Szakértő: választási érdekek „vihették” Székelyföldre Johannist

Szakértő: választási érdekek „vihették” Székelyföldre Johannist

Pászkán Zsolt Románia-szakértő fontos eseménynek nevezte, hogy Klaus Johannis román elnök Székelyföldre látogat, de óv a túlzott várakozásoktól. Szerinte ugyanis az államfő azért is utazik a régióba, mert megkezdte választási kampányát.

2017. július 18., kedd

Start-up Nation: egymilliárd dollárnyi támogatást kértek

Több mint 19 ezer üzleti tervet nyújtottak be a Start-up Nation program keretében – 34 százalékot (6539) az utolsó napon regisztráltak. A legtöbb projekt Bukarestből, valamint Kolozs és Temes megyéből érkezett.

Start-up Nation: egymilliárd dollárnyi támogatást kértek
2017. július 18., kedd

Turistákat kellett kimenekíteni az erdőtüzek miatt Montenegróban

Utazási figyelmeztetést adott ki a román külügyminisztérium a Montenegróba készülő állampolgárok számára. Turistákat kellett kimenekíteni az országban dúló erdőtüzek miatt.

Turistákat kellett kimenekíteni az erdőtüzek miatt Montenegróban
2017. július 18., kedd

A legfelsőbb bíróság előtt Traian Băsescu és Elena Udrea

A legfelsőbb bíróságon hallgatják ki kedden Elena Udreát és Ioana Băsescut a 2009-es államelnök-választási kampány finanszírozásának ügyében. Udrea nem érti, miért nem hagyhatja el az országot.

A legfelsőbb bíróság előtt Traian Băsescu és Elena Udrea
2017. július 18., kedd

Beszáll az állam a protestáns lelkészképzésbe: még kérdéses az idei finanszírozás

Klaus Johannis államfőn múlik, hogy mikor lép hatályba az oktatási törvény módosítása, miszerint az egyházi rendszerben szerveződő lelkészképzés is részesül állami támogatásban. Az illetékesek a Krónikának pozitívumként értékelték a változtatást.

Beszáll az állam a protestáns lelkészképzésbe: még kérdéses az idei finanszírozás
2017. július 17., hétfő

Ortodox „adósok”

Ismét csak megmutatta a PSD–ALDE-koalíció, hogy miközben gazdasági téren irreálisnál irreálisabb ötletekkel áll elő, az államháztartás számára pozitív eredményekkel kecsegtető javaslatokat szilárd magabiztossággal képes lesöpörni az asztalról.

Ortodox „adósok”
Ortodox „adósok”
2017. július 17., hétfő

Ortodox „adósok”

2017. július 17., hétfő

Előkészítik a terepet a Depeche Mode-nak Kolozsváron

Több mint hatszáz színpadi munkás, technikus, hangosító és biztonsági szakértő vesz részt a Depeche Mode vasárnapi, kolozsvári koncertjének előkészületeiben – adta hírül hétfőn a Ziua de Cluj portál.

Előkészítik a terepet a Depeche Mode-nak Kolozsváron
Krónika
2017. július 17., hétfő

Vizes vb: tízgólos győzelemmel köszöntötte a kapitányt a magyar férfi pólócsapat

Az ausztrálok felett aratott tízgólos győzelemmel mutatkozott be a magyar férfi vízilabda-válogatott a magyarországi rendezésű vizes világbajnokság hétfői játéknapján.

Vizes vb: tízgólos győzelemmel köszöntötte a kapitányt a magyar férfi pólócsapat
2017. július 17., hétfő

Biztosítási kedvezmény járhat a „nyugodt” gépkocsivezetőknek

A „megfelelő magatartású" gépkocsivezetők 50 százalékos kedvezményt kaphatnak, a kockázatot jelentő sofőrök pedig 180 százalékos extra díjat fizethetnek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnál (RCA).

Biztosítási kedvezmény járhat a „nyugodt” gépkocsivezetőknek
2017. július 17., hétfő

Rekordot döntött az idei Electric Castle

Minden eddiginél többen látogattak ki a Kolozs megyei Bonchidán ötödik alkalommal megrendezett Electric Castle fesztiválra – tájékoztatnak a szervezők hétfői közleményükben.

Rekordot döntött az idei Electric Castle
2017. július 17., hétfő

Közösségi beruházásokat támogatnak a kincses városban

Online részvételi költségvetési programot indít a kolozsvári városháza: az országban egyedülállónak számító projekt keretében mintegy 2 millió eurót fordítanak a lakók által javasolt közösségi beruházásokra.

Közösségi beruházásokat támogatnak a kincses városban
2017. július 17., hétfő

Elhunyt Jancsó Miklós kolozsvári színművész

Életének 71. évében elhunyt hétfőn Jancsó Miklós író, színművész, tanár.

Elhunyt Jancsó Miklós kolozsvári színművész
2017. július 17., hétfő

Tüntet az EMNP Csíkszeredában az államfő látogatása idején

Tüntetést szervez kedden Csíkszeredában Klaus Johannis államfő látogatása idején az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Az alakulat „az elmúlt időszak magyarellenes megnyilvánulásai miatt” demonstrál.

Tüntet az EMNP Csíkszeredában az államfő látogatása idején
Krónika
2017. július 17., hétfő

SZNT: Johannis kezdeményezzen párbeszédet Székelyföld jövőjéről!

A Székely Nemzeti Tanács azt kéri a Székelyföldre látogató Klaus Johannis államfőtől, kezdjen párbeszédet a régió jövőjéről és vállaljon aktív szerepet abban, hogy Románia fogadja el a székelyek által igényelt autonómiát.

SZNT: Johannis kezdeményezzen párbeszédet Székelyföld jövőjéről!
2017. július 17., hétfő

Lezárt ügy: Bukarest nem vet ki adót az üzleti forgalomra

Lezártnak tekinti a kereskedelmi társaságok üzleti forgalma megadóztatásának kérdését Mihai Tudose miniszterelnök, leszögezve: nem kívánja végrehajtani az amúgy a kormánya programjában szereplő intézkedést.

Lezárt ügy: Bukarest nem vet ki adót az üzleti forgalomra
2017. július 17., hétfő

Bizonytalan a magánnyugdíj sorsa: szakértők szerint fenntarthatatlan az állami rendszer

A Pénzügyi Felügyelet vizsgálatot indított annak kiderítésére, kimeríti-e a piaci kihágás és manipuláció fogalmát a pénzügyminiszter minapi kijelentése, miszerint megszüntetik a nyugdíjrendszernek a második, a kötelező magánnyugdíjból álló pillérét.

Bizonytalan a magánnyugdíj sorsa: szakértők szerint fenntarthatatlan az állami rendszer
Krónika
2017. július 17., hétfő

Kövesi maga döntheti el, megjelenik-e a parlamenti bizottság előtt

Mariana Ghena, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöke hétfőn úgy nyilatkozott, hogy Laura Codruţa Kövesit illeti meg a döntés azzal kapcsolatban, megjelenik-e a 2009-es államelnök-választást kivizsgáló parlamenti bizottság előtt.

Kövesi maga döntheti el, megjelenik-e a parlamenti bizottság előtt
2017. július 17., hétfő

Újabb úszó-világbajnokság rendezési jogát nyerte el Budapest

A vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség (FINA) a magyarországi 17. vizes világbajnokság alatt, hétfőn döntött arról, hogy a 25 méteres medencés vb-nek 2022-ben az oroszországi Kazany, két évvel később pedig a magyar főváros lehet a házigazdája.

Újabb úszó-világbajnokság rendezési jogát nyerte el Budapest