Fegyelmi eljárást indított pénteken az Igazságszolgáltatási Felügyelet (IJ) Laura Codruța Kövesi, a DNA vezetője ellen, miután arra a következtetésre jutott, a főügyész több ponton megsértette a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvény előírásait.
Piranha 5 típusú, nyolckerék-meghajtású páncélozott csapatszállító járművek beszerzéséről írt alá megállapodást pénteken a román védelmi miniszter az amerikai tulajdonban lévő General Dynamics European Land Systems-Mowag vállalattal.
A bukaresti külügy szerint Mihai Tudose kormányfő a Romániát egységes és oszthatatlan nemzetállamként meghatározó alkotmány betartásának szükségességére, a helyi és a központi hatóságok felelősségére hívta fel a figyelmet, és nem volt magyarellenes.
Feljelentést tesz Mihai Tudose ellen az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), ugyanakkor lemondásra szólítja fel a miniszterelnököt. A román kormányfő lemondását kéri a Jobbik és az MSZP is.
Ünnepi szentmisével vette kezdetét a Mátyás király-emlékév pénteken Szegeden. Potápi Árpád János rámutatott: Mátyás király alakja alkalmas a magyarok mellett Közép-Európa más népeinek a megszólítására is.
A kolozsvári Avram Iancu Nemzetközi Repülőtér kifutópályájának bővítését tartja a legfontosabbnak jelen pillanatban David Ciceo, a kincses város légikikötőjének igazgatója.
A Facebookon üzent a sikkasztással gyanúsított Mihai Lucan urológus ügyét kirobbantó Emanuel Ungureanu parlamenti képviselő Emil Boc kolozsvári polgármesternek, miután az elöljáró kilátásba helyezte, hogy rágalmazás miatt bűnvádi feljelentést tesz ellene.
A kormányzó pártokkal érvényben lévő parlamenti együttműködés felfüggesztését kéri Kelemen Hunor RMDSZ-elnöktől Tőkés László EP-képviselő, amennyiben Mihai Tudose nem mondana le tisztségéről.
Első alkalommal indul a pénteken kezdődő Budapest–Bamako Ralin Szállassy Noémi kolozsvári egyetemi tanár, biológus. A versenyző az út kihívásairól, illetve izgalmairól mesélt a Krónikának.
Felhívással fordult Mihai Tudoséhoz a rendőrök országos szakszervezete, hogy a miniszterelnök vessen véget a politikai játszmának, és mielőbb hozzon döntést a román rendőrség vezetőségéről.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter teljes mértékben elfogadhatatlannak, az európai értékekhez és a 21. századhoz méltatlannak tartja Mihai Tudose magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozatát.
Románia miniszterelnökének kijelentései elfogadhatatlanok. Az Európai Unióban nem maradhat tisztségében az a miniszterelnök, aki hasonlókat mond – nyilatkozta pénteken a Radio France Internationale-nak Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Pénteken egy kolozsvári ünnepi koncert vezeti be a Magyar Unitárius Egyház szombati, tordai megemlékezését, ami egyben a vallásszabadság évének felekezetközi és össznemzeti nyitánya.
Az unalomig ismert szövegektől a némi újszerűséggel is bíró felvetésekig fedték le a palettát a román pártok reakciói arra, hogy a három erdélyi magyar párt elnöke közös állásfoglalást írt alá arról, hogy egyeztetik az autonómiaelképzeléseiket.
A férfiaknál Baji Balázst, a nőknél Hosszú Katinkát választották a 2017-es év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) által kiírt szavazáson.
Nem hajlandó benyújtani lemondását Carmen Dan belügyminiszter, akinek távozását Mihai Tudose arra hivatkozva nevezte helyénvalónak, hogy a tárcavezető szerinte hazudott neki.
A román miniszterelnök autonómiaellenes nyilatkozatának hanganyaga alapján nem egyértelmű, hogy kiket fenyegetett meg akasztással Mihai Tudose a székely vagy a magyar zászló felvonása miatt.
Elfogadhatatlannak és megbocsáthatatlannak tartja Mihai Tudose román miniszterelnök állítólagos akasztásra vonatkozó nyilatkozatát a Fidesz.