Marcel Boloş viszonylag elégedett az állami költségvetés végrehajtásának adataival
Fotó: Marcel Boloș/Facebook
Marcel Boloş pénzügyminiszter szerint az állami költségvetés végrehajtásának adatai és a 2023-ra vonatkozó előzetes pénzügyi adatok is „elég jól néznek ki”.
2023. december 30., 15:482023. december 30., 15:48
Szombati sajtótájékoztatóján a tárcavezető elmondta, hajnali 2 órakor fejezték be a költségvetés végrehajtásával és az előzetes pénzügyi adatokkal kapcsolatos utolsó számításokat, és ezek „elég jól néznek ki”.
A tárcavezető kiemelte, decemberben az országos adóhatóság (ANAF) nagy adóteljesítményű adózókkal foglalkozó főigazgatóságának – ebben az évben először – sikerült teljesítenie a 16 milliárd lejes adóbehajtási tervet. Az adóhatóság 34,7 milliárd lej behajtását tűzte ki célul és 35,5 milliárd lej folyt be. „Ez is jól jelzi, hogy meg lehet csinálni” – tette hozzá.
Boloş szerint az uniós forrásokból származó bevételek tekintetében is a decemberi volt a legjobb hónap az idén, 13 milliárd lejes bevétellel.
A szaktárca legutóbbi jelentése szerint november végére a bruttó hazai termék (GDP) 4,64 százalékának megfelelő 73,55 milliárd lejre nőtt az államháztartás hiánya. Tavaly november végén a költségvetési hiány GDP-arányosan 4,19 százalékos volt, és 58,7 milliárd lejt tett ki.
Tavaly az Európai Unióban tízből egy ember (a lakosság 9,5 százaléka) nem engedhette meg magának, hogy minden második nap húst, halat vagy ezzel egyenértékű vegetáriánus ételt fogyasszon – ez az arány 1,2 százalékponttal magasabb a 2022-ben jegyzettnél.
Nem meglepő ma már senkinek sem, hogy milyen hatalmas különbségek vannak az Európa különböző országaiban regisztrált nettó átlagkeresetek között – egy friss elemzés is azt mutatja: az észak- és nyugat-európai országokban a legmagasabb a nettó átlagbér.
A romániai foglalkoztatottak létszáma 7,697 milliót tett ki tavaly, közülük 11,9 százalék a mezőgazdaságban dolgozott – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mivel továbbra sem sikerült lezárnia új repülőgépe bejegyzését, kénytelen tovább halasztani brassói és nagyszebeni járatainak elindítását a Fly Lili.
Idén májusban áprilishoz képest 99 lejjel (1,9 százalékkal) 5118 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). Tavaly májushoz viszonyítva 12,7 százalékkal nőtt a nettó átlagkereset Romániában.
A fiatal gazdák letelepedését támogató uniós pályázati kiírásra beérkezett 5640 kérés közül az AFIR 3500 pályázatot támogat. A pályázat nyertesei számára elkezdődött a hetvenezer eurós támogatási összeg 75 százalékának előlegként történő kifizetése.
Felújítják a Temesvár–Szeged-vasútvonalat: a román kormány csütörtökön jóváhagyta a két város közötti vasúti összeköttetés helyreállításáról szóló, Magyarországgal kötött egyezményt.
A májusi 5,12 százalékról júniusban 4,94 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Megérte hétfőn csoportosan „beteget jelenteni” a Tarom román légitársaság pilótáinak: a cég vezetésével folytatott tárgyalásokat követően 1500 euróval – mintegy 7460 lej – nő a fizetésük.
Az idei első negyedévben 8049 lej volt a romániai háztartások átlagjövedelme és 3210 lej az egy főre jutó bevétel; ez 7,3, illetve 7 százalékos növekedést jelent 2023 utolsó negyedévéhez képest – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)