Mihai Tudose kormányfő csütörtökön este leszögezte: románként és kormányfőként egyaránt elutasítja a párbeszédet „Románia egy részének autonómiájáról”.
Lemondásra szólította fel Mihai Tudose miniszterelnök Carmen Dan belügyminisztert, amiért az a kormányfő szerint hazudott neki a meneszteni kívánt országos rendőrfőkapitány kiszemelt utódjáról.
Még idén emléket állítanak Nagyváradon Rhédey Lajos grófnak, és az sem kizárható, hogy 2018 végéig állni fog ifjabb Rimanóczy Kálmán szobra.
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint Mihai Tudose kormányfő a középkort idéző üzenetet fogalmazott meg szerdán este a Realitatea hírtelevízióban.
A Román Akadémia szerint Bukarestnek nem szabad a magyarokkal vitába bocsátkoznia sem az 1918. december elsejei Gyulafehérvári Nyilatkozatról, sem Trianonról, mert azzal azt üzenné a világnak, hogy megoldandó vitája van a szomszédaival.
Fogyasztásra megy el a háztartások bevételeinek nagyobb része, a szakemberek szerint viszont idén jelentősen visszaesik a vásárlóerő.
A privatizációk, illetve az állami vállalatok hatékonyabbá tétele lendítheti előre többek között a román gazdaságot a Világbank szerint.
Első fokon három és fél év szabadságvesztésre ítélték azt a férfit, aki tavaly ellopott több mint 170 ezer lejt a vajdahunyadi vár pénztárából.
A rengeteg elvégzett munka eredményének tartja Szabó Katalin tornász, hogy a Los Angeles-i olimpián négy aranyérmet nyert.
Ahogyan az várható volt, kilencven nappal elhalasztották a Szászsebes és Torda közötti autópálya 3-as szakaszának átadását a közúti infrastruktúrát kezelő vállalat (CNAIR) által megállapított rendellenesség miatt.
Áder János köztársasági elnök csütörtökön közzétett határozatában április 8-ra tűzte ki a rendszerváltozás utáni nyolcadik országgyűlési képviselő-választást.
Mihai Tudose miniszterelnök szerint nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani annak, hogy az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös állásfoglalást írt alá az erdélyi magyar autonómiaelképzelések összehangolásáról.
Egy tavalyi módosítás miatt késik a pedagógusok decemberi bére, amelyet ezentúl nem a helyi önkormányzatokon, hanem a tanfelügyelőségeken keresztül utalnak ki az iskoláknak.
A miniszterelnök sporttanácsadójává nevezték ki Gică Popescut. A román labdarúgó-válogatott egykori játékosa szerdától tölti be a tisztséget - jelentette be Mihai Tudose.
A legijesztőbb becsléseket is felülmúlja az országba hozott használt személygépkocsik száma: 2017 első tíz hónapjában 600 ezer, külföldről származó autót írattak forgalomba Romániában.
Paco Alfonsín spanyol rendező Csehov Regény nagybőgővel című novellája nyomán készült előadását mutatják be szombaton a kolozsvári magyar színházban.
A tanórák alatt nem tarthatják maguknál mobiltelefonjukat a diákok, akik ugyanakkor a továbbiakban nem vállalhatnak kapusszolgálatot az oktatási minisztérium új közoktatási iskolai rendszabályzata alapján, amelyet a tanulókat képviselő országos szervezet részben hasznosnak tart, de több kifogást is megfogalmaztak.
Grezsa István kormánybiztos szerint „ami Trianonban átok volt”, hogy szétválasztották a magyarságot, „az a 21. században gazdasági, politikai, kulturális és társadalmi előnnyé szervezhető”.