A jelentkezők olyan szakok felé hajlanak, amelyek szélesebb választékot nyújtanak számukra a tanulmányok befejezése után
Fotó: Haáz Vince
Más szakok népszerűek a hétfőn elrajtolt tanévben az elsőéves egyetemisták körében, mint a korábbi években végzettek preferenciái. Szakemberek szerint a munkaerőpiaci esélyek is nagyban befolyásolják a választást.
Mintegy félmillió hallgatóval elrajtolt hétfőn az ország legtöbb felsőoktatási intézményében a 2018/2019-es egyetemi tanév. A közel 500 ezres számban mindhárom képzési szinten, vagyis alapfokon vagy mesterin tanuló, illetve doktori képzésben részt vevő egyetemisták szerepelnek – mutat rá közleményében az oktatási minisztérium sajtóirodája. Eszerint
Ami a hallgatók által választott szakokat illeti, egy, a napokban közzétett felmérésből kiderült, számottevően eltér a most népszerű képzések köre a korábbi évfolyamokon népszerű területektől. Az Adevărul napilap a romániai egyetemektől gyűjtött legfrissebb felvételi adatokra hivatkozva azt közölte, hogy a történelem, társadalomtudományok, fizika és teológia például jelenleg a legkevésbé keresett alapképzések közé tartoznak a frissen érettségizettek körében. A cikk szerint a romániai felsőoktatási intézmények e képzéseinek helyei azért maradnak nagyrészt betöltetlenül, mivel a fiatalok nem tartják őket eléggé ütőképesnek a munkaerőpiacon. Rendszerint
A történelem-, fizika- vagy teológiai képzéseket pedig inkább azok választják, akik valóban elkötelezettek az adott szakterülettel kapcsolatban, illetve tudatában vannak annak, hogy az egyetem elvégzését követően a lehetőségeik korlátozottak lehetnek az elhelyezkedésre.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen a legutóbbi felvételi szesszióban a legtöbb hely a történelem- és filozófiai, a szociológiai, a politikai és közigazgatási tudományok, a földrajz, és a teológiai képzéseken maradtak. Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese megkeresésünkre rámutatott, ezek mellett
„Volt időszak, amikor nagyon sok ilyen szakemberre volt szükség, jelenleg valószínűleg telítődött a munkaerőpiac” – tette hozzá. Emellett – folytatta – bizonyos társdalomtudományi tagozatok, mint a könyvtári és a levéltári, illetve a néprajzképzések is népszerűtlenek. A rektorhelyettes ugyanakkor elmondta, az országos trenddel szemben a kolozsvári felsőoktatási intézmény fizikaképzésein idén több jelentkező volt, mint az elmúlt években. Szerinte ez azért van, mert országszerte egyre nagyobb a hiány fizikusokból, így nagy az igény rájuk a munkaerőpiacon.
„A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen nem lehet egyértelműen kiemelni évek óta népszerű vagy épp népszerűtlen szakokat, mivel a beiratkozási adatok azt mutatják, hogy a jelentkezési számok nagyon hullámzóak” – értékelt kérdésünkre Mara Gyöngyvér, a felsőoktatási intézmény rektorhelyettese.
Mara Gyöngyvér szerint ez azzal is magyarázható, hogy e szakok esetében jóval magasabbak a követelmények, illetve idén nagyon kevés végzősnek sikerült az érettségije a térségben. Azt is megemlítette, hogy a társadalomtudomány szakok – kommunikáció, szociológia stb. – évekkel ezelőtt valamivel népszerűbbek voltak, mint jelenleg, viszont most is van elégséges számú jelentkező. „Valószínűleg telítődött a helyi munkaerőpiac azokkal, akik ezeken a szakokon végeztek, így már nincs akkora igény ilyen szakemberekre, mint korábban” – mutatott rá.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
szóljon hozzá!