről azonban érezhető a magyarellenesség – számolt be a Krónikának Brenzovics László, a szervezet elnöke.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) kedvezőtlen véleményezése ellenére sem tett le arról Tudorel Toader igazságügy-miniszter, hogy elmozdíttassa tisztségéből Laura Codruţa Kövesit, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészét.
Az amerikai elnök kedden bejelentette, hogy menesztette tisztségéből Rex Tillerson külügyminisztert, akinek helyét a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója, Mike Pompeo veszi át. A CIA élére most először egy nő, Gina Haspel kerül.
A brit külügyminiszter szerint London szerdán válaszintézkedéseket jelent be, ha nem kap hiteles magyarázatot Oroszországtól az angliai Salisbury városában múlt héten történt gyilkossági kísérletre.
Tőkés László európai parlamenti képviselő szerint a törvényes magyar jogvédelem és a székely autonómia elleni megtorló intézkedésnek számít Dabis Attilának, az SZNT külügyi megbízottjának Romániából való önkényes kiutasítása.
Az európai uniós (EU-) társállamokból érkezett a bevándorlók többsége Németországba 2016-ban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) kedden megjelent kimutatása szerint.
Életműdíjjal tüntetik ki az idei kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF) Szabó Istvánt és Mészáros Mártát, a két rendező mellett pedig további neves, jelentős életművel rendelkező magyarországi filmes alkotók érkeznek a szemle 17. kiadására.
Több erdélyi, vagy erdélyi származású művész részesült rangos anyaországi szakmai kitüntetésben a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából. A díjakat kedden Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyújtotta át a Pesti Vigadóban.
Magyar szinkronos filmet is vetítenek a kolozsvári Győzelem moziban a március 26-án kezdődő EducaTIFF-en, amelyet az Iskola másként program apropóján szerveznek meg.
Az elektronikus nyilvántartás nagyban segítené a napszámosokat foglalkoztató vállalkozók életét. Háromszéken elsősorban a burgonyatermesztők használják ezt az alkalmazási formát.
A magyar nyelv különleges, veszélyeztetett, eltűnőfélben lévő változatát rögzíti a „csángó”–magyar szótárnak is nevezett kötetsorozat, amelynek befejeződött a kiadása Kolozsváron. A moldvai magyar tájnyelv szótárát több mint másfél évtizeden keresztül szerkesztette Péntek János nyelvészprofesszor.