Fotó: Videófelvétel
Az izraeli hadsereg (IDF) egy órát adott arra, hogy elhagyják a Gázai övezetben található Sifa Kórházat a betegek, a személyzet és az oda menekült civilek – közölte az Al-Dzsazíra pánarab tévécsatorna szombaton.
2023. november 18., 10:532023. november 18., 10:53
2023. november 18., 11:592023. november 18., 11:59
Az izraeli hadsereg ugyanakkor cáfolta, hogy ultimátumot adott volna, mint közölték, csupán teljesítették a kórház igazgatójának arra vonatkozó kérését, hogy a kórházban meghúzódott gázai lakosok, akik szeretnének kijutni, ezt biztonságos útvonalon tehessék meg.
„A hadsereg soha nem rendelte el a betegek vagy orvosi csapatok evakuálását, sőt, azt javasolta, hogy az orvosi evakuálásra vonatkozó bármilyen kérést a hadsereg segítse elő”" – áll az IDF közleményében.
Korábban egy izraeli katonai szóvivő azt mondta, hogy tudomásuk szerint a Hamász palesztin terrorszervezet főhadiszállása a Sifa Kórházban, illetve az alatt található alagútrendszerben található. A szóvivő szerint nem kizárt, hogy a Hamász az utóbbi napokban befalazta az alagút bejáratait, és pokolgépeket telepített az épületegyüttesben.
Ugyancsak az Al-Dzsazíra számolt be arról, hogy legalább 19-en életüket vesztették a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Junisz város elleni izraeli légicsapásokban, többtucatnyian pedig megsebesültek. Hán-Juniszt többször lőtte az izraeli hadsereg az elmúlt bő egy hónapban.
A Times of Israel című újság szombaton arról írt, hogy az izraeli hadsereg felfüggesztette azt a katonát, aki kábítógránátot dobott egy mecsetbe a ciszjordániai Budrusz településen. Az izraeli katona akkor dobta be a gránátot, amikor az imám reggeli imára hívta a hívőket.
Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.
A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.
A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.
Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.
Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.
Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
szóljon hozzá!