Trump megüzente az oroszoknak: menni fognak a rakéták Szíriába

Trump megüzente az oroszoknak: menni fognak a rakéták Szíriába

Az amerikai elnök Twitter-bejegyzésben reagált Alekszandr Zaszipkin, Oroszország bejrúti nagykövetének bejelentésére, aki a Szíriára esetlegesen kilőtt amerikai rakéták lelövését helyezte kilátásba.
 

2018. április 11., szerda

Színvonalas dolgozatok születtek a magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny országos szakaszán

A tömbmagyar és a szórványvidékekről érkező diákok is jól teljesítettek a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszán Nagyenyeden a hétvégén – mondta el a Krónikának Zsemlyei Borbála egyetemi oktató, a zsűri elnöke.

Színvonalas dolgozatok születtek a magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny országos szakaszán
2018. április 11., szerda

FRISSíTVE – Több mint 250-en haltak meg az algériai légikatasztrófa során

A felszállást követően szerdán lezuhant egy katonai repülőgép: sajtójelentések szerint a halálos áldozatokat követelő szerencsétlenség az algériai fővárostól, Algírtól 30 kilométerre délre fekvő Bufarik katonai támaszpontnál történt.
 

FRISSíTVE – Több mint 250-en haltak meg az algériai légikatasztrófa során
2018. április 11., szerda

„Megengedhetetlen!” – Elutasította a bukaresti képviselőház a Székelyföld területi autonómiájáról szóló törvénytervezetet

Leszavazta a Székelyföldnek területi autonómiát előirányzó, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott törvénytervezetet szerdán a bukaresti képviselőház. A Kulcsár-Terza József képviselő által beterjesztett javaslatot mindössze húszan támogatták.

„Megengedhetetlen!” – Elutasította a bukaresti képviselőház a Székelyföld területi autonómiájáról szóló törvénytervezetet
2018. április 11., szerda

Kelemen Hunor az MSPI bukaresti iktatásakor: a kisebbségvédelmi kezdeményezés erősíti az Uniót

Az őshonos kisebbségeknek európai szintű védelmet szorgalmazó európai polgári kezdeményezés nem irányul senki ellen, és erősíti az Európai Uniót – jelentette ki az RMDSZ elnöke szerdán, miután iktatták a Minority SafePack Initiative Romániában összegyűjtött aláírásait.

Kelemen Hunor az MSPI bukaresti iktatásakor: a kisebbségvédelmi kezdeményezés erősíti az Uniót
2018. április 11., szerda

Búcsú Gábos Zoltán erdélyi fizikustól, a „professzorok professzorától”

Életének 94. évében, április 9-én elhunyt Gábos Zoltán elméleti fizikus, az MTA külső tagja, a Bolyai Egyetem és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem professzora, majd professor emeritusa. Alábbiakban egykori tanítványa és kollégája, Néda Zoltán emlékezik rá.

Búcsú Gábos Zoltán erdélyi fizikustól, a „professzorok professzorától”
2018. április 11., szerda

Holtan találták a Fehér megyei önkormányzat alelnökét, öngyilkos lehetett

Holtan találták szerda reggel egy gyulafehérvári ingatlanban Alin Cucuit, a Fehér Megyei Tanács alelnökét - közölték ügyészségi források. A 42 éves politikus öngyilkosságot követhetett el.

Holtan találták a Fehér megyei önkormányzat alelnökét, öngyilkos lehetett
2018. április 11., szerda

Közúti balesetek: Románia még mindig éllovas az EU-ban

Csökkent az Európai Unióban a halálos kimenetelű közúti balesetek száma a 2017-es adatok szerint, amelyekből ugyanakkor az is kiderült, hogy csak két tagállam, Románia és Bulgária regisztrált egymillió lakosra vetítve 80-nál több halálesetet.

Közúti balesetek: Románia még mindig éllovas az EU-ban
2018. április 11., szerda

Változatlan orvosi ellátás? – Hatékonyabb reformokat várnak az egészségügyben dolgozók

Elvileg az egészségügyi rendszer működésének egyszerűsítését szolgálják a szenátus és a képviselőház által múlt héten elfogadott törvénymódosító javaslatok, a Krónikának nyilatkozó szakértők azonban nem feltétlenül értenek egyet azzal, hogy valós javulásra lehet számítani.

Változatlan orvosi ellátás? – Hatékonyabb reformokat várnak az egészségügyben dolgozók
2018. április 11., szerda

Mi(lyen) a jó vers?

A Költészet Napján – remélem – a T. Olvasót is az érdekli, hogy mi(lyen) a jó vers?

Mi(lyen) a jó vers?
Mi(lyen) a jó vers?
2018. április 11., szerda

Mi(lyen) a jó vers?

2018. április 11., szerda

Zuckerberg: hamis profilokat távolítottak el a Facebookról a magyar választások előtt is

Hamis profilokat távolítottak el a Facebook közösségi oldalról a többi között a magyar parlamenti választások előtt is – közölte Mark Zuckerberg, a portál alapítója és elnök-vezérigazgatója kedden, kétnapos kongresszusi meghallgatásának első napján.

Zuckerberg: hamis profilokat távolítottak el a Facebookról a magyar választások előtt is
2018. április 11., szerda

BL: háromgólos hátrányt dolgoztak le Rómában a Farkasok, és hazavágták Messiéket

Csodálatos feltámadást produkált az AS Roma a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján, miután kedd este hazai pályán 3–0-ra legyőzte az FC Barcelonát, így 4–4-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal bejutott az elődöntőbe. 

 

BL: háromgólos hátrányt dolgoztak le Rómában a Farkasok, és hazavágták Messiéket
2018. április 10., kedd

Visszásságok, függőségek

Úgy tűnik, az Európai Bizottság által indított kezdeményezés jóvoltából belátható időn belül Románia számos településén is hozzáférhető lesz az ingyenes, vezeték nélküli internet a közösségi élet főbb színterein: könyvtárakban, múzeumokban, parkokban, köztereken.

Visszásságok, függőségek
Visszásságok, függőségek
2018. április 10., kedd

Visszásságok, függőségek

2018. április 10., kedd

Férfi vízilabda világliga: bejutott a szuperdöntőbe a magyar csapat

A magyar férfi vízilabda-válogatott bejutott a világliga szuperdöntőjébe, miután a keddi utolsó csoportmérkőzésen – 10-10 után – csak büntetőkkel kapott ki a spanyoloktól Pamplonában.

Férfi vízilabda világliga: bejutott a szuperdöntőbe a magyar csapat
2018. április 10., kedd

Másodszorra is „közkegyelmet” gyakorolt a román parlament az összeférhetetlen politikusokon

Egy hónapon belül másodszor is megszavazta a román parlament a Klaus Johannis államfő által megfontolásra visszaküldött törvényt, amely semmisnek minősíti a Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) egyes törvényhozók ellen hozott elmarasztaló határozatait.

Másodszorra is „közkegyelmet” gyakorolt a román parlament az összeférhetetlen politikusokon
2018. április 10., kedd

Doppingvétség miatt eltiltották Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvetőt

Doppingvétség miatt másfél évre eltiltották Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvetőt. A sportoló közölte: élete nagyon nehéz pillanatában hozott egy rossz döntést, amit soha nem tud megbocsátani magának.

Doppingvétség miatt eltiltották Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvetőt
2018. április 10., kedd

„Kihangosított” magyargyűlölet a román labdarúgó-bajnokságban

Elítélő közlemények, felháborodott nyilatkozatok, felelősséghárítás és bűnvádi feljelentés követte a Bukaresti Juventus–Sepsi OSK Liga 1-es mérkőzés előtt, a voluntari-i futballstadionban felcsendült magyargyűlölő dalt.

„Kihangosított” magyargyűlölet a román labdarúgó-bajnokságban
2018. április 10., kedd

Olvasunk mi verset manapság? – előadások számos erdélyi városban a magyar költészet napja tiszteletére

Versek csendülnek fel Erdély- és Partium-szerte szerdán, a magyar költészet napján, amelyet különféle rendezvényekkel ünnepelnek április 11-én, József Attila születése napján.

Olvasunk mi verset manapság? – előadások számos erdélyi városban a magyar költészet napja tiszteletére