Előzetes letartóztatásba került egy Brassó megyei férfi, aki a gyanú szerint egy közösségi oldalon terrorcselekményre való felbujtás szándékával magasztalt egyes közel-keleti terrorszervezeteket és vezetőiket – tájékoztatott szombaton a DIICOT.
Új nyomot találtak a rendőrök a hónap elején Nagyszebenben elkövetett rablógyilkosság ügyében, amelynek tetteseit még mindig nem sikerült kézre keríteni.
Az izraeli hadsereg (IDF) egy órát adott arra, hogy elhagyják a Gázai övezetben található Sifa Kórházat a betegek, a személyzet és az oda menekült civilek – közölte az Al-Dzsazíra pánarab tévécsatorna szombaton.
Aranydiplomát kaptak az ötven éve végzett lelkipásztorok a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézettől. Ferenczy Miklós kolozsvári református lelkipásztorral az elmúlt öt évtized kihívásairól beszélgettünk.
Az izraeli csapatok mindenhová előrenyomulnak, ahol a Hamász megtalálható, beleértve a Gázai övezet déli részét is – közölte az izraeli hadsereg szóvivője.
Az év első kilenc hónapjában 21,8 milliárd lejes forgalmat produkált a romániai gyógyszerfogyasztás, ami 15,4 százalékos növekedést jelent a tavalyi esztendő hasonló időszakához képest – olvasható az Antibiotice Iași jelentésében.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) egyedül akar kormányozni, de hajlandó bizonyos pártokkal koalícióra lépni, a Szociáldemokrata Párttal (PSD) való együttműködés viszont kizárt – jelentette ki George Simion, az alakulat elnöke.
Két nővér erősen bomlásnak indult holttesttét találták meg pénteken a Beszterce-Naszód megyei Óradnán egy lakásban – közölte a rendőrség.
Jelentősen megnőtt a kereslet az új építésű otthonok iránt, miután hivatalossá vált, hogy januártól ötről kilencszázalékosra nő a legtöbb 600 ezer lejbe kerülő, 120 négyzetméteresnél kisebb alapterületű lakások vásárlásakor fizetendő áfa.
Románia bortermelése 2023-ban 4,4 millió hektoliter volt, ami 15 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest, illetve 4 százalékkal több, mint az elmúlt 5 év átlaga.
Idén 18 medvét ütöttek el autók vagy vonatok Kovászna megyében, ez több mint háromszorosa a tavalyi számnak. Háromszéken jelentős, egymillió lejt meghaladó kárt okoztak idén a nagyvadak.
Gyönyörű fotókat sorakoztat fel a közép- és dél-erdélyi falugazdászokat felkaroló Pro Agricultura mezőgazdasági egyesület 2024. évi falunaptára, megvannak a Gazdaélet pályázat nyertesei – közölte Facebook-oldalán a szervezet.
A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából szervezett konferencia keretében adták át pénteken a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) 2023. évi tudományos díjait – közölte honlapján a bizottság.
Január 1-től teszt jelleggel elindul a nemzeti virtuális tér, amely lehetővé teszi a külhoni magyarok számára a magyar állam szolgáltatásaihoz és a közmédia adásaihoz – közte a kulturális és sportközvetítésekhez – való hozzáférést.
Maia Sandu moldovai elnök kutyája megharapta Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi elnököt.
Tavaly Románia minden ötödik lakóját érintette a szegénység, a nyugdíjak és szociális juttatások kifizetése nélkül pedig a lakosság közel fele (45 százaléka) élne a relatív szegénységi küszöb alatt – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A román védelmi minisztérium csaknem kétmilliárd eurós tendert írt ki egy rövid és egy nagyon rövid hatótávolságú (SHORAD/VSHORAD) légvédelmi rakétarendszer beszerzésére – közölte pénteken az Economedia.ro gazdasági portál.
Mondhatnánk, hogy a következő, négy megmérettetést is felsorakoztató választási szuperév miatt hamarosan hosszú kampányidőszakra kell készülni – ha nem zajlana máris ezerrel a kampány, amelyben a jelek szerint a magyar ügy is jelentős szerepet kap.