Tusványos – A Kárpát-medencei magyar elöljárók közösségépítő szerepét hangsúlyozták

Tusványos – A Kárpát-medencei magyar elöljárók közösségépítő szerepét hangsúlyozták

A Kárpát-medence magyar polgármestereinek a városgazda szerepén túl a közösségépítésben is szerepet kell vállalniuk – fogalmazódott meg szerdán Tusnádfürdőn.

2017. július 19., szerda

Terrorgyanú: kiutasítottak két szíriai állampolgárt Romániából

Terroristákkal állt kapcsolatban, és dzsihadista ideológiát terjesztett Romániában az a két szír férfi, akit szerdán utasítottak ki az országból.

Terrorgyanú: kiutasítottak két szíriai állampolgárt Romániából
2017. július 19., szerda

Tusványos – Tízezreket „tarthat meg” a külhoni magyar óvodafejlesztési program

Kárpát-medence-szerte 65–70 új óvoda létesülhet, és 265 óvoda megújulhat a magyar kormány külhoni óvodafejlesztési programjának első ütemében – mondta Grezsa István kormánybiztos a Tusványos panelbeszélgetésén szerdán. Szeretnék, ha a program folytatódna.

Tusványos – Tízezreket „tarthat meg” a külhoni magyar óvodafejlesztési program
2017. július 19., szerda

Tusványos – Washington kisebbségvédő szerepe és a nyugati civilizáció „újraszervezése”

Az együttműködés érdekében felül kell emelkedni a történelmi sérelmeken, fogalmazott Szilágyi Zsolt szerdán a Tusványoson. Korodi Attila szerint az erdélyi magyarok abban érdekeltek, hogy Washington figyeljen Románia kisebbségpolitikájára.

Tusványos – Washington kisebbségvédő szerepe és a nyugati civilizáció „újraszervezése”
2017. július 19., szerda

Rágalmazást kiált a szexbotrányba keveredett ortodox püspök

Ellentámadásba lendült Corneliu Bârlădeanu, a moldvai Huszváros (Huşi) ortodox püspöke, miután olyan videófelvétel került nyilvánosságra róla, amely egy másik férfival folytatott szexuális együttlét közben ábrázolja őt.

Rágalmazást kiált a szexbotrányba keveredett ortodox püspök
2017. július 19., szerda

„Keresztfordítású” könyvtár a román–magyar párbeszéd előmozdítása céljából

Kosztolányi románra, Sadoveanu magyarra fordított műveit is tartalmazza az az ősszel megnyíló kolozsvári szépirodalmi könyvtár, amely a román–magyar párbeszéd javítását célzó Fehér Hollók egyesület kezdeményezésére jön létre.

„Keresztfordítású” könyvtár a román–magyar párbeszéd előmozdítása céljából
2017. július 19., szerda

Uniós forrásokból újítják fel Beszterce evangélikus templomát

Európai uniós alapokból újítják fel Beszterce 700 éves evangélikus templomát – jelentette be szerdai sajtóértekezletén Ovidiu Creţu polgármester. Az A kategóriás műemlék rehabilitációjára 15 millió euró értékű uniós projektet nyert a megyeszékhely.

Uniós forrásokból újítják fel Beszterce evangélikus templomát
2017. július 19., szerda

Sérül a versenyképesség: károsan hatnak a gazdaságra a béremelések

Lucian Croitoru jegybanki szakértő szerint illúzió azt hinni, hogy erőltetni lehet az előrelépést az olcsó munkaerővel rendelkező országok sorából. A béremelések és a minimálbér növelése negatívan hat ki a magánszférára.

Sérül a versenyképesség: károsan hatnak a gazdaságra a béremelések
2017. július 19., szerda

Növekvő járulékok: újabb gazdaságpolitikai tervekkel állt elő Dragnea

Alaposan módosítaná a Tudose-kormány a hozzájárulások rendszerét. Liviu Dragnea PSD-elnök azt ígéri, hogy a fizetések nem fognak ettől csökkenni.

Növekvő járulékok: újabb gazdaságpolitikai tervekkel állt elő Dragnea
2017. július 19., szerda

Tusványos – A medveállomány szabályozását szorgalmazzák

A romániai medveállomány szabályozásának a szükségességéről vitatkoztak szakemberek és politikusok szerdán Tusnádfürdőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében szervezett pódiumbeszélgetésen.

Tusványos – A medveállomány szabályozását szorgalmazzák
2017. július 19., szerda

Tusványos – A hónap végéig pályázhatnak a külhoni magyar családi vállalkozások

A nemzetpolitikai államtitkárság meghosszabbította a külhoni magyar családi vállalkozások éve program pályázatainak határidejét, a kérelmeket július 31-ig várják. A teljes támogatási keretösszeg 830 millió forint.

Tusványos – A hónap végéig pályázhatnak a külhoni magyar családi vállalkozások
2017. július 19., szerda

Toró T. Tibor: többet vártunk Johannistól egy emlékbe itt hagyott román zászlónál

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke szerint megteremtődhet annak a reménye, hogy Klaus Johannis moderátora lesz a román-magyar párbeszédnek, mindazonáltal a politikus többet várt az államfőtől egy emlékbe hagyott román zászlónál.

Toró T. Tibor: többet vártunk Johannistól egy emlékbe itt hagyott román zászlónál
2017. július 19., szerda

Elsüllyedt a Dunában egy román harckocsi a nemzetközi hadgyakorlat idején

A Dunába süllyedt egy páncélozott személyszállító jármű (TAB) a Románia területén zajló, Saber Guardian elnevezésű nemzetközi hadgyakorlat alatt – közölték szerdán az Agerpres hírügynökséggel a bukaresti védelmi minisztériumhoz közeli források.

Elsüllyedt a Dunában egy román harckocsi a nemzetközi hadgyakorlat idején
2017. július 19., szerda

Tusványos – Folyamatos az erdélyi magyarok elvándorlása

Változó intenzitással és célországokkal, de folyamatos az erdélyi magyarság kivándorlása, s az utóbbi időben fokozottan érinti a szórványterületeket – hangzott el a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szerdai panelbeszélgetésén.

Tusványos – Folyamatos az erdélyi magyarok elvándorlása
2017. július 19., szerda

Jobban teljesítettek az idei versenyvizsgán a pedagógusok

A pedagógusoknak kevesebb mint fele, 45 százalékuk szerzett 7-es vagy annál nagyobb jegyet a múlt héten tartott tanári és tanítói versenyvizsgán, ez 1,3 százalékkal jobb arány a tavalyinál – közölte az oktatási minisztérium.

Jobban teljesítettek az idei versenyvizsgán a pedagógusok
2017. július 19., szerda

Tusványos: Semjén Zsolt korrektnek nevezte Johannis székelyföldi látogatását

Korrektnek és pozitívnak tartja Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Klaus Johannis román államfő kedden tett székelyföldi látogatását. Erről a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szerdai megnyitóján beszélt a kereszténydemokrata politikus.

Tusványos: Semjén Zsolt korrektnek nevezte Johannis székelyföldi látogatását
2017. július 19., szerda

Letartóztattak Szatmárnémetiben egy gyilkossággal vádolt férfit

Előzetes letartóztatásba helyezték azt a kedden, Szatmárnémetiben elfogott férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy féltékenységből megölt egy nőt és több napon keresztül egy gépjármű csomagtartójában hagyta a holttestet.

Letartóztattak Szatmárnémetiben egy gyilkossággal vádolt férfit
2017. július 19., szerda

Hadat üzent a kormány a kanyarónak, de az orvosok szerint nagy a káosz

Kovászna megyében most ütötte fel a fejét, Székelyudvarhelyen azonban már visszaszorulóban van a kanyarójárvány. Az egészségügyi és a belügyminisztérium immunizálási kampányt indított, de a Krónikának nyilatkozó szakemberek szerint „káosz uralkodik”. 

Hadat üzent a kormány a kanyarónak, de az orvosok szerint nagy a káosz