Aggódik az Európai Színházi Unió a kolozsvári magyar teátrum anyagi helyzete miatt

Aggódik az Európai Színházi Unió a kolozsvári magyar teátrum anyagi helyzete miatt

Az Európai Színházi Unió (UTE) vezetői tanácsa a román kulturális tárcához intézett levélben fejezi ki aggodalmát a Kolozsvári Állami Magyar Színház költségvetési nehézségeivel és művészi programját súlyosan érintő helyzettel kapcsolatosan.

2018. április 13., péntek

Közismert feltaláló próbálta lakástűzzel leplezni felesége és anyósa meggyilkolását Szászrégenben

A rendőrség szerint egy közismert feltaláló okozta a csütörtök esti szászrégeni lakástüzet. A férfi előbb megölte a feleségét, és a tűzzel kísérelte meg eltüntetni a gyilkosság nyomait.

Közismert feltaláló próbálta lakástűzzel leplezni felesége és anyósa meggyilkolását Szászrégenben
2018. április 13., péntek

Kevesen engedhetik meg maguknak: továbbra is népszerűtlen az életbiztosítás

Ugyan a Pénzügyi Felügyelet (ASF) legfrissebb jelentése szerint 21 százalékkal bővült tavaly a Romániában megkötött életbiztosítások állománya, még mindig igen alacsony azoknak az aránya, akik hasonló kötvényeket kötnek. Döntő ok az alacsony vásárlóerő.

Kevesen engedhetik meg maguknak: továbbra is népszerűtlen az életbiztosítás
2018. április 13., péntek

Elena Udrea azt állítja, politikai menedékjogot kapott Costa Ricában

Politikai menedékjogot kapott Costa Ricában Elena Udrea volt fejlesztési és idegenforgalmi miniszter – jelentette be pénteken az alapfokon hat év letöltendő börtönre ítélt politikus ügyvédje. A korrupcióellenes ügyészek cáfolják az állítást.

Elena Udrea azt állítja, politikai menedékjogot kapott Costa Ricában
2018. április 13., péntek

Forradalom-dosszié: Johannis zöld jelzést adott az Iliescuék elleni bűnvádi eljárásnak

Engedélyezte Klaus Johannis államfő a bűnvádi eljárás beindítását Ion Iliescu volt elnök és Petre Roman volt miniszterelnök ellen az 1989-es forradalom ügyében. Mindhármuk esetében emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt indul eljárás.

Forradalom-dosszié: Johannis zöld jelzést adott az Iliescuék elleni bűnvádi eljárásnak
2018. április 13., péntek

Természetes természetellenesség

„Nem utasíthatják el a közösségünket megillető kollektív jogokat” – mondta Korodi Attila, az RMDSZ frakcióvezetője a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezet képviselőházi vitáján.

Természetes természetellenesség
Természetes természetellenesség
2018. április 13., péntek

Természetes természetellenesség

2018. április 13., péntek

Eb-selejtező: az oroszokkal is összekerült a magyar férfi kéziválogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott Oroszország, Szlovákia és Olaszország csapatával került azonos csoportba a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjének csütörtöki trondheimi sorsolásán.

Eb-selejtező: az oroszokkal is összekerült a magyar férfi kéziválogatott
2018. április 12., csütörtök

Mintegy 266 ezer levélszavazat érkezett a Nemzeti Választási Irodához

Összesen több mint 266 ezer levélszavazat érkezett az NVI-hez, ebből mintegy 226 ezret bontottak fel, és ezek közül csaknem 195 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke csütörtökön.

Mintegy 266 ezer levélszavazat érkezett a Nemzeti Választási Irodához
2018. április 12., csütörtök

A Román Akadémia elnöke tagadja, hogy együttműködési megállapodást írt alá a Szekuritátéval

Tagadja a Román Akadémia elnöke, Ioan Aurel Pop, hogy együttműködött volna a Szekuritátéval.

A Román Akadémia elnöke tagadja, hogy együttműködési megállapodást írt alá a Szekuritátéval
2018. április 12., csütörtök

Kallós Zoltán emlékére készített CD-t mutattak be Kolozsváron

A Kallós Zoltán emlékére készített Férfiének című CD-t mutatták be csütörtökön Magyarország kolozsvári főkonzulátusán a kiadó Kallós Zoltán Alapítvány és a főkonzulátus képviselői, valamint a lemez szerkesztői.

Kallós Zoltán emlékére készített CD-t mutattak be Kolozsváron
2018. április 12., csütörtök

A szenátusnak várhatóan nem lesz sürgős az autonómiatervezet megvitatása

A szenátus döntéshozó kamaraként beláthatatlan ideig halasztgathatja a Székelyföldnek területi autonómiát előirányzó, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott törvénytervezetet, amelyet a képviselőház szerdai ülésén szavazott le.

A szenátusnak várhatóan nem lesz sürgős az autonómiatervezet megvitatása
2018. április 12., csütörtök

SZNT: irracionális ellenérv áll az autonómiastatútum parlamenti elutasítása mögött

Az autonómia fogalmával szembeni irracionális ellenérv áll a Székelyföldnek területi önrendelkezést előirányzó törvénytervezet parlamenti elutasítása mögött az SZNT szerint. Az EMNP elfogadhatatlannak tartja, hogy Bukarest elzárkózik az érdemi vitától.

SZNT: irracionális ellenérv áll az autonómiastatútum parlamenti elutasítása mögött
2018. április 12., csütörtök

Kőrösi Csoma Sándor szellemisége előtt tisztelegnek szülőfalujában és Kovásznán

Többek közt képzőművészeti kiállítással emlékeznek Kovásznán Háromszék egyik leghíresebb szülöttjére, Kőrösi Csoma Sándorra. A rendezvénysorozat Csomakőrösön és Kovásznán várja a közönséget. A tárlatról az Erdélyi Művészeti Központ vezetője beszélt a Krónikának.

Kőrösi Csoma Sándor szellemisége előtt tisztelegnek szülőfalujában és Kovásznán
2018. április 12., csütörtök

Besúgó volt a Román Akadémia új elnöke? – A külügyi hírszerzésnek jelenthetett Ioan Aurel Pop

A 22 című folyóirat szerint Ioan Aurel Pop, a Román Akadémia frissen megválasztott elnöke szerepel egy 1985-ös listán, amely a külügyi hírszerzéssel együttműködő személyek nevét tartalmazza.

Besúgó volt a Román Akadémia új elnöke? – A külügyi hírszerzésnek jelenthetett Ioan Aurel Pop
2018. április 12., csütörtök

Kezdődik a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató új évada

Pénteken kezdődik a Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutató negyedik évada a közmédiában.

Kezdődik a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató új évada
2018. április 12., csütörtök

Súlyosan bírálja Magyarországot az Európai Parlament egyik bizottsága

Súlyosan bírálják a magyarországi jogállamisági helyzetet az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) készülő különjelentés tervezetében, amelyet csütörtök reggel ismertettek a testület brüsszeli ülésén.

Súlyosan bírálja Magyarországot az Európai Parlament egyik bizottsága
2018. április 12., csütörtök

Olasz bűnszervezet pénzét moshatta tisztára Romániában az őrizetbe vett vállalkozó

Egy több mint másfél évtizede Romániában élő és több millió eurós ingatlanügyleteket lebonyolító olasz állampolgárt vett őrizetbe csütörtökön a román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT).

Olasz bűnszervezet pénzét moshatta tisztára Romániában az őrizetbe vett vállalkozó
2018. április 12., csütörtök

Wifi, hangosbemondó és babakocsi-feljáró az új kolozsvári buszokon

Környezetkímélő, saját wifivel, audioberendezéssel és kerekesszék-, valamint babakocsi-feljáróval ellátott autóbuszokat helyeztek forgalomba csütörtökön Kolozsváron.

Wifi, hangosbemondó és babakocsi-feljáró az új kolozsvári buszokon