Fotó: MTI
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter teljes mértékben elfogadhatatlannak, az európai értékekhez és a 21. századhoz méltatlannak tartja Mihai Tudose román miniszterelnök magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozatát, és közölte, hogy az ügy miatt pénteken reggel a Külügyminisztériumba rendelték Románia budapesti nagykövetét.
2018. január 12., 12:172018. január 12., 12:17
2018. január 12., 12:572018. január 12., 12:57
Szijjártó Péter pénteki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a Románia területén élő magyar nemzeti közösség érdekében a magyar kormány mindig a kölcsönös tisztelet talajára kívánta építeni a magyar-román kétoldalú kapcsolatokat, ami az éppen aktuális román kormányok tekintetében, hol több, hol kevesebb viszonzással és kölcsönösséggel párosult.
Szijjártó Péter közölte: éppen ezért természetesnek evidensnek és vitán felül állónak gondolják, hogy Románia kormányának, miniszterelnökének ezt a helyzetet minél előbb rendeznie kell. Jelezte: pénteken reggel a Külügyminisztériumba rendelték Románia budapesti nagykövetét, és a „miniszter-helyettes világossá tette számára” a magyar kormány álláspontját, a nagykövet pedig „bizonyos nyelvtani magyarázatot” próbált adni a kijelentésre. Szijjártó Péter leszögezte, a magyar kormány ezt nem nyelvtani kérdésnek tekinti, hanem annál sokkal fontosabbnak.
Szijjártó Péter arra reagált, hogy a román kormányfő szerdán este a magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatban egyebek mellett azt nyilatkozta a Realitatea hírtelevíziónak: „Ugyanaz lesz a válaszom, mint amikor, nem tudom milyen nap alkalmából, zászlót próbáltak kitűzni. Ekkor világossá tettem, hogy ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”.
„Magyarország célja továbbra is az, hogy Románia területén elő magyar nemzeti közösség érdekében kiegyensúlyozott, nyugodt, higgadt, kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolata legyen Romániával, de kétségtelen, hogy ez a nyilatkozat ebben a legkevésbé sem segít” – szögezte le pénteken Szijjártó. A külügyminiszter közölte: elvárják Románia miniszterelnökétről, Románia kormányától, hogy ezt a helyzetet sürgősen tisztázza. Szijjártó Péter azt is nyomatékosította: a kisebbségek jogairól szóló viták gyakoriak Európában, és mivel érzékeny kérdésről van szó, fontos a kulturáltság és egymás tisztelete, azonban a román kormányfő nyilatkozata ezt teljes mértékben nélkülözte.
Arra a kérdésre, hogy bocsánatkérést várnak-e el a román kormányfőtől, Szijjártó Péter azt mondta: ha valaki a 21. században egy ország miniszterelnökeként egy másik nemzeti közösséget bármilyen oknál fogva kivégzéssel fenyeget, az a minimum, hogy azért bocsánatot kér és világossá teszi, hogy nem arra gondolt. „Ha nem arra gondolt” – jegyezte meg. Szintén kérdésre elmondta: a román nagykövet nyelvtani magyarázatai a kifejezés erősségére vonatkoztak, hogy „a lebegni, szállni, lógni igék hogyan viszonyulnak egymáshoz”. Megismételte: ez azonban nem irodalmi vagy nyelvtani, hanem alapvető biztonsági kérdés, hiszen abban, hogy egy nemzeti közösség biztonságban érezhesse magát egy ország területén, nem segít az, ha az ország miniszterelnöke lógással fenyeget.
Arra a kérdésre, nem gondolják-e hogy az autonómiát elutasító román állásponttal szemben teljesen reménytelen a fellépés, Szijjártó Péter azt mondta: az autonómiáról szóló vita legitim, ezt a kezdeményezést a Románia területén törvényesen működő pártok tették meg, és ezt a vitát le lehet folytatni kulturáltan. Hangsúlyozta ugyanakkor: az, hogy ezzel kapcsolatban egy ország miniszterelnöke lógással, felakasztással fenyegessen egy nemzeti közösséget, elfogadhatatlan, ezt a két dolgot nem szabad összemosni, a kettőnek semmi köze egymáshoz.
Arra a kérdésre, hogy milyen gazdasági következményekkel járhat, ha a román miniszterelnök nem kér elnézést a szavaiért, a külügyminiszter úgy reagált: várjuk ki, mi lesz a román politikai vezetés álláspontja és a viselkedése. Jelezte: folyamatosan konzultál az RMDSZ vezetőivel az ügyben.
Az Európai Bizottságnak továbbra is nagyon komoly aggodalmai vannak a magyarországi jogállamisági helyzettel kapcsolatban – jelentette ki Michael McGrath demokráciáért, igazságügyért és a jogállamiságért felelős uniós biztos kedden Brüsszelben.
Az eddiginél is ellentmondásosabb helyzet alakult ki a gázai tűzszüneti tervek kapcsán a Hamász terrorszervezet, Izrael és az Egyesült Államok között.
A magyar kormány azonnali magyarázatot követel az ukrán vezetéstől a kárpátaljai magyar közösséget képviselő és az ő jogaikért küzdő párt betiltásáról szóló médiaértesülések kapcsán – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.
Autó hajtott az ünneplő tömegbe a Liverpool futballcsapatának hétfői esti bajnoki győzelmi parádéján. A rendőrség nem terrorcselekményként kezeli az északnyugat-angliai nagyvárosban történt incidenst.
A Kreml szerint Donald Trump az „érzelmi túlterheltség” jeleit mutatja, miután az amerikai elnök „teljesen őrültnek” nevezte Vlagyimir Putyint Moszkva legnagyobb ukrajnai légitámadását követően.
Az izraeli légierő az utóbbi két napban több mint kétszáz légicsapást hajtott végre olyan Gázai övezeti célpontok ellen, ahol terroristák fegyverraktárai, páncéltörő- és mesterlövészállásai, alagútlejáratai és egyéb infrastruktúrája volt.
A pénzügyőrök 42 ezer doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak egy román kamionban, amelyet az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron vármegyei szakaszán ellenőriztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel.
A Gázai övezetben egy kitelepítetteknek otthont adó iskolára mért izraeli csapás legalább 20 embert megölt és több tucatnyit megsebesített – közölték a helyi hatóságok hétfőn kora reggel a Reuters hírügynökséggel.
Donald Trump amerikai elnök vasárnap visszavonta az Európai Unióból érkező importra kivetett 50 százalékos vámok bevezetésével kapcsolatos fenyegetését, és beleegyezett, hogy július 9-ig meghosszabbítsa a kereskedelmi tárgyalások határidejét.
Vlagyimir Putyin orosz elnök „teljesen megőrült” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap, hozzátéve: „nem örül annak, amit Putyin csinál”, miután Moszkva három éve tartó ukrajnai háborújának legnagyobb légitámadását hajtotta végre.
1 hozzászólás