Fotó: Barabás Ákos
Terroristákkal állt kapcsolatban, és dzsihadista ideológiát terjesztett Romániában az a két szír férfi, akit szerdán utasítottak ki az országból.
2017. július 19., 17:532017. július 19., 17:53
Két szíriai állampolgár kiutasításáról döntött szerdán a bukaresti ítélőtábla a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) felkérése nyomán az ellenük felmerült terrorgyanú miatt.
A szerdán nyilvánosságra került adatok szerint a SRI még csütörtökön jelezte az illetékes bíróságnak, hogy indokoltnak tartja a két érintettnek tíz évre való kitoloncolását az országból. A két személy, Haszan Alferdaui és Hamzah Alferdaui
Emellett segített törvénytelenül bejutni az országba több olyan szír állampolgárnak, akik a jelek szerint terrorista kötődésűek. A megfigyelés időtartama alatt a két gyanúsított több ízben is Szíriába utazott, az ott-tartózkodásuk idején kapcsolatot teremtettek több terrorszervezettel, így az Iszlám Állammal is – áll a SRI közleményében.
A hírszerzés által gyűjtött adatok szerint a két személy kapcsán felmerült a terrorcselekmény elkövetésének lehetősége, ezért az országból való eltávolításuk mellett döntöttek.
A bíróság ennek nyomán végül nyolc évre tiltotta ki őket Romániából. Azt ugyanakkor megtiltotta a román hatóságoknak, hogy a fegyveres konfliktus lezárultáig Szíriába toloncolja vissza őket. Ehelyett más, békés célpontot kell találni.
Ilie Bolojan miniszterelnök vasárnap egy Facebookon közzétett videóüzenetben jelentette be, hogy a kormány egy többéves beruházási költségvetési rendszer bevezetésén dolgozik.
A május 18-i elnökválasztás után a Romániát célba vevő orosz propaganda megváltoztatta céljait – jelentette ki az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke, Valentin Jucan.
Az elmúlt 24 órában a belügyi szervek 6067 bevetésen vettek részt az állampolgárok védelmében, a katasztrófavédelem munkatársai 1361 esetben nyújtottak sürgősségi orvosi segítséget, és több mint 700 sofőr jogosítványát vonták be.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga jelzésű) riasztást bocsátott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hét erdélyi és moldvai megyére.
Szeptember elsejétől az egészségügyi minisztérium honlapján elérhető online űrlapon tehetnek bejelentést azok a betegek, akiket indokolatlanul küldtek át az állami kórházakból magánrendelőkbe – jelentette be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Oroszországnak világosan el kell köteleznie magát a béke útján, és le kell állítani a civilek és a civil infrastruktúra elleni támadásokat – hangsúlyozta szombat este Nicușor Dan román elnök az alaszkai csúcstalálkozóra reagálva.
Összesen 120 millió euró európai forrás áll rendelkezésre az Egészségügyi Operatív Program keretében a járóbeteg-szakrendelők fejlesztésére, hogy a páciensek gyorsan hozzáférhessenek a diagnózishoz és kezeléshez – jelentette be Alexandru Rogobete.
Az idei első negyedévben országszerte összesen 68 gyereket hagytak sorsukra a szülészeteken és más egészségügyi intézményekben; ez a szám 13-mal nagyobb az egy évvel korábban jegyzettnél – közölte az országos gyermekjogvédelmi hatóság (ANPDCA).
Meghalt szombaton egy 70 éves brit turista a Bucsecs-fennsíkon.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közölt adatai szerint 2025 júliusában 11 710 személynek folyósítottak különleges nyugdíjat, 25-tel többnek, mint előző hónapban.
szóljon hozzá!