Szakember hívja fel a figyelmet arra, hány órára van szükség, hogy az alkohol kiürüljön az emberi szervezetből

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Tudor Ciuhodaru orvos azt tanácsolja a sofőröknek, hogy ne üljenek volán mögé, ha alkoholt fogyasztottak; a szakember szerint 100 mg/dl alkoholszint esetén 6-7 órára van szükség, hogy kiürüljön az alkohol a szervezetből.

Hírösszefoglaló

2023. december 30., 15:152023. december 30., 15:15

2023. december 30., 15:382023. december 30., 15:38

Ciuhodaru szombati Facebook-bejegyzése szerint a 18 és 30 év közötti gépkocsivezetők több mint 30 százaléka ünnepek idején legalább egyszer vezetett már alkoholos befolyásoltság alatt. „Alig néhány pohár ital megtízszerezi a közlekedési balesetek kockázatát. Háromból egy baleset az alkoholfogyasztásra vezethető vissza” – hívta fel a figyelmet.

A szakember szerint „tévhit”, hogy az alkoholszonda kijátszható például fogmosással, rágógumival, esetleg fahéj vagy petrezselyemlevél rágásával, és savanyú uborka vagy alkoholtartalmú bonbon fogyasztására sem célravezető hivatkozni.

Az alkohol az elfogyasztása után 20-30 perccel már kimutatható a vérben, a felszívódását több tényező is befolyásolja, például az ital típusa, az alkoholkoncentráció, a gyomortartalom, a gyomorürülés stb. Az alkohol kiürülésének időtartama átlagban 5-10 gramm/óra, az utolsó pohár elfogyasztása után óránként 10-25 mg/dl-rel csökken a véralkoholszint – idézi Ciuhodarut az Agerpres.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 23., szombat

Több emberáldozatot követelt a péntek esti vihar

Két ember belefulladt a Snagovi-tóba a péntek esti vihar közben, Argeș megyében pedig egy beszakadt tetőzet végzett egy emberrel.

Több emberáldozatot követelt a péntek esti vihar
2025. augusztus 22., péntek

Álhíreket oszlatott szét a védelmi miniszter, senkit nem visznek el katonának

Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter, a közösségi médiában terjedő álhíreket cáfolva.

Álhíreket oszlatott szét a védelmi miniszter, senkit nem visznek el katonának
2025. augusztus 22., péntek

Roncsautóprogram: az új elektromos autók vásárlása esetén a korábbi támogatás fele, 18 500 lej jár

A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.

Roncsautóprogram: az új elektromos autók vásárlása esetén a korábbi támogatás fele, 18 500 lej jár
2025. augusztus 22., péntek

Drulă: annyira rossz a gazdasági helyzet, hogy ha Bolojan távozna, az utódja sem kerülhetné el a megszorításokat

Románia gazdasági helyzete annyira súlyos, hogy bárki is kerüljön hatalomra és bárki is legyen a miniszterelnök, ha Ilie Bolojan „holnap távozik”, akkor is meg kell hozni a szükséges intézkedéseket – jelentette ki Cătălin Drulă.

Drulă: annyira rossz a gazdasági helyzet, hogy ha Bolojan távozna, az utódja sem kerülhetné el a megszorításokat
2025. augusztus 22., péntek

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg

Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg
2025. augusztus 22., péntek

Ezúttal Vajdahunyad és Déva közelében rengett a föld

A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Ezúttal Vajdahunyad és Déva közelében rengett a föld
2025. augusztus 22., péntek

Szaktárca: a kötelező óraszám megemelése után csaknem minden tanár ugyanabban az iskolában marad

A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – közölte pénteken az oktatási minisztérium.

Szaktárca: a kötelező óraszám megemelése után csaknem minden tanár ugyanabban az iskolában marad
2025. augusztus 22., péntek

Népszavazást akar az egyik parlamenti párt Ukrajna támogatásának témájában

Népszavazást követel Anamaria Gavrilă, a Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke arról, hogy Románia támogassa-e feltétlenül Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban, ahogy azt csütörtökön a védelmi minisztérium közölte.

Népszavazást akar az egyik parlamenti párt Ukrajna támogatásának témájában
2025. augusztus 21., csütörtök

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését

A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését
2025. augusztus 21., csütörtök

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert

Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert