Az RMDSZ helyi és országos vezetőinek konkrét, számonkérhető ütemtervet kell készíteniük a kétnyelvű szatmárnémeti utcanévtáblák kihelyezéséről – jelentette ki Mihály Ágnes, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos önkormányzati tanácsának alelnöke.
Számos kérdést vet fel az RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok esetében is a helyi közigazgatási törvény kisebbségi anyanyelvhasználatra vonatkozó előírásainak gyakorlatba ültetése, ezen az eltérő jogértelmezés sem segít.
Geopolitikai fontosságának tudatában Ukrajna olyan ultranacionalista törvényhozatalba fogott, amelynek csak az első kirívó darabja az oktatási törvény – jelentette ki Tőkés László fideszes európai parlamenti képviselő Strasbourgban csütörtökön.
Százezer aláírás gyűlt össze eddig a Minority SafePack polgári kezdeményezés elfogadásához szükséges egymillióból. Bár már félidőnél tartanak, Vincze Loránt FUEN-elnök szerint optimizmusra ad okot, hogy a szignók egytizede megvan, hiszen a kopogtatós kampány csak most kezdődött. Románia kiemelkedően teljesít.
Romániában rendszeressé váltak a magyar kisebbség elleni uszító üzenetek, hívta fel a figyelmet Sógor Csaba EP-képviselő az Európai Parlament plénumában.
Elfogadta a román szenátus hétfőn a nem magyar nemzeti kisebbségi frakció törvénykezdeményezését, amely nemzeti ünneppé nyilvánítaná december 18-át, a romániai nemzeti kisebbségek napját.
A kisebbségi jogok bővítése, így a többnyelvűség is az állam úgynevezett jogalkotói nagylelkűségétől és a többség döntésétől függ – hangsúlyozta Strasbourgban tartott beszédében a háromszéki tanács alelnöke.
A vidék mai urai, a szlovénok nem tagadják az amúgy tagadhatatlan – esetleg elferdíthető – múltat. A Piran/Pirano és környéke kulturális, vallási és történelmi nevezetességeit bemutató szórólap külön részt szentel az első világháború előtti örökségnek.
A kisebbségek jogállását rögzítő sarkalatos törvényt kér a parlamenttől a németek képviselete, amely szerint az ügyet az országon belül kell rendezni. Az RMDSZ szerint nem a kisebbségi szervezeteket, hanem az intézményeket kell jogilag megerősíteni.
Tartalom nélküli hamis állítás az, hogy Románia modellértékű ország lenne a kisebbségek helyzetének rendezése terén – állapította meg az RMDSZ elnöke arra reagálva, hogy szerdán a képviselőház érdemi vita nélkül elvetette a magyar frakció kezdeményezését.
Elutasította szerdán a képviselőház a közigazgatási törvényhez benyújtott RMDSZ-es módosító javaslatokat, amelyek értelmében több településen használhatták volna anyanyelvüket a magyarok a közigazgatásban. Márton Árpád szerint ennek nyomán nehezebb lesz az együttműködés a PSD-vel.
Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje levélben kéri a magyarországi pártok vezetőit a nemzeti egység megteremtésére a romániai magyarok jogainak biztosítása érdekében – közölte Ungár Péter keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Vincze Loránt FUEN-elnök szerint a román állam politikai okokból támadta meg a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés bejegyzését.
Az anyagi forrásokat keresi a nagyváradi önkormányzat annak érdekében, hogy eleget tegyen az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) jogerős ítéletének, miszerint kétnyelvű táblákat kell kihelyezni az utcákban és a köztereken.
Románia szigorúan eljárási okokból támadta meg az Európai Unió luxemburgi bíróságán a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés bejegyzését – közölte csütörtökön az MTI kérdéseire válaszolva a román külügyminisztérium.
Az ukrán oktatási törvény módosítása ellen tiltakozó nyilatkozatot írt alá tizenkét magyarországi, erdélyi, délvidéki, szlovákiai és ukrajnai magyar ifjúsági szervezet képviselője a Fidelitas kezdeményezésére szombaton Budapesten.
Szeretné, ha Ukrajnában lehetne román nyelven is olvasni és román nyelvű egyházi szertartásokat tartani, jelentette ki Lucian Romaşcanu kulturális miniszter kedden Buzăuban.
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnáziumért emelt szót Sógor Csaba EP-képviselő az Európai Parlament plenáris ülésén. Winkler Gyula az ukrajnai magyar és román közösség anyanyelvi oktatáshoz való jogát kérte számon.