Tusványos – A hónap végéig pályázhatnak a külhoni magyar családi vállalkozások

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

A nemzetpolitikai államtitkárság meghosszabbította a külhoni magyar családi vállalkozások éve program pályázatainak határidejét, a kérelmeket július 31-ig várják. A teljes támogatási keretösszeg 830 millió forint.

MTI

2017. július 19., 14:362017. július 19., 14:36

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár szerdán Tusnádfürdőn az MTI-nek elmondta: három pályázatot írtak ki a külhoni családi vállalkozóknak, illetve a fiatal magyar vállalkozók részére.

A családi vállalkozások támogatási keretösszege 600 millió forint, a fiatal vállalkozóknál 120 millió forint. Külhoni fiatal vállalkozók együttműködését segítendő 110 millió forintos keretet különítettek el.

A teljes összeg így összesen 830 millió forint

– mondta az államtitkár.

Potápi Árpád János kiemelte: a tavalyi, fiatal magyar vállalkozók támogatását célzó programot folytatják, és ehhez kapcsolódik a családi vállalkozók éve. Hozzátette: a program lehetőséget kínál arra, hogy akik előző évben valamiért kiszorultak a támogatásokból, azokon – ha jó pályázati anyagot nyújtanak be – most tudnak segíteni.

Eredetileg július 17-ig lehetett volna pályázatokat benyújtani, ezt most meghosszabbították július 31-ig – tette hozzá a nemzetpolitikai államtitkár.

Változtak a feltételek is, mert sokakat kizárt volna az passzus, hogy csak egy vállalkozásban lehetnek tulajdonosok. Így most a pályázó vállalkozás tulajdonosa, tagja nem lehet tulajdonosa, tagja más, a felhívásukra pályázó vállalkozásban.

Potápi Árpád János reményét fejezte ki, hogy

az ősz közepére a támogatási összegeket a nyertes vállalkozók meg is kaphatják.

Tavaly a fiatal vállalkozók évére több mint 950 jelentkezés futott be, és 117-en kaphattak támogatást. Idén az ezret meghaladó pályázattal számolnak, és a támogatási keretből közel 150-en kaphatnak forrást. A rendelkezésre álló keretet arányosan kívánják elosztani a régiók nagysága és régiók magyar lakossága alapján.

Bármilyen típusú vállalkozással lehet pályázni, az előző évben is széles volt a paletta, a mezőgazdaságtól a szépségiparon át az egészségügyig érkeztek támogatási kérelmek. Most is hasonlóan széleskörű jelentkezésre számítanak.

A jelentkezők 3–6 millió forintos összegre pályázhatnak.

Potápi Árpád János elmondta: a tavalyi programhoz kapcsolódó rendezvényeken a jelentkezők arról számoltak be, hogy hiánypótló a kezdeményezés. Korábban soha senki nem kereste meg őket, hogy milyen tevékenységet folytatnak, milyen céljaik vannak, mit szeretnének elérni.

Hozzátette: szeretnének a későbbiekben is kapcsolatban maradni velük, nagyon fontos az érintett vállalkozók támogatása, hiszen ők 92,6 százalékban magyarokat foglalkoztatnak. Ha egy-egy vállalkozót támogatnak, még 4-5 magyar család megélhetését segítik – mutatott rá a nemzetpolitikai államtitkár.

A MÁÉRT 2016. december 1-én döntött arról, hogy az idei esztendő a külhoni magyar családi vállalkozások éve legyen, a programra 1 milliárd forint áll rendelkezésre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése

Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése
2025. május 09., péntek

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket

Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket
2025. május 09., péntek

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint

Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint
2025. május 08., csütörtök

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP
2025. május 08., csütörtök

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint

Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen

Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen
2025. május 08., csütörtök

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat

Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat
2025. május 08., csütörtök

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre

Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre
2025. május 07., szerda

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég

Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég
2025. május 07., szerda

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli

Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli