Ha ezt elkötelezetten teszi, eredménye, szépsége és áldása származik belőle.

Tudtam, hogy a teológián ókori nyelveket is tanítanak, így erre esett a választásom. Ahova végül évfolyamelsőként jutottam be, hála felkészítő tanáraimnak, László Dezsőnek és Juhász Tamásnak.

– Sütő András szülőfalujában, Pusztakamaráson kezdte el lelkipásztori tevékenységét. Milyen volt a hetvenes évek Mezősége?

– Amikor végeztem, a püspök Marosvásárhelyre akart kihelyezni segédlelkésznek, de jeleztem, hogy inkább egy kisebb gyülekezetbe mennék. Végül így kerültem 1974 elején Pusztakamarásra. Nevelőapámmal, Gy. Szabó Bélával Marosvásárhelyre menet korábban már átutaztam a falun, és nagyon megtetszett a mezőségi település. Miután 1971-ben megjelent Sütő András könyve, az Anyám könnyű álmot ígér, nem csak a szerzője, hanem a falu is híressé vált. Amikor odakerültem, 350 református és 2500 ortodox élt a településen. A háromszáz fős cigányság soraiból egyetlen személy vallotta magát reformátusnak. Sok volt viszont a vegyesházasság, ezért a temetések legalább felében az ortodox és a református pap is szolgált. Nyugodt, csendes helynek bizonyult, mert az államegyháznak számító ortodox gyülekezet mellett az állami hatóságok a magyar gyülekezetet is békén hagyták.

De nem lehetett őket eltiltani a templomtól, mert az iskolából átszöktek hozzám. Egy délelőtt berendeltek a néptanácshoz, ahol a Kolozs megyei propagandatitkár vezetésével a teljes helyi pártvezetés arról faggatott, hogy miért kényszerítem a gyerekeket vallásórára. Az esperesem nem volt hajlandó egy olyan egyházi igazolást kiállítani, amely kimondja, hogy a lelkipásztor számára a vallásórák megtartása kötelező. Eléggé kiszolgáltatott helyzetbe kerültem. Megkerestem a megyei egyházügyi inspektort, hogy tanácsot kérjek. Ő abban az időben éppen a Jehova tanúi hittéritőivel hadakozott a mezőségi falvakban, így kapóra jött, hogy azt mondtam, a vallásórás tevékenységem azt is szolgálja, hogy a gyülekezet tagjai megmaradjanak reformátusnak. Rögtön mellém állt, meglátogatott a parókián, és magához rendelte a községi pártitkárt. Ettől a község vezetése annyira megijedt, hogy többé egy rossz szóval nem illettek. Minden rendezvényre, ünnepélyre megadták az engedélyt.

– Milyen volt a kapcsolata Sütő Andrással és a szüleivel?

– Sütő András a hetvenes években gyakran járt haza barátaival és írótársaival. Ilyenkor az apja, András bácsi felvitte a vendégeit Kemény Zsigmond sírjához, de eljöttek a parókiára is. Sütő szülei templomba járó, hívő emberek voltak, Sütő András azonban – talán tisztsége miatt –, kerülte az istentiszteleteket. Emlékeim szerint egy-két alkalommal láttam a templomban, unokája keresztelőjét is otthon tartották. Viszont a szülői háznál többször találkoztam vele. Pusztakamarási szokásként karácsonykor a presbitérium sorra megkántálta a gyülekezet összes családját, és ilyenkor igen jelentős adomány gyűlt össze az egyház számára. Sütő András is bőkezű volt kántáláskor.

– Pusztakamaráson temették el 1875-ben Kemény Zsigmondot. Ez mekkora vonzerőt jelentett a falu számára?

– Hetente érkeztek magyarországi vendégek Pusztakamarásra, akik erdélyi utazásaik során meglátogatták a Kemény-sírt is. Ilyenkor betértek a parókiára és felkeresték a Sütő családot is. A ledöntött Kemény Zsigmond sírkövet 1976-ban sikerült magyarországi fiatalokkal helyreállítani, és a sírt végül 2000-ben kerítették be. A helyiek megkértek, hogy szenteljem fel, noha ez nálunk, reformátusoknál nem szokás. Mindez a románok fele volt gesztus, akik szemében más jelleget kap az egyházilag felszentelt sír. Azóta senki nem bántotta az emlékművet. 1981-ben Gy. Szabó Béla fametszetett készített a Kemény-sírról, ezt odaajándékoztam a pusztakamarási gyülekezetnek.

Sok alázattal és nagy szeretettel viszonyul embertársaihoz és lelkipásztorához egyaránt. Kiváló hely a lelkipásztor számára, mindig ezt mondtam az utánam jövő fiatalabb kollégáknak.

– Milyen volt a mezőségi miliőből visszakerülni Kolozsvárra?

– A Pata utcai gyülekezet presbitériuma nyolc lelkipásztort hallgatott meg, míg végül meghívtak Pusztakamarásról Kolozsvárra. Három kiskorú gyerekünk volt, így elfogadtam a felkínált állást. Habár Nagy Gyula püspök – aki a fiának szerette volna a megüresedő kolozsvári lelkészi állást –, azt ajánlotta, választhatok egy skócai tanulmányút vagy a kolozsvári állás között. Végül jól tettem, hogy a kolozsvári parókiát választottam. Akik a nyolcvanas években kimehettek külföldi tanulmányútra, valamilyen formában bekerültek a szekuritáté hálójába.

Holott én mindig az ellenkezőjét mondtam: ha ki akarnak menni, legális formát válasszanak, de soha ne a szökést, ami önmagában életveszélyes. A lehallgatások miatt a szeku is tisztában volt, hogy az ellenem felhozott vádak nem igazak, végül békén hagytak. Miután hetente hívott telefonon a szekuritáté egyházakkal foglalkozó magyar tisztje, Ungvári József, és belátta, hogy a zalkaltással nem megy semmire, 1988-ban lezárta a dossziémat.

A Pata utcai egyházköségnek Pusztakamarás, Mócs és Sztána volt a testvérgyülekezete. Pál apostol azt mondta, az erősek hordozzák az erőtlenek gyengeségeit, aminek ilyen formán próbáltam érvényt szerezni a helyi gyülekezeti életben.

– 2016 óta nyugdíjas lelkipásztor, de szinte annyit dolgozik, mint egy aktív pap, vasárnapról vasárnapra szolgál valahol. Miért vállalja a sok meghívást?

– Nyugdíjasként a korábbinál többet foglalkozhattam a Gy. Szabó Béla-hagyaték népszerűsítésével, kiállítások szervezésével. A művész halála óta 161 kiállítást szerveztünk, ezek zömét az utóbbi tíz esztendőben. Sokat foglalkozom az unokákkal, de szívesen szolgálok a gyülekezetekben. Kisegítem a lelkészkollégákat, amikor nyáron elutaznak, de az év minden szakában hívnak, és én szívesen megyek. Olyan helyre is, ahol 8-10 hívő fogad. Ilyenkor

Amióta lelkipásztor vagyok, ötven éve mindig örömmel mentem szolgálni, és ez mára semmiben nem változott. Ma is előszeretettel járok a kis mezőségi gyülekezetekbe.