Uszítás és gyűlöletbeszéd miatt tesz feljelentést Tudose ellen a Néppárt

Uszítás és gyűlöletbeszéd miatt tesz feljelentést Tudose ellen a Néppárt

Fotó: Gov.ro

Feljelentést tesz Mihai Tudose ellen az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), ugyanakkor lemondásra szólítja fel a miniszterelnököt. A román kormányfő lemondását kéri a Jobbik és az MSZP is.

Krónika

2018. január 12., 16:562018. január 12., 16:56

2018. január 12., 18:222018. január 12., 18:22

A Néppárt országos elnöksége szerkesztőségünkhöz eljuttatott nyilatkozatában leszögezte: a miniszterelnök szavai teljességgel elfogadhatatlanok – különösen a centenáriumi események elején –, és alkalmasak arra, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösségben félelmet keltsenek.

Éppen ezért a párt lemondásra szólította fel Tudosét, aki ellen a Büntető Törvénykönyv 369-es cikkelyére hivatkozva feljelentést is tesznek.

„Aggodalomra ad okot a tény, hogy miközben a három romániai magyar párt közösen kezdeményezi az önrendelkezésről folytatott román-magyar párbeszéd mielőbbi megkezdését, addig Románia miniszterelnöke – az európai értékekkel és az emberi jóérzéssel ellentétes módon, a 20. század legsötétebb korszakát idézve – akasztásról beszél” – áll a párt közleményében.

A párt vezetősége ugyanakkor arra kérte az Európai Szabad Szövetséget, hogy nemzetközi fórumokon is gyakoroljanak nyomást a román államfő felelősségre vonása érdekében.

Ugyanakkor arra szólították fel a román politikai szereplőket, hogy vészjósló hallgatásukat megtörve, nyíltan határolódjanak el Mihai Tudose kijelentésétől.

korábban írtuk

Tőkés: az RMDSZ függessze fel a kormánypártokkal való együttműködést
Tőkés: az RMDSZ függessze fel a kormánypártokkal való együttműködést

A kormányzó pártokkal érvényben lévő parlamenti együttműködés felfüggesztését kéri Kelemen Hunor RMDSZ-elnöktől Tőkés László EP-képviselő, amennyiben Mihai Tudose nem mondana le tisztségéről.

Azonnali távozásra szólította fel Mihai Tudose miniszterelnököt a Jobbik is, a magyarországi párt ugyanakkor a magyar kormánytól azt kéri, hogy az elvárható konzekvenciák levonásáig rendelje haza a bukaresti nagykövetet.

Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője pénteken - kezében székely zászlóval, nyakában kötéllel - tartott sajtótájékoztatót Románia budapesti nagykövetsége előtt,

tiltakozva az ellen, hogy a román kormányfő „gyakorlatilag halállal fenyegette meg Erdély azon magyarjait, akik a székely autonómiáért küzdenek”. Ez az eset bebizonyította, hogy Románia a legsötétebb, a legprimitívebb soviniszta propagandával készül 1918. december 1., Erdély elszakításának 100. évfordulójára - értékelt.

korábban írtuk

Szijjártó is kikelt Tudose nyilatkozata miatt, berendelték a román nagykövetet
Szijjártó is kikelt Tudose nyilatkozata miatt, berendelték a román nagykövetet

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter teljes mértékben elfogadhatatlannak, az európai értékekhez és a 21. századhoz méltatlannak tartja Mihai Tudose magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozatát.

Az MTI szerint a politikus üdvözölte, hogy nemrég három erdélyi magyar párt egyeztetett az autonómiakoncepciók összehangolásáról, azt ugyanakkor bírálta, hogy ezt követően „barbár versenyfutás” kezdődött a román pártok és politikusok között, hogy ki tudja az eseményt minél hangosabban elítélni.

A „balkáni versenyt” maga a miniszterelnök nyerte meg azzal a nyilatkozattal, miszerint a „székely zászló mellé azokat is ki kell akasztani, akik annak kitételét fontosnak tartják”.

Szávay István szerint ez jól beleillik az elmúlt évek magyarellenes támadássorozatába. Ezek közé sorolta egyebek mellett Tőkés László és Kelemen Hunor kitüntetésének elvételét, a kétnyelvű helyiség- és utcanévtáblák akadályozását, a magyar nyelvű oktatás ellen indított támadásokat és polgármestereket ért hatósági vegzálásokat.

Galéria

Fotó: MTI

Ezzel együtt kétarcúnak nevezte, hogy Călin Popescu-Tăriceanu, a román szenátus elnöke a kisebbségi jogok betartásának pozitív példájaként hirdeti Romániát a nemzetközi kommunikációjában.

A Jobbik képviselője szerint ilyen esetekben az Európai Unió sem hallgathat, egy uniós tagállamnak pedig nem lehet olyan miniszterelnöke, aki halállal fenyegeti egy békés szabadságmozgalom aktivistáit.

Kitért arra is, hogy Mihai Tudose a Szocialista Internacionálé alelnöke is egyben, ezért szerinte az MSZP-nek is fel kellene emelnie szavát abban a szervezetben, amelynek tagja.

korábban írtuk

Kelemen: elfogadhatatlanok a kormányfő kijelentései
Kelemen: elfogadhatatlanok a kormányfő kijelentései

Románia miniszterelnökének kijelentései elfogadhatatlanok. Az Európai Unióban nem maradhat tisztségében az a miniszterelnök, aki hasonlókat mond – nyilatkozta pénteken a Radio France Internationale-nak Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.

Felelős politikus nem beszélhet Európában kisebbségek fellógatásáról következmények nélkül, s Mihai Tudose román miniszterelnöknek nincs helye többé az európai közéletben, hívta fel a figyelmet az MTI-hez eljutatott közleményében az MSZP is.

Molnár Gyula, az ellenzéki párt elnöke kiemelte: Magyarország és Románia is ugyanannak a közösségnek, az Európai Uniónak a tagja, amely többek között azért jött létre, hogy a Mihai Tudose gondolataihoz hasonlók ne nyerhessenek ismét teret Európában. Mihai Tudose hátat fordított a közös értékeinknek és szavai minden magyart, minden európait megsértettek, mutattak rá a közleményben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 10., szerda

A romániai erdők kiirtásában való bűnrészességgel vádolja az IKEA vállalatot a Greenpeace

A Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet azzal vádolja a svéd IKEA kiskereskedelmi vállalatot, hogy részt vesz a romániai ősi erdők bútorgyártás céljából történő kiirtásában.

A romániai erdők kiirtásában való bűnrészességgel vádolja az IKEA vállalatot a Greenpeace
2024. április 10., szerda

Orosz propagandának minősített játékfilmek bukaresti vetítését akadályozták meg a hatóságok

A világűr meghódításában elért szovjet sikerekből ihletődött orosz játékfilmek bukaresti nyilvános vetítését akadályozták meg a román hatóságok.

Orosz propagandának minősített játékfilmek bukaresti vetítését akadályozták meg a hatóságok
2024. április 10., szerda

Tízből négy diák bízik a kormányban Romániában, egy friss felmérés szerint a fiatalok csupán egyharmadát érdekli a politika

A Nemzetközi Polgári és Állampolgári Nevelési Tanulmány (ICCS) országos jelentése szerint a romániai diákok 470-es pontszámmal az ICCS 2022-es átlaga (508) alatt vannak az állampolgári ismeretek és polgári szemléletről szóló felmé

Tízből négy diák bízik a kormányban Romániában, egy friss felmérés szerint a fiatalok csupán egyharmadát érdekli a politika
2024. április 10., szerda

Tizenöt év börtönre ítélték a mangaliai emberölés elkövetőjét

Tizenöt év és három hónap börtönbüntetésre ítélte és 75 000 euró erkölcsi kártérítés kifizetésére kötelezte szerdán a Konstanca megyei törvényszék Loredana Atănăsoaiét.

Tizenöt év börtönre ítélték a mangaliai emberölés elkövetőjét
2024. április 10., szerda

Ha kell, átcsoportosítják, de nem vesznek el a kórházépítésre szánt pénzek Rafila szerint

Az országos helyreállítási tervből (PNRR) kórházépítésre szánt pénzalapot maradéktalanul fel fogják használni – jelentette ki szerdán Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.

Ha kell, átcsoportosítják, de nem vesznek el a kórházépítésre szánt pénzek Rafila szerint
2024. április 10., szerda

Csaknem kétszer többen haltak meg februárban, mint ahány gyerek született

Februárban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában: 9943 fővel csökkent a népességszám, és a halálozások száma 1,9-szerese volt az élveszületésekének – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Csaknem kétszer többen haltak meg februárban, mint ahány gyerek született
2024. április 10., szerda

Iohannis: legitim elvárás, hogy a keleti szárny jobban képviseltesse magát a NATO vezetésében, tovább támogatjuk Ukrajnát

A keleti szárny országai az „első szövetséges elrettentő és védelmi vonalban” vannak – többek között ezzel indokolta szerdán Klaus Iohannis, hogy harcba száll a NATO főtitkári tisztségéért.

Iohannis: legitim elvárás, hogy a keleti szárny jobban képviseltesse magát a NATO vezetésében, tovább támogatjuk Ukrajnát
2024. április 10., szerda

Mélyen a bejutási küszöb alatt az RMDSZ egy friss felmérés szerint

Ha holnap parlamenti választásokat tartanának, a Szociáldemokrata Párt (PSD) 32,8 százalékkal végezne az első helyen, a koalíciós partner Nemzeti Liberális Párt (PNL) 19,7 százalékot, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) pedig 16,5 százalékot kapna.

Mélyen a bejutási küszöb alatt az RMDSZ egy friss felmérés szerint
2024. április 09., kedd

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított több Románia számára szélturbinákat gyártó kínai vállalat ellen

Margrethe Vestager kedden, az amerikai Princeton Egyetemen tartott beszédében bejelentette, hogy az Európai Bizottság vizsgálatot indított az EU öt tagállama számára szélturbinákat gyártó kínai vállalatoknak nyújtott állami szubvenciók ügyében.

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított több Románia számára szélturbinákat gyártó kínai vállalat ellen
2024. április 09., kedd

Ciucă: a PNL nem közösködik a PSD-vel, saját államfőjelöltje lesz

A Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) lesz jelöltje az államelnök-választáson – jelentette ki kedden Buzăuban Nicolae Ciucă.

Ciucă: a PNL nem közösködik a PSD-vel, saját államfőjelöltje lesz