Legalább hat mérkőzést szeretne játszani az Európa-bajnokságon az „új időszámításba lépő” magyar férfi kézilabda-válogatott.
Közel 5 órán át tartott szerdán Emil Boc kolozsvári polgármester kihallgatása, az elöljárót tanúként idézte be az ügyészség szervezett bűnözés és terrorizmus elleni főosztálya (DIICOT) a hatósági felügyelet alatt levő Mihai Lucan urológust érintő ügyben.
Hamarosan véget érhetnek az egyeztetések az amerikai General Dynamics céggel a Románia által beszerezni kívánt Piranha páncélos csapatszállítókról – közölte szerdán a védelmi miniszter.
Carles Puigdemont leváltott katalán elnök újraválasztásáról kötött megállapodást a két legnagyobb katalán függetlenségi párt, az Együtt az Igenért (Junts pel Sí) és a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) – közölte a spanyolországi sajtó szerdán.
A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz szavazatvásárlásra használja azt a mintegy 30 milliárd forintot, amit a kormány az év végén osztott szét külhoni szervezetek között. A Fidesz felháborítónak tartja Gyurcsány Ferenc pártjának nyilatkozatát.
Színházi előadásokat, tárlatokat, kulturális rendezvényeket tartanának a régi filmszínház épületében létrehozandó aradi kulturális központban, amely összefogná a térség magyarságát – mondta el a Krónikának Bognár Levente alpolgármester.
A belügyminiszter javaslatát elhárítva nem váltotta le a román rendőrség főnökét Mihai Tudose kormányfő, aki a kabinet szerdai ülésén elismeréssel beszélt a miniszter által bírált rendőrség teljesítményéről.
Miközben tavaly drasztikusan megugrott a forgalomba beíratott használt gépkocsik ára, az új adó hírére egyre többen próbálnak megszabadulni erősen szennyező autóiktól.
A tordai sóbánya egyik leglátványosabb helyszínén, a 86 méter mélységű Rudolf-aknában szervezik meg február 11-én az Eurovíziós Dalfesztivál romániai középdöntőjének egyikét.
A polgármesteri hivatal égisze alatt működő vállalatoknak szereznek örömet azok a sepsiszentgyörgyiek és udvarhelyiek, akik vízkereszt után kidobták a karácsonyfájukat.
Elfogadta a nagyváradi önkormányzat a Fekete Sas palotában egykoron működő mozi belső terének korszerűsítésére vonatkozó műszaki-gazdasági mutatókat. A városháza európai uniós alapokból akarja finanszírozni a 23 millió lej értékűre becsült beruházást.
Múzeum marad a csucsai Boncza-kastély, amely a jogerős bírósági ítélet szerint a Kolozs megyei önkormányzat tulajdona, hiába telekkönyvezték Veturia Goga örökösei saját nevükre az ingatlanokat – jelentette ki a Krónikának Vákár István.
Szobrot állítanak Máramarosszigeten Elie Wiesel Nobel-békedíjas írónak – jelentette be Horia Scubli, a város polgármestere.
Sokszor elhangzik mostanában, hogy a kereszténység kisebbségi vallássá válhat Európában, valamint az is, hogy a magyarság kisebbségnek tekinthető a nagyobb népek tengerében.
Románia pozitív példa Európában és a világon a kisebbségi jogok betartását illetően – reagált Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke arra, hogy az RMDSZ, az MPP és az EMNP képviselői hétfőn közös nyilatkozatot írtak alá az autonómiaelképzelések összehangolásáról.
Kanyaróban halt meg Romániában egy 2 éves gyermek Suceava megyében, így a kanyarójárvány halálos áldozatainak száma 38-ra emelkedett – közölték kedden a román hatóságok.
Megdöbbentette Szilágyi Zsoltot, az EMNP elnökét a romániai parlamenti pártok negatív és párbeszédet megtagadó hozzáállása, hiszen – mint rámutatott – a hárompárti megállapodás nem a román nép ellen irányul.
Nemzetközi együttműködéssel fogtak el Tatán két magyar-román kettős állampolgárt, aki Németországban egy lakásból páncélszekrényt lopott, majd Ausztrián keresztül Magyarországra menekült – közölte honlapján kedden a magyar rendőrség.