Az erdélyi magyar autonómiatörekvésekkel, valamint azok támogatásával szembeni hagyományos, közismert ellenérzések kifejezésén túl egyéb üzenete is van annak, hogy a bukaresti hatóságok kitiltották Romániából Dabis Attilát, az SZNT külügyi megbízottját.
A Ferencváros négy góllal kikapott a német Bietigheim vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének utolsó fordulójában vasárnap Ludwigsburgban, így a 2. csoport harmadik helyén végzett.
A Krímet semmilyen körülmények között sem lehet visszaadni Ukrajnának – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy róla készült, még be nem mutatott portréfilmben, amelyet vasárnap több orosz hírügynökség is részletesen ismertetett.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) országos tanácsa vasárnap elfogadta azt a javaslatot, hogy Ludovic Orban legyen a párt kormányfőjelöltje, Klaus Johannis pedig a liberális párt államfőjelöltje a 2019-es elnökválasztáson.
Meghívást kapott a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, hogy csatlakozzon a fenntartható fejlődést támogató egyetemek globális hálózatához.
Az oroszok 69 százaléka szavazna Vlagyimir Putyinra az egy hét múlva megtartandó elnökválasztáson – közölte vasárnap a VCIOM orosz állami közvélemény-kutató intézet.
Általános sztrájk kirobbantását sem tartják kizártnak a Sanitas szakszervezet vezetői, akik az egységes közalkalmazotti bértörvény okozta béregyenlőtlenségek miatt elégedetlenek.
Izsák Balázs szerint a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) megnyerte a csatát a román hatóságokkal, és vonatkoztatási ponttá tette a március 10-ei marosvásárhelyi megemlékezést és felvonulást.
Alaposan felkavarta a kedélyeket a kisgyerekes szülők körében az a törvénytervezet, amely csak azoknak a kismamáknak engedné meg a nyilvános területen történő szoptatást, akiknek a gyermeke még nincs kétéves. A Krónika által megkérdezett szakemberek szerint nem lehet korhatárt szabni a gyermekek emlőről történő táplálásának.<
Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetvezetője szombaton magyarázatot követelt Romániától Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottja kitiltása miatt.
Rendkívüli kongresszuson választotta a Bukarestben kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnökévé szombaton Viorica Dăncilă miniszterelnököt.
Marossy Zoltánt választották az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnökévé, aki azt nyilatkozta, hogy a 2020-as választások során a megyei szervezetnek nem lehetnek nagy elvárásai a szavazatok számát vagy a megszerzett tisztségeket illetően.
A Hídavatás című, Arany János balladáiból készült előadást mutatja be a költő szülővárosában, Nagyszalontán a nagyváradi Szigligeti Társulat március 14-én, 17 órától a Nagyszalontai Zilahy Lajos Művelődési Házban.
Románia szuverenitásának megerősítéséért és a szomszédaival ápolt kapcsolatrendszerének fejlesztéséért szállt síkra Liviu Dragnea pártelnök szombaton a Szociáldemokrata Párt (PSD) rendkívüli kongresszusán.
A kulturáltság és a kölcsönös tisztelet alapjaira kell helyezni a magyar–román kapcsolatokat – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, újságíróknak nyilatkozva.
Meghaladta a 359 ezret azoknak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgároknak a száma, akiket névjegyzékbe vettek az áprilisi országgyűlési választásra; a regisztrációra a levélben szavazáshoz van szükség.
A Magyarországon élő román állampolgárok még mindig találhatnak 40 000 okot arra, hogy Romániában vállalkozzanak, a kezdeményezők ugyanis meghosszabbították a jelentkezési határidőt.
Holtan találták a kaliforniai veteránotthonban lövöldöző férfit és három női túszát péntek este.