Munkaszüneti nappá nyilvánította a kormány augusztus 14-ét

Munkaszüneti nappá nyilvánította a kormány augusztus 14-ét

A bukaresti kormány csütörtökön elfogadott határozatával szabadnappá nyilvánította augusztus 14-ét, hétfőt a közszféra alkalmazottai számára. Ezzel meghosszabbított hétvége alakul ki, tekintve, hogy augusztus 15-e is hivatalos munkaszüneti nap.

2017. július 20., csütörtök

Jön az első erdélyi magyar képregény: ősszel jelenik meg a Fantomatika havilap

Az űrben játszódik az első erdélyi magyar képregénysorozat, melyet havilap formájában ad ki ősztől két kézdivásárhelyi képzőművész. A sorozat önálló történetekből fog állni – ismertette a Krónikával Szabó Krisztina képzőművész.

Jön az első erdélyi magyar képregény: ősszel jelenik meg a Fantomatika havilap
2017. július 20., csütörtök

Tusványos – Balog Zoltán: a vallás, a hit nem lelki homokozó

A 21. században sem lehet a vallást, a hitet valamiféle „lelki homokozónak” tekinteni, amelyben „eljátszadoznak azok, akiknek ez fontos” – jelentette ki Balog Zoltán Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban.

Tusványos – Balog Zoltán: a vallás, a hit nem lelki homokozó
2017. július 20., csütörtök

Huszonhárom évet kapott a rendőrgázoló török üzletember

Huszonhárom és fél év szabadságvesztésre ítélte a bukaresti törvényszék Abdullah Atas török üzletembert, aki 2015-ben szándékosan elgázolt egy román rendőrt.

Huszonhárom évet kapott a rendőrgázoló török üzletember
2017. július 20., csütörtök

Tusványos – Hiányfelmérés a romániai magyar oktatásban

A szakmai munkát segítő oktatási háttérintézmények hiányát hangsúlyozták külhoni magyar pedagógus és civil, valamint egyházi szervezetek képviselői a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) csütörtöki panelbeszélgetésén.

Tusványos – Hiányfelmérés a romániai magyar oktatásban
2017. július 20., csütörtök

Tusványos – Wetzel Tamás a magyar közigazgatás „visszatéréséről”

Az egyszerűsített honosításnak köszönhetően a kihelyezett konzuli napokkal visszatért a magyar közigazgatás a határon túli magyarlakta településekre, aminek nagyon nagy jelentősége van nemzetpolitikai szempontból – mondta Wetzel Tamás Tusnádfürdőn.

Tusványos – Wetzel Tamás a magyar közigazgatás „visszatéréséről”
2017. július 20., csütörtök

Románia lakosságának a fele nem fér hozzá a csatornázási rendszerhez

Az ország lakosságának kevesebb mint a fele, 49 százaléka fér hozzá a csatornázási rendszerhez, azaz csak mintegy 9,7 millió személy otthona van rácsatlakozva a szennyvízelvezető hálózatra – derült ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) felméréséből.

Románia lakosságának a fele nem fér hozzá a csatornázási rendszerhez
2017. július 20., csütörtök

Személygépkocsival ütközött a Bukarest–Budapest-gyorsvonat Mehedinți megyében

Személygépkocsival ütközött csütörtökön a Bukarest–Craiova–Temesvár–Budapest nemzetközi vonat. A román vasúttársaság (CFR) tájékoztatása szerint az IR 72-es jelzésű szerelvény jelenleg vesztegel a pályán, és pótmozdonnyal fogja folytatni útját.

Személygépkocsival ütközött a Bukarest–Budapest-gyorsvonat Mehedinți megyében
2017. július 20., csütörtök

BL: kettős vereséggel jelezte a Honvéd Európának, hogy „mi is itt vagyunk”

„Mindent kiadtunk magunkból, meg is kell dicsérni a csapatot ezért” – nyilatkozta Erik van der Meer, a Budapest Honvéd vezetőedzője, akinek csapata kettős vereséggel búcsúzott a nemzetközi porondtól a Bajnokok Ligája selejtezőiben.

BL: kettős vereséggel jelezte a Honvéd Európának, hogy „mi is itt vagyunk”
2017. július 20., csütörtök

Erősebb világzenei vonal: balkáni és karibi dallamokra is lehet bulizni Mérán

Gazdag koncertkínálat­tal, új programokkal várják a résztvevőket a Ko­lozs megyei Mérán má­sodszor, július 27–30. között rendezendő Méra World Music fesztiválon. Minden este helyi zenészek is szórakoztatják a résztvevőket.

Erősebb világzenei vonal: balkáni és karibi dallamokra is lehet bulizni Mérán
2017. július 20., csütörtök

Akadályozzák a magyar iskola fejlesztését Margittán

Akadályokat gördít a magyar iskola fejlesztése elé a margittai tanács liberális frakciója: nem szavazza meg a tanintézetnek szánt telek kisajátítását. Ezen sportközpontot és étkezdét építenének a helyszűkében lévő Horváth János Elméleti Líceum diákjainak.

Akadályozzák a magyar iskola fejlesztését Margittán
2017. július 20., csütörtök

Lángokban a Balkán: Bosznia-Hercegovinában is ég a növényzet

Figyelmeztetést adott ki a külügyminisztérium azon román állampolgárok számára, akik Bosznia-Hercegovinában tartózkodnak vagy oda készülnek utazni. Az országban nagy területeken ég a növényzet, és a háborúból maradt lőszerek, bombák is felrobbanhatnak.

Lángokban a Balkán: Bosznia-Hercegovinában is ég a növényzet
2017. július 20., csütörtök

Antal Imre „csángó festő” kiállítása nyílik meg Sepsiszentgyörgyön

Antal Imre a csángó festő címmel nyílik csütörtökön kiállítás Sepsiszentgyörgyön, az Erdélyi Művészeti Központban. „Antal Imre mindig azt festette, amit születésétől fogva ismert: a gyimesi tájat és embert” - írják meghívójukban a szervezők.

Antal Imre „csángó festő” kiállítása nyílik meg Sepsiszentgyörgyön
2017. július 19., szerda

A tanügyi gépezet ördögi körei

Csóváljuk a fejünket, vagy rezignáltan nyugtázzuk, hogy lám-lám, idén sem lettek fényesek országszerte az érettségi, kisérettségi eredmények.

A tanügyi gépezet ördögi körei
A tanügyi gépezet ördögi körei
2017. július 19., szerda

A tanügyi gépezet ördögi körei

2017. július 19., szerda

Tusványos – A román politika mint az államból élés karrierje

A román politika az idők folyamán többnyire az államból élés karrierjét jelentette, aminek nem sok köze van a pártok nevében szereplő ideológiákhoz – állapították meg szerdán politológusok a Tusványoson.

Tusványos – A román politika mint az államból élés karrierje
2017. július 19., szerda

Döntetlent játszott a Märcz-csapat az olaszokkal a vizes világbajnokságon

A házigazda magyar férfi vízilabda-válogatott szerdán a csoportkör második fordulójában 9-9-es döntetlent játszott az olimpiai bronzérmes olasz csapattal a budapesti vizes világbajnokságon, a Margitszigeten.

Döntetlent játszott a Märcz-csapat az olaszokkal a vizes világbajnokságon
2017. július 19., szerda

Összekötné gázhálózatát Magyarország, Románia, Bulgária és Görögország

Úgynevezett vertikális földgázfolyosó létrehozásáról írt alá memorandumot Bulgária, Görögország, Magyarország és Románia szerdán Bukarestben – közölte a román Transgaz gázvállalat.

Összekötné gázhálózatát Magyarország, Románia, Bulgária és Görögország
2017. július 19., szerda

Magánterületen is támadja a magyar jelképeket a Maros megyei prefektus

Magánterületekre akar „behatolni” Maros megye prefektusa, aki most egyházakat, pártszervezeteket és vállalkozókat utasít a kisebbségi szimbólumok eltávolítására úgy, hogy jogerős ítéleteket hagy figyelmen kívül.

Magánterületen is támadja a magyar jelképeket a Maros megyei prefektus