A belföldi turizmusban fontos szerepet játszanak azok, akik kapnak üdülési csekket
Fotó: Haáz Vince
Az üdülési csekkeknek idén is jelentős pozitív hatása volt a belföldi turizmusra, különösen a főszezonon kívüli időszakokban, amikor az üdülőhelyek kevésbé látogatottak; a felhasználók mintegy 30 százaléka ebben az évben rövid hétvégi üdüléseket választott könnyen elérhető régiókban – vont mérleget a nyári idény lezárultával az Utazási Irodák Országos Szövetsége (ANAT) csütörtöki közleményében.
2024. október 03., 16:182024. október 03., 16:18
A szakmai szövetség szerint a romániai alkalmazottak mintegy 70 százaléka kap valamilyen béren felüli juttatást, és ezek között gyakran szerepel sz üdülési csekk. A kedvezményezetteken túl ugyanakkor a belföldi turizmusnak is hasznára válnak az utalványok.
Adrian Voican, az ANAT alelnöke emlékeztetett, hogy a kedvezményezettek teljes turisztikai csomagot vásárolhatnak az utalványokkal, amely a szálláson és az étkezésen kívül tartalmazza a szállítás vagy a különböző fakultatív szabadidős tevékenységek és kirándulások díját is.
A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy idén megduplázódott az utalványok után fizetett adó, a 8000 lejes havi nettó jövedelemnél többet kereső közalkalmazottak pedig nem kaptak vouchert. Ez Voican szerint oda vezetett, hogy csökkent a belföldi foglalások száma, mivel ezek az emberek inkább külföldre mentek elkölteni a pénzüket.
Lényegesen több pénzt költenek a romániai turisták külföldön, mint a külföldiek Romániában a Romanian Economic Monitor friss elemzése szerint.
Figyelembe véve, hogy ezek az utalványok segítenek „itthon tartani” a pénzt, az ANAT támogatja, hogy a juttatást kedvező feltételekkel kiterjesszék a magánszektorban dolgozókra is.
Az ANAT emlékeztet, hogy Romániában a törvények tiltják az utalványok eladását, elidegenítését vagy megvásárlását, és ezen kihágások akár 51 800 lejig terjedő bírsággal sújthatók. Ugyanakkor: a szállodák és az utazási irodák is a minősítésük és az idegenforgalmi engedélyük visszavonását, illetve 51 800 lejig terjedő bírságot kockáztatnak, ha nem tartják be az üdülési csekkekért nyújtható szolgáltatáscsomagokra vonatkozó törvényt, amely szerint a csomagnak legalább egy éjszakára szóló szállást is tartalmaznia kell.
A koronavírus-világjárvány óta először tavaly csökkent a romániai éttermek nyeresége, történt mindez az aktív vendéglők számának éves szinten a legkisebb növekedése mellett, és miközben az éttermekben dolgozók száma rekordot döntött.
Huszonnégy óra alatt több mint 600 önéletrajzot töltöttek fel a gazdasági minisztérium honlapjára az állami vállalatoknál vezetői pozíciók iránt érdeklődő szakemberek – közölte pénteken a szaktárca.
A PNRR-be foglalt beruházások egy részének a felfüggesztése gazdaságilag kockázatos és politikailag problematikus, ugyanakkor gyengíti Románia brüsszeli tárgyalási pozícióját – figyelmeztetett pénteken az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint adottak a feltételek ahhoz, hogy a kormánykoalíció jövő héten felelősséget vállaljon a parlamentben a második deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.
Miközben lassan mindenki kézhez kapja a villamos energia ársapkájának eltörlése nyomán nagyjából duplájára duzzadt villanyszámláját, a lakosságnak szolgáltatott energia árának a csökkentését tűzte zászlajára Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
Elhalasztja a kormány az ingatlanadó piaci alapon történő kiszámítását.
Bírálta csütörtökön a Facebook-oldalán a magánnyugdíj-kifizetéseket szabályozó törvénytervezetet Claudiu Năsui volt gazdasági miniszter.
Tényleg nyakunkon a recesszió? Ha igen, milyen hatással lesz a mindennapjainkra? – tettük fel a kérdést Bálint Csabának, a Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa tagjának, akit a deficitcsökkentő intézkedések hatásairól is faggattunk.
Román céget vásárolt fel az osztrák acélipari nagyvállalat, a Voestalpine Group – számolt be Economedia.ro gazdasági portál.
Az idei év első hat hónapjában a nyers adatok szerint 3,5 százalékkal nőtt a gépjármű-kereskedelem forgalma 2024 első félévéhez képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett adataiból.
Egyre inkább luxus albérletben lakni az erdélyi nagyvárosokban, főleg a sok ezer egyetemista családja számára, hiszen óriási megerőltetés úgy fizetni egy bérleményt, hogy közben a lakó nem vagy csak keveset keres. De nem könnyű a családosoknak sem.
szóljon hozzá!