BL: háromgólos hátrányt dolgoztak le Rómában a Farkasok, és hazavágták Messiéket

Az olasz csapat játékosai mindvégig hittek benne, hogy képesek legyőzni a katalánokat

Az olasz csapat játékosai mindvégig hittek benne, hogy képesek legyőzni a katalánokat

Csodálatos feltámadást produkált az AS Roma a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján, miután kedd este hazai pályán 3–0-ra legyőzte az FC Barcelonát, így 4–4-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal bejutott az elődöntőbe. A Manchester Citynek nem sikerült ugyanez a bravúr.

MTI

2018. április 11., 07:322018. április 11., 07:32

2018. április 11., 07:382018. április 11., 07:38

Az olasz fővárosban reménytelennek látszó helyzetből, 1-4-ről kezdte a mérkőzést az AS Roma, ám az már az első pillanattól érezhető volt: hisz abban, hogy ledolgozhatja a hátrányát a Barcelona ellen. Az olaszok rögtön nagy iramban vetették magukat a küzdelembe, már a hatodik percben be is talált a Roma, amikor De Rossi kiugratásából Dzeko szép gólt szerzett.

Ez tovább tüzelte a hazaiakat, míg a Barca nem változtatott kényelmes játékán, így az első félidőben végig a Roma volt a jobb, és több nagy helyzetet is kialakított, igaz, valamennyit ki is hagyta.

A szünet nemcsak az összeállításokban nem hozott változást, a csapatok futballja is ugyanaz maradt a második félidőre, a házigazda elképesztő energiákat mozgósítva ment előre, a Barcelona pedig enerváltan, veszélytelenül játszott. A római fölény aztán az 58. percben újabb góllá érett, a Piquet Dzeko elleni szabálytalansága miatt megítélt büntetőt De Rossi lőtte be magabiztosan.

A Barcelona érezhetően teljesen összezavarodott, a Roma pedig fáradhatatlanul zakatolt tovább. A hajrára kanyarodva, a 82. percben egy jobb oldali szöglet után Manolasz jól érkezett a rövid oldalra és gyönyörűen csúsztatott a kapuba. Az Olimpiai Stadion szinte felrobbant a továbbjutást ígérő gólt követően, s talán ez ébresztette fel a vendégeket is, akik a következő öt percet meghajtották, de képtelenek voltak igazán nagy helyzetbe kerülni. A négyperces hosszabbításban a Roma okosan játszott, megőrizte előnyét, amivel óriási bravúrt bemutatva bejutott az elődöntőbe. Ez 1984 óta először sikerült neki.

A Manchester Citynek nem sikerült ugyanez a bravúr, hazai pályán is kikapott a Liverpooltól, így a Kormoránok jutottak be az elődöntőbe.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók:
AS Roma (olasz)-FC Barcelona (spanyol) 3-0 (1-0)
gól: Dzeko (6.), De Rossi (58., 11-esből), Manolasz (82.)
Továbbjutott: az AS Roma, 4-4-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal.

Manchester City (angol)-FC Liverpool (angol) 1-2 (1-0)
gól: Jesus (2.), illetve Szalah (56.), Firmino (76.)
Tj.: a Liverpool, kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában
2025. június 16., hétfő

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj
2025. június 12., csütörtök

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen

Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen
2025. június 11., szerda

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos

A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos
2025. június 09., hétfő

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek

A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek
2025. június 08., vasárnap

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén

A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén
2025. június 06., péntek

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott
2025. június 06., péntek

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában

Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában