Cigarettacsempészekre csapott le szombaton a román parti őrség és a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Tetten érték őket, amint másfél millió euró értékű zárjegy nélküli cigarettát juttattak be az országba a Konstanca melletti agigeai kikötőn át.
Az alacsony felvásárlási árak miatt nehéz évet zárnak a méhészek is. A masszív import a nagyáruházak mézválasztékában érhető tetten, a méhészek egyre inkább a kistermelői értékesítés mellett döntenek.
A bosznia-hercegovinai ügyészség vádat emelt szombaton öt boszniai szerb ellen olyan tömeggyilkosságok miatt, amelyeket az 1992-1995-ös boszniai háborúban követtek el.
Előzetes letartóztatásba helyezték szombaton az Adrian Kreiner nagyszebeni üzletember elleni rablógyilkosság egyik feltételezett elkövetőjét.
Marcel Boloş pénzügyminiszter szerint az állami költségvetés végrehajtásának adatai és a 2023-ra vonatkozó előzetes pénzügyi adatok is „elég jól néznek ki”.
Tudor Ciuhodaru orvos azt tanácsolja a sofőröknek, hogy ne üljenek volán mögé, ha alkoholt fogyasztottak; a szakember szerint 100 mg/dl alkoholszint esetén 6-7 órára van szükség, hogy kiürüljön az alkohol a szervezetből.
Számos költő, író, irodalmár, irodalmi és kulturális lap, szervezet nyilvánította ki részvétét Kovács András Ferenc Kossuth-díjas költő, esszéíró, műfordító, dramaturg halála miatt.
Az év első 11 hónapjában 5853 tonna külföldről érkező hulladékszállítmányt állítottak meg az országhatárnál – közölte szombaton a határrendészet.
Nem szabad túlzásba vinni az illatosítók használatát, mivel az azokból felszabaduló anyagok és égéstermékek fölösleges terhet rónak az emberi szervezetre – hívja fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem (SE) pénteki közleményében.
Hatvanötödik életévében elhunyt Kovács András Ferenc József Attila- és Kossuth-díjas, Artisjus irodalmi nagydíjas költő, esszéíró, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.
Az elmúlt 24 órában 61 segélykérés érkezett a hegyimentő-szolgálathoz – tájékoztatott szombaton a Salvamont.
Elon Musk lett a világ leggazdagabb embere az idén, vagyona 92 milliárd dollárral 229 milliárd dollárra gyarapodott a Bloomberg Billionaires Index szerint.
A megkésett nemzetépítés, a „románizmus” eszméjét szolgálja, hogy a mindenkori bukaresti politikum elutasítja a magyar autonómiatörekvéseket – jelentette ki a Krónikának Pászkán Zsolt elemző.
Oroszország újabb gyáva, válogatás nélküli támadást intézett ukrajnai iskolák, egy kórház és egy metróállomás ellen – írta Josep Borrell kül-és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő pénteken az X közösségi oldalon.
Az üzemanyagok jövedéki adója jövőre két ízben – január 1-jétől és július 1-jétől – emelkedik, ami önmagában is óriási, a jelenlegi szinthez képest akár 11 százalékos áremelkedést okozhat.
A következő öt évben ingyenes lesz az elektronikus személyazonosító igazolványok kiállítása – döntötte el pénteki ülésén a román kormány.
Minden bizonnyal visszaállítják a kifogásolt határértéket, így az áramszolgáltatóknak semmilyen okuk nem lesz arra, hogy a napelemeseket segítő új törvényre hivatkozva általános áremelést eszközöljenek – jelentette ki a Krónikának Antal Lóránt.
Csütörtöki ülésén a kormány nem hat, hanem csak három hónappal hosszabbította meg január elsejétől a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (RCA) árának befagyasztását – pontosított pénteki sajtótájékoztatóján Mihai Constantin.