Ennek egyik legfőbb oka a gazdasági gondok mellett az, hogy a román politika első vonalába felkapaszkodott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) nevű szélsőséges alakulat a jelek szerint továbbra is őrzi a választópolgárok mintegy 20 százalékának bizalmát. És mivel a párt egyik kiemelt témája a magyar ügy – ez a párt az, amely parlamenti mandátummal jutalmazta a magyar feliratok elleni mániákus ámokfutásáról hírhedtté vált Dan Tanását, de az úzvölgyi katonatemető többrendbeli meggyalázásában is elévülhetetlen érdemeket szerzett –, és mivel a pártelnök George Simion máris előrevetítette, hogy a témát a jövő évi választások apropóján is napirenden tartja majd, ehhez a romániai politikai paletta többi szereplőjének is viszonyulnia kell valahogy.
Az természetesen nem számít újdonságnak, hogy Romániában a magyarellenes érzelmek felkorbácsolásával, a primitív magyarellenes üzenetek megfogalmazásával jelentős népszerűség-növekedést lehet elérni. Mivel a jelenlegi román államiság alapjának, a nemzeti identitás sarokkövének a magyarok fölött aratott győzelmet, Erdély megszerzését tekintik, és a román oktatási rendszer többek között ennek folyományaként is az óvodától kezdve a magyarok ellen hergeli az embereket, ez nehezen is lehetne másként.
(Bár épp most jelent meg egy felmérés, amely azt mutatja, hogy mindezek ellenére a tíz évvel ezelőttihez képest tíz százalékot nőtt, és alulról súrolja a 40 százalékot azon románok aránya, akiknek inkább pozitív a Magyarországról alkotott véleménye. Ennek nyomán nem lepődnénk meg, ha a magyar ügyek napirendre kerülését az is gerjesztené, hogy a trendtől megriadva aktiválnák magukat azon román állami szervek, amelyek saját létezésüket és folyamatos finanszírozási igényüket a nem létező magyarveszéllyel való riogatással indokolják, és még az eddiginél is több, Magyarország és a magyarok lejáratását célul kitűző cikk jelenne meg a romániai sajtóban).
Mindez amúgy fordított irányban is működik. Már abban az értelemben, hogy a magyarellenesség fokozódása, az ostromolottvár-érzés erősítése a magyar közösség körében a magyar pártok számára is többletszavazatokat jelent – főleg olyan körülmények között, amikor a megcsappant támogatottságot kell ismét feltornászni. Ehhez az eszközhöz nyúlt az RMDSZ is a napokban, amikor Kelemen Hunor egy rendezvényen máris megpengette a kampányhúrokat, és kijelentette: az RMDSZ számára az egyik legfőbb ellenfél az AUR.
Mindamellett, hogy az AUR viselt dolgait tekintve ezt alapvetően bármelyik magyar párt elmondhatja magáról, a téma már csak azért is hálás az RMDSZ számára, mert az elmúlt hónapokban készült felmérések alapján igencsak kérdéses, hogy a szervezet átlépi-e a parlamenti küszöböt. És bár lehet azzal védekezni, hogy ekkora arányoknál a különbség hibahatáron belüli, azért a közvélemény-kutatások eredménye meglehetősen egybecsengő. Így aztán – bármilyen furcsán is hangzik – olyan jól jön az AUR a magyar szervezetnek, mint fuldoklónak egy szippantásnyi hegyi levegő. Hiszen a Nagy-Románia Párt (PRM) óta először van jelen egy olyan alakulat a romániai politikai prérin, amely nem csupán konjunkturálisan, pillanatnyi érdekektől vezérelve uszít ellenünk, hanem doktrínájának egyik fő eleme a magyarellenesség.
Mint ahogy az AUR számára is tökéletes ellenfél az RMDSZ – amint ezt személyesen George Simion pártelnöktől tudhattuk meg, aki a fősodratú pártok, különösen pedig a PNL–PSD-tandem mellett „az örök RMDSZ-t” nevezte meg legyőzendő ellenfélként. A bázisát zsebpártokkal és más pártok által levetett törvényhozókkal bővítő AUR ezzel nagy szívességet tett a Kelemen Hunor vezette alakulatnak. Mindazonáltal azt is érdemes szem előtt tartani, hogy bármit is mondanak az AUR politikusai, a párt eddigi tevékenysége alapján nem csupán az RMDSZ szálka a szemében, hanem minden, ami magyar. Ezen megjegyzést különösen ajánljuk azon magyar polgártársaink figyelmébe, akiket megfogott az AUR nem egyszer megalapozott Brüsszel-bírálata és a primitív, gyakran összeesküvés-elméleteken alapuló mainstream-ellenessége, és azzal a gondolattal kacérkodnak, hogy rá szavazzanak.
Természetesen mindkét fél a magyar–román szembenállás kapcsán megfogalmazott üzenetekre fogékony választók mozgósítása érdekében nevezte meg közvetlenül is ellenfélként a másikat, így árazva be, hogy az etnikai ügyek, a klasszikus magyar kártya ha nem is aduász, de komoly ütőkártya legyen a kampányidőszakban.
És ha ehhez még hozzávesszük az ország bizonytalan gazdasági helyzetét, azt, hogy a kormánypártok ugyancsak kampányüzemmódban működve nem merik meglépni a népszerűtlen gazdasági intézkedéseket, na meg azt, hogy az ország helyzetéről és a kormányzat abban viselt felelősségről, a megoldások hiányáról szóló diskurzust mindig el lehet terelni a magyarellenes lépésekkel – különösen, ha ezt az AUR további erősödésének megakadályozásával, a magyarellenes szavazók megtartásával indokolják –, akkor még inkább sanszos, hogy a fősodratú pártok sem tartózkodnak majd teljesen a magyar témák kampányeszközként való használatától.
Ami részükről ugyan zömmel csupán konjunkturális fogás, ám ha a bizonytalan idők továbbra is kitartanak, kérdéses, hogyan akadályozható meg, hogy a folyamatos gyűlöletkeltés súlyos következményekkel járjon.
Senki nem várja jobban a medvék téli álmát, mint az erdélyi állattartó gazdák. Miközben a környezetvédők és a politikusok egy része cinkosan hallgat az Erdély-szerte egyre nagyobb károkat okozó medvejárásról.
Egy jól hangzó, de kellőképpen át nem gondolt, megfelelő hatástanulmány elkészítése nélkül elfogadott törvény, egy közelgő választási szuperév előtti előre hozott kampányidőszak, valamint egy csökkenő támogatottságot mutató felmérés.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Az ukrajnai háború után most az Izrael ellen a Hamász által elkövetett gyáva és barbár terrortámadás nyomán indított megtorló művelet farvizén zajló események is megerősíteni látszanak: megingóban, felbomlóban a 20. század közepe óta kialakult világrend.
A helyzet bonyolult ugyan, de vitathatatlanul magyar az, vagy bármely nemzetiségű, aki saját maga saját szabad akaratából annak tartja magát.
Számunkra a székely tömb (vagy az azon kívüli települések, közigazgatási egységek, ahol nagyobb számban élünk) az asszimilációs nyomás ellensúlyozásának vagy kivédésének eszközeit nyújtja.
A magyar közösségnek nincs helye Erdélyben, mivel Mongóliából érkezett, ezért javallott visszatérnie oda – ezt tudhattuk meg az elmúlt napokban egy készséges román „történészek” által tartott gyorstalpaló „történelemórából”.
Máté Gábor kolozsvári megállapítása teljesen ellentmond annak, amiként működnie kell az emberi kapcsolatoknak, legyen szó családról, munkahelyről, lakótársulásról, tágabb közösségről.
Rég nem volt ennyire ingatag a világ biztonsági helyzete, mint most, miután az ukrajnai háború negatív hatásait tetézve a Gázát irányító Hamász palesztin terrorszervezet merényletsorozatot követett el Izraelben.
A romániai magyar közösség jogai és a magyar gazdaságfejlesztési program ügyében Bukarest továbbra is ugyanolyan hajthatatlan, mint eddig – ez az egyik legbiztosabb következtetés, amit a magyar a román államfő közötti tárgyalások kapcsán leszűrhetünk.
Senki nem várja jobban a medvék téli álmát, mint az erdélyi állattartó gazdák. Miközben ...
Egy jól hangzó, de kellőképpen át nem gondolt, megfelelő hatástanulmány elkészítése ...
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik ...
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | kronikaonline.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | Harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
cX_G | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_P | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_S | brat.ro/sati | munkamenet | Harmadik fél |
evid_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_v_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_set_{customer_id} | brat.ro/sati | 1 nap | Harmadik fél |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | kronikaonline.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.