Fotó: Gábos Albin
A Szociáldemokrata Párt (PSD) után a bukaresti kormánykoalíció újabb tagja, az RMDSZ is az ukrán gabona romániai importjának betiltását kéri.
2023. április 19., 15:092023. április 19., 15:09
„Kötelességünk megvédeni a romániai gazdákat abban a helyzetben, amikor az Ukrajnából érkező gabonát szárazföldi tranzitvonalakon próbálják hasznosítani, ugyanis a vízi tranzitvonalak a háború kitörését követően nehézkessé váltak. Ebből adódóan
Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról – jelentette be kedden Robert Telus lengyel mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter, miután Varsó betiltotta az importot, válaszul a lengyel gazdák tiltakozásaira.
Az RMDSZ minden olyan intézkedést támogat, amely időszakosan betiltja az ukrán gabonaimportot Romániába, és ezáltal támogatja a romániai gazdákat” – mondta Magyar Lóránd, az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője az RDMSZ közlése szerint.
A mezőgazdasági szakpolitikus rámutatott arra is, hogy
„Az RMDSZ arra vállalkozott, hogy támogatja az erdélyi, romániai gazdákat. Úgy kell segítenünk a háborúban levő ukránokat, hogy az semmilyen formában se hozza hátrányos helyzetbe a gazdáinkat. Az uniós szabályok értelmében a kereskedelemben nem tehetők egyoldalú lépések, ezért az olcsó ukrán mezőgazdasági termékek kiszorítása csak az EU-s intézkedésekkel összhangban képzelhető el, és az EU-nak anyagilag kárpótolnia kell az ezzel járó veszteségeket a tagországokban” – fogalmazott a képviselő.
Az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalának azonnali korlátozására szólították fel a romániai gazdák az ukrán hivatali kollégájával tervezett szerdai tárgyalása előtt Petre Daea román mezőgazdasági minisztert.
Mint arról beszámoltunk, a PSD kedden jelentette be, hogy a koalícióban olyan javaslatot terjeszt elő, amely értelmében a kormánynak fel kell függesztenie az ukrán gabona importját.
Eddig Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, majd hozzájuk csatlakozva szerdán Bulgária döntött úgy, hogy betiltja az ukrán gabona behozatalát.
Petre Daea román mezőgazdasági miniszter szerdán egyeztet a témában ukrán kollégájával.
A bukaresti kormánykoalíció legnagyobb pártjának számító PSD kedden bejelentette: a koalíciós egyeztetések során azt kéri a kormánytól, hogy Ukrajna több szomszédjához hasonlóan ideiglenesen függessze fel az ukrajnai gabona importját.
Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
A várható zivatarok miatt elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szándékszik kilépni a kormányból – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt ügyvivő elnöke.
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.
Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke bejelentette, hogy visszaadja a román államtól kapott Nemzeti Érdemrendet, miután Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen.
Romáiában van olyan állami cég, amelynek vezetői azért is kapnak pluszjuttatást, mert nő is van közöttük – ezt Bogdan Ivan energiaügyi miniszter árulta el.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
szóljon hozzá!