Tusványos – A Fidesz–KDNP-kormány mellett foglaltak állást a külhoni magyar pártok

Tusványos – A Fidesz–KDNP-kormány mellett foglaltak állást a külhoni magyar pártok

Az utóbbi hét év nemzetpolitikája, a Fidesz–KDNP-kormányzás folytatása mellett foglaltak állást Kárpát-medencei vezető magyar pártpolitikusok a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor pénteki nemzetpolitikai fórumán.

2017. július 21., péntek

„Kakukkszó”: 2020-ra autópályán közlekedhetünk Kolozsvárról Nagyváradra

Răzvan Cuc szállításügyi miniszter  pénteken Nagyváradon úgy nyilatkozott, hogy 2020-ban autópályán lehet majd közlekedni Kolozsvár és Nagyvárad között.

„Kakukkszó”: 2020-ra autópályán közlekedhetünk Kolozsvárról Nagyváradra
2017. július 21., péntek

Orbán: amelyik ország Brüsszelre vár, az megérdemli a sorsát

Amelyik ország nem tudja megvédeni a határát, az az ország nincsen – jelentette ki Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. A kormányfő történelmi jelentőségűnek nevezte Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő budapesti látogatását.

Orbán: amelyik ország Brüsszelre vár, az megérdemli a sorsát
2017. július 21., péntek

Magyar katona vesztette életét a kelet-ukrajnai harcokban

Kétnapos gyászt hirdetett Kárpátalján Hennagyij Moszkal, a megye kormányzója pénteken a kelet-ukrajnai harcokban a héten elesett két kárpátaljai – köztük egy magyar – katona emlékére.

Magyar katona vesztette életét a kelet-ukrajnai harcokban
2017. július 21., péntek

Nincs magyar és román áldozata a görögországi földrengésnek

A bukaresti külügyminisztérium közlése szerint mindeddig egyetlen román állampolgár sem fordult konzuli segítségért a Törökországban és Görögországban péntek reggel bekövetkezett földrengés nyomán. A földmozgás során magyarok sem sérültek meg.

Nincs magyar és román áldozata a görögországi földrengésnek
2017. július 21., péntek

Tusványos – Anyasági támogatás: Erdélyt is eléri a Köldökzsinór program

A magyar kormány jövő januártól a Köldökzsinór program keretében kiterjeszti az egyszeri anyasági támogatást a külhoni magyarságra is, erre 640 millió forintot különítettek el első évben – mondta Novák Katalin, az Emmi államtitkára pénteken az MTI-nek.

Tusványos – Anyasági támogatás: Erdélyt is eléri a Köldökzsinór program
2017. július 21., péntek

Tusványos – Semjén: nem a mi készülékünkben van a hiba

Semjén Zsolt szerint „nem a mi készülékünkben van a hiba”, ha a román–magyar viszony még mindig nem megfelelően alakul. A miniszterelnök-helyettes erről péntek reggel beszélt Tusnádfürdőn.

Tusványos – Semjén: nem a mi készülékünkben van a hiba
2017. július 21., péntek

Stíluskavalkád az egy hónap múlva kezdődő Partiumi Magyar Napokon

Változatos zenei programokkal, új központi színpaddal várják a résztvevőket a Szatmárnémetiben tizenhatodik alkalommal, augusztus 20–27. között rendezendő Partiumi Magyar Napokon.

Stíluskavalkád az egy hónap múlva kezdődő Partiumi Magyar Napokon
2017. július 21., péntek

Börtönviselt bűnöző késelt halálra egy rendőrt Suceava megyében

Halálra késeltek Suceava megyében egy rendőrt. A jelek arra utalnak, hogy Sorin Vezeteu rendőrtiszt gyilkosa egy 23 éves visszaeső bűnöző. A tettest őrizetbe vették.

Börtönviselt bűnöző késelt halálra egy rendőrt Suceava megyében
2017. július 21., péntek

Tájkép Johannis után

Ha volt valamilyen haszna Klaus Johannis államfő székelyföldi látogatásának, akkor az nagyjából abban ragadható meg, hogy egyrészt egyértelművé váltak a felek – az önrendelkezést követelő magyarok és az azt megtagadó román állam – álláspontjai.

Tájkép Johannis után
Tájkép Johannis után
2017. július 21., péntek

Tájkép Johannis után

2017. július 21., péntek

EL: a Vidi egyedüli talpon maradt magyar csapatként készül a Bordeaux elleni párharcra

A magyar csapatok közül egyedül versenyben maradt Videoton a francia Girondins Bordeaux csapatával találkozik majd a labdarúgó-Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában.

EL: a Vidi egyedüli talpon maradt magyar csapatként készül a Bordeaux elleni párharcra
2017. július 20., csütörtök

Csoportelső és egyenesen vb-negyeddöntős a magyar női pólóválogatott

A magyar női vízilabda-válogatott csoportelsőként közvetlenül a negyeddöntőbe jutott a hazai rendezésű világbajnokságon a Margitszigeten. Bíró Attila Európa-bajnok csapata csütörtökön a holland válogatott 10-8-as legyőzésével végzett a C jelű négyes élén.

Csoportelső és egyenesen vb-negyeddöntős a magyar női pólóválogatott
2017. július 20., csütörtök

Készpénzt találtak a menesztett korrupcióellenes ügyész irodájában

Folytatódik a konfliktus az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vezetősége és az ügyészségről július 4-én hivatalosan szakmai okokból eltávolított Mihaela Iorga ügyész között.

Készpénzt találtak a menesztett korrupcióellenes ügyész irodájában
2017. július 20., csütörtök

Létszámstop a központi közigazgatásban – Magasabb adóterhek egyes vállalkozóknak

A román kormány csütörtöki ülésén létszámstopot rendelt el az év végéig a központi közigazgatásban és magasabb adóterheket rótt ki a részmunkaidősöket foglalkoztató vállalkozókra.

Létszámstop a központi közigazgatásban – Magasabb adóterhek egyes vállalkozóknak
2017. július 20., csütörtök

Újabb ortodox szexbotrány – ezúttal Máramarosban

Huszváros ortodox püspöke után ezúttal a Máramaros megyei Jóháza kolostorának főnökéről kerültek ki homoszexuális kapcsolatra utaló, kompromittáló adatok.

Újabb ortodox szexbotrány – ezúttal Máramarosban
2017. július 20., csütörtök

Tusványos – Porcsalmi: a kisebbségek jogainak európai védelme pártok feletti ügy

A Minority SafePack célja, hogy az Európai Unió ne csak az uborka görbületét szabályozza, hanem törvényi szinten is foglalkozzon a kisebbségi jogokkal, ezért van történelmi jelentősége a kezdeményezésnek – fogalmazott Porcsalmi Bálint a Tusványoson.

Tusványos – Porcsalmi: a kisebbségek jogainak európai védelme pártok feletti ügy
2017. július 20., csütörtök

Tusványos – Korodi: megtorpant Romániában a kisebbségi jogalkotás

A kisebbségi jogok érvényesítésért folytatott több évtizedes küzdelmük tapasztalatairól számoltak be az erdélyi, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai magyar pártok vezető politikusai a 28. Tusványos csütörtök délutáni pódiumbeszélgetésén.

Tusványos – Korodi: megtorpant Romániában a kisebbségi jogalkotás
2017. július 20., csütörtök

Túladna a katolikus egyháztól elperelt pénzügyi palotán a Bihar megyei önkormányzat

Nincs pénze a felújításra, ezért értékesítené a nagyváradi pénzügyi palota impozáns, ám leromlott épületét a Bihar Megyei Tanács. Pásztor Sándor a helyi önkormányzatnak ajánlaná fel a katolikus egyháznak visszaszolgáltatott, majd elperelt ingatlant.

Túladna a katolikus egyháztól elperelt pénzügyi palotán a Bihar megyei önkormányzat