Ennek egyik legfőbb oka a gazdasági gondok mellett az, hogy a román politika első vonalába felkapaszkodott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) nevű szélsőséges alakulat a jelek szerint továbbra is őrzi a választópolgárok mintegy 20 százalékának bizalmát. És mivel a párt egyik kiemelt témája a magyar ügy – ez a párt az, amely parlamenti mandátummal jutalmazta a magyar feliratok elleni mániákus ámokfutásáról hírhedtté vált Dan Tanását, de az úzvölgyi katonatemető többrendbeli meggyalázásában is elévülhetetlen érdemeket szerzett –, és mivel a pártelnök George Simion máris előrevetítette, hogy a témát a jövő évi választások apropóján is napirenden tartja majd, ehhez a romániai politikai paletta többi szereplőjének is viszonyulnia kell valahogy.

Az természetesen nem számít újdonságnak, hogy Romániában a magyarellenes érzelmek felkorbácsolásával, a primitív magyarellenes üzenetek megfogalmazásával jelentős népszerűség-növekedést lehet elérni. Mivel a jelenlegi román államiság alapjának, a nemzeti identitás sarokkövének a magyarok fölött aratott győzelmet, Erdély megszerzését tekintik, és a román oktatási rendszer többek között ennek folyományaként is az óvodától kezdve a magyarok ellen hergeli az embereket, ez nehezen is lehetne másként.

(Bár épp most jelent meg egy felmérés, amely azt mutatja, hogy mindezek ellenére a tíz évvel ezelőttihez képest tíz százalékot nőtt, és alulról súrolja a 40 százalékot azon románok aránya, akiknek inkább pozitív a Magyarországról alkotott véleménye. Ennek nyomán nem lepődnénk meg, ha a magyar ügyek napirendre kerülését az is gerjesztené, hogy a trendtől megriadva aktiválnák magukat azon román állami szervek, amelyek saját létezésüket és folyamatos finanszírozási igényüket a nem létező magyarveszéllyel való riogatással indokolják, és még az eddiginél is több, Magyarország és a magyarok lejáratását célul kitűző cikk jelenne meg a romániai sajtóban).

Mindez amúgy fordított irányban is működik. Már abban az értelemben, hogy a magyarellenesség fokozódása, az ostromolottvár-érzés erősítése a magyar közösség körében a magyar pártok számára is többletszavazatokat jelent – főleg olyan körülmények között, amikor a megcsappant támogatottságot kell ismét feltornászni. Ehhez az eszközhöz nyúlt az RMDSZ is a napokban, amikor Kelemen Hunor egy rendezvényen máris megpengette a kampányhúrokat, és kijelentette: az RMDSZ számára az egyik legfőbb ellenfél az AUR.

Mindamellett, hogy az AUR viselt dolgait tekintve ezt alapvetően bármelyik magyar párt elmondhatja magáról, a téma már csak azért is hálás az RMDSZ számára, mert az elmúlt hónapokban készült felmérések alapján igencsak kérdéses, hogy a szervezet átlépi-e a parlamenti küszöböt. És bár lehet azzal védekezni, hogy ekkora arányoknál a különbség hibahatáron belüli, azért a közvélemény-kutatások eredménye meglehetősen egybecsengő. Így aztán – bármilyen furcsán is hangzik – olyan jól jön az AUR a magyar szervezetnek, mint fuldoklónak egy szippantásnyi hegyi levegő. Hiszen a Nagy-Románia Párt (PRM) óta először van jelen egy olyan alakulat a romániai politikai prérin, amely nem csupán konjunkturálisan, pillanatnyi érdekektől vezérelve uszít ellenünk, hanem doktrínájának egyik fő eleme a magyarellenesség.

Mint ahogy az AUR számára is tökéletes ellenfél az RMDSZ – amint ezt személyesen George Simion pártelnöktől tudhattuk meg, aki a fősodratú pártok, különösen pedig a PNL–PSD-tandem mellett „az örök RMDSZ-t” nevezte meg legyőzendő ellenfélként. A bázisát zsebpártokkal és más pártok által levetett törvényhozókkal bővítő AUR ezzel nagy szívességet tett a Kelemen Hunor vezette alakulatnak. Mindazonáltal azt is érdemes szem előtt tartani, hogy bármit is mondanak az AUR politikusai, a párt eddigi tevékenysége alapján nem csupán az RMDSZ szálka a szemében, hanem minden, ami magyar. Ezen megjegyzést különösen ajánljuk azon magyar polgártársaink figyelmébe, akiket megfogott az AUR nem egyszer megalapozott Brüsszel-bírálata és a primitív, gyakran összeesküvés-elméleteken alapuló mainstream-ellenessége, és azzal a gondolattal kacérkodnak, hogy rá szavazzanak.

Természetesen mindkét fél a magyar–román szembenállás kapcsán megfogalmazott üzenetekre fogékony választók mozgósítása érdekében nevezte meg közvetlenül is ellenfélként a másikat, így árazva be, hogy az etnikai ügyek, a klasszikus magyar kártya ha nem is aduász, de komoly ütőkártya legyen a kampányidőszakban.

És ha ehhez még hozzávesszük az ország bizonytalan gazdasági helyzetét, azt, hogy a kormánypártok ugyancsak kampányüzemmódban működve nem merik meglépni a népszerűtlen gazdasági intézkedéseket, na meg azt, hogy az ország helyzetéről és a kormányzat abban viselt felelősségről, a megoldások hiányáról szóló diskurzust mindig el lehet terelni a magyarellenes lépésekkel – különösen, ha ezt az AUR további erősödésének megakadályozásával, a magyarellenes szavazók megtartásával indokolják –, akkor még inkább sanszos, hogy a fősodratú pártok sem tartózkodnak majd teljesen a magyar témák kampányeszközként való használatától.

Ami részükről ugyan zömmel csupán konjunkturális fogás, ám ha a bizonytalan idők továbbra is kitartanak, kérdéses, hogyan akadályozható meg, hogy a folyamatos gyűlöletkeltés súlyos következményekkel járjon.