Fotó: Mediafax
Nem mindennapi bűncselekmény miatt riasztották a rendőrséget kedden a Dél-Romániában fekvő Prahova megye Şoimari nevű településén: ismeretlen tettesek elloptak egy mintegy 40 méter hosszú kőolajvezetéket.
2023. április 19., 13:502023. április 19., 13:50
A nyomozás során a rendőrök gyorsan kiderítették, hogy egy 28, illetve egy 30 éves helybeli férfi a tettes.
A rendőrség közleménye szerint
Azt is elmondták, hogy a csövet ócskavasként szerették volna eladni.
A beszámolók szerint a lopás nyomán a vezetékből kőolaj került a talajba, illetve egy közeli vízfolyásba is,.
A két gyanúsítottat őrizetbe vették, és lopás, valamint veszélyes anyag környezetbe juttatása miatt indult ellenük büntetőeljárás.
Magukat banki alkalmazottaknak kiadó telefonos csalókra figyelmeztet a Román Rendőrség.
Tíz évre eltilthatják a járművezetéstől a kábítószer vagy alkohol hatása alatt volánhoz ülő személyeket – többek között erről rendelkezik az a törvénytervezet, amelyet kedden fogadott el döntéshozó kamaraként a bukaresti képviselőház.
A jelenleg használt Patriot légvédelmi rendszer nélkülözhetetlen Románia számára – jelentette ki kedden Brassóban Angel Tîlvăr védelmi miniszter.
Marcel Ciolacu kormányfő kedden bejelentette, hogy a Versenytanács vizsgálatot fog indítani a mosószerek 25 százalékos drágulása miatt.
Májusban meg fogja haladni a 200 milliót a visszaváltott italcsomagolások száma – jelentette ki kedden Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
A román nép és az ország érdekeinek elárulásával vádolta meg a törvényhozókat Diana Şoşoacă szenátor a Románia és Izrael közötti szolidaritás és barátság napja alkalmából tartott keddi ünnepi parlamenti ülésen.
Hivatásos katonák toborzásába kezdett a védelmi minisztérium, ezúttal 3800 hivatásos katonát vesznek fel a hadseregbe.
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek – jelentette hétfőn a bukaresti sajtó az érintett szakszervezet vezetőjét idézve.
Évente több mint ötszáz román állampolgár esik az emberkereskedelem áldozatául, és ezek mintegy fele gyermek vagy ifjúkorú – közölte Marcel Ciolacu.
A jelek szerint nem szívesen adna át Románia Patriot rakétarendszert Ukrajnának, ahogy azt Kijev kérte: sem Marcel Ciolacu miniszterelnök, a PSD elnöke, sem a szenátus elnöke nem állt ki egyértelműen az ügy mellett.
szóljon hozzá!