Az 1980-as évekhez viszonyítva szinte megháromszorozódott a nemzetközi migránsok, azaz a bejegyzett módon több mint egy éve külföldön tartózkodók száma.
Románia szeptemberig több mint 15 ezer bangladesi állampolgárnak ad ki vízumot, de „egy kicsit elégedetlen”, mert az országba dolgozni érkező bangladesieknek még a 10 százaléka sem maradt az országban – idézte a Profit.ro a bangladesi külügyminisztert.
Gyenge lábakon áll Romániában a prevenciós egészségügyi ellátás. A statisztikák szerint a lakosság pár százaléka végzi el a szűrővizsgálatokat. A Krónika által megkérdezett egészségügyi szakemberek szerint idéntől új trend indult el a prevencióban.
Románia szigorúbban ellenőrzi az országon áthaladó ukrán gabonaszállítmányok útját, és kéri az ukrán hatóságokat, találjanak megoldást a gabonafélék és olajos magvak Romániába irányuló exportjának korlátozására – jelentette be szerdán az agrártárca.
Indul az első országos finanszírozású, decentralizált helyi Roncsautó program, amelyet az önkormányzatokkal közösen bonyolít le a Környezetvédelmi Alap Igazgatósága a szaktárcán keresztül; az önkormányzatok március 21-től regisztrálhatnak.
Románia az uniós rendeletek tiszteletben tartásával, az Európai Bizottsággal egyeztetve fog eljárni a hazai termelőket hátrányosan érintő ukrán gabona ügyében – jelentette ki szerdán Nicolae Ciucă kormányfő.
Adrian Cozma, a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti képviselője Novák Katalin köztársasági elnököt és az RMDSZ-t teszi felelőssé a nagykárolyi Kölcsey-szobor egy héttel ezelőtti felavatásán tapasztalt incidensekért.
Három delfin vetette partra magát az elmúlt napokban a Fekete-tenger partjának Konstanca melletti szakaszán.
A beszerzések közel húsz évig tartó szünetelése után idén új szerelvényeket kap a Román Vasúttársaság (CFR) személyszállító részlege – jelentette be szerdán Slatinán a közlekedési miniszter.
Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság (EB) Románia ellen a villamosenergia-exportot korlátozó bukaresti intézkedések miatt.
India megelőzte Kínát a világ legnépesebb országaként az ENSZ szerdán közzétett adatai szerint. Indiában jelenleg 1,428 milliárd ember él, a népessége fele pedig 30 év alatti.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) után a bukaresti kormánykoalíció újabb tagja, az RMDSZ is az ukrán gabona romániai importjának betiltását kéri.
A Kárpát-medence 17 magyar felsőoktatási intézményéből gyűltek össze a jövő tudósai a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán 2023. április 16–19. között.
Mintegy százmillió lejt fektet be idén a mezőgazdasági minisztérium az országos jégkármérséklő rendszer (SNACP) fejlesztésébe. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint 2024 végéig az ország egész területét védetté nyilvánítanák.
Nőtt a személyszállítás egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátása Romániában 2010 és 2021 között, mintegy 67 százalék a személygépkocsikból származott. Az adatokat a 2Celsius Egyesület ügyvezető igazgatója, Mihai Stoica ismertette.
Nem mindennapi bűncselekmény miatt riasztották a rendőrséget kedden a Dél-Romániában fekvő Prahova megye Şoimari nevű településén: ismeretlen tettesek elloptak egy mintegy 40 méter hosszú kőolajvezetéket.
Koalíciós konfliktushoz vezetett az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) új vezérkarának kinevezése: az előzetes politikai egyeztetések során ugyanis az RMDSZ-től koalíciós partnerei elvették az alelnöki tisztséget.
Bő másfél év alatt egyetlen jelentést, magyarázatot sem közölt az energiaárak jelentős növekedésének okait vizsgáló parlamenti különbizottság.