Erdélyi, magyarországi kiadók kínálatával, nagyváradi származású művészekkel folytatott beszélgetésekkel, színházi és más kulturális programokkal várja az érdeklődőket a holnap kezdődő, három napig tartó könyvvásár és könyvmaraton Nagyváradon.
Egy hétre visszautalják a szakbizottsághoz az offshore-törvény tervezetét – erről döntött szerdán a képviselőház plénuma, amelynek döntő házként kell szavaznia a jogszabályról.
Romániának két nagy problémája van, az általánossá vált korrupció és a titkosszolgálatok – hangsúlyozta felszólalásában Guy Verhofstadt, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) frakcióvezetője az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén.
A román kiskereskedelmi forgalom volumene 5,7 százalékkal nőtt a nyers adatok szerint az idén az első nyolc hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérve – közölte az országos statisztikai intézet szerdán.
Kiállta az előzetes alkotmányossági kontroll próbáját Romániában az a törvénytervezet, amely megtiltja, hogy a nemzeti kisebbségek arányát megváltoztató módon módosítsák a megyék, városok és községek közigazgatási határait.
Egyre növekvő aggodalommal követi az Európai Bizottság a romániai fejleményeket, visszalépés figyelhető meg a reformfolyamatban – jelentette ki a brüsszeli testület első alelnöke az Európai Parlament (EP) szerdai strasbourgi plenáris ülésén.
Purple love címmel megjelent pár napja a kolozsvári FUNKorporation zenekar készülő lemezének legújabb dala. A garage funk, jazzy soul és balkán pop stílust képviselő formáció új zeneművéről és albumáról Székely Erika, az együttes énekese számolt be a Krónikának.
„Belefutottak egy balhorogba” a Booking.com képviselői, amikor találkozóra hívták a legnagyobb romániai szállásadókat. Azzal szembesültek ugyanis, hogy nagy az elégedetlenség, mivel a rendszerükbe azok is bekerülhetnek, akik nem rendelkeznek szakhatósági engedélyekkel.
Az egyik legszebb autópálya-szakasznak nevezte Narcis Neaga, az országos közútkezelő vállalat igazgatója az észak-erdélyi sztráda hétvégén átadott, mintegy tíz kilométeres, Gyalu és Magyarnádas közötti részét, és ezzel nehéz vitába szállni.
Más szakok népszerűek a hétfőn elrajtolt tanévben az elsőéves egyetemisták körében, mint a korábbi években végzettek preferenciái. Szakemberek szerint a munkaerőpiaci esélyek is nagyban befolyásolják a választást.
Nemet mond a gyűlöletkeltésre és az uszításra az EMNP és az RMDSZ. Míg néppárt arra biztatja a romániai magyarságot, mondjon igent arra, hogy a család alapját egy férfi és egy nő szabad akaratnyilvánításából létrejött házasság jelenti, addig a szövetség is részvételre buzdít, ám a választóp
Az ország területén 18.662, míg külföldön 377 szavazókörzetet alakítanak ki a család alkotmányos meghatározásának módosítására kiírt október 6-i és 7-i népszavazásra. A referendumra 18.951.721 szavazati joggal rendelkező állampolgárt várnak.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a világ magyar keresztény gyülekezeteit közös imára, Székelyföld lakóit pedig a közös ima után őrtüzek gyújtására szólítja október 28-ára Székelyföld autonómiájának napjára.
Az alkotmánybíróságnál panaszolta be a legfelsőbb bíróságot Viorica Dancila kormányfő kedden egy olyan jogvitában, amely többek között a bukaresti kormányt háttérből irányító Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök bírósági ügyének kimenetelét is befolyásolhatja.
Román-szlovák konzorcium fejezheti be az A3-as, észak-erdélyi autópálya román-magyar határig érő 33,9 kilométeres szakaszát – közölte kedden a Bihar megyei prefektusi hivatal.
Szenkovics Enikő kolozsvári műfordító kapja az idei Hieronymus-díjat. Az 1982-ben alapított elismerést hosszú kihagyás után ítélte oda először a Magyar Írószövetség által alapított Telegdy Polgár István Alapítvány kuratóriuma.
Megsérült és kórházba került egy Brassó megyei férfi, aki autójával kátyúba hajtott. Keresik a felelőst.
A házasság és a család törvény általi védelmében szólalt fel Tőkés László EP-képviselő az uniós törvényhozás ülésén, úgy értékelve, a Romániában rendezendő népszavazás a hagyományos keresztény házasság- és családmodell érvényét és érté