Romániában rendszeressé váltak a magyar kisebbség elleni uszító üzenetek, hívta fel a figyelmet Sógor Csaba EP-képviselő az Európai Parlament plénumában.
2017. október 24., 10:562017. október 24., 10:56
A jelenség ma már a politikai életre is rányomja a bélyegét, gyakorlatilag megbénítja a többség és a kisebbség közötti - amúgy is akadozó és részleges – párbeszédet, idézte az RMDSZ politikusát szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben annak sajtóirodája.
Miközben az elmúlt időszakban a gyűlöletbeszéd elleni fellépés az online térben okoz komoly nehézségeket a hatóságoknak világszerte,
Sógor Csaba rávilágított: a magyarokat becsmérlő, a tényeket semmibe vevő és az etnikai gyűlöletet feltüzelő üzenetek büntetlenül hangozhatnak el a román médiában, széles körben ismert televíziós műsorvezetők, újságírók vagy akár a tudományos élet ismert személyiségeinek szájából.
A társadalmi hatások egyértelműek, felmérések szerint ugyanis a magyar kisebbség elutasítottsága növekedőben van, a román politikai elit körében pedig senki sem emeli fel a szavát a jelenséggel szemben” – magyarázta az EP-képviselő.
Sógor Csaba arra is kitért, hogy az ország jövőre szeretné ünnepelni fennállásának 100. évfordulóját.
– nehezményezte az erdélyi EP-képviselő.
Románia nem fog katonákat küldeni Ukrajnába, de békemegállapodás esetén az ország a kijelölt békefenntartó erők szállítási csomópontja lehet – jelentette be csütörtökön Párizsban az ügyvivő román államfő.
Legalább hat ember meghalt és kilenc megsérült, miután csütörtök reggel elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró az egyiptomi Vörös-tenger partján fekbő Gurdaka (angolosan Hurghada) város partjainál – közölték helyi források a BBC-vel.
Házkutatást tartottak szerdán egy házban és egy üzlethelyiségben a hollandiai Heerhugowaardban, ahol letartóztatták az asseni Drents múzeum kirablásának gyanúsítottjait a romániai dák műkincsek ellopása ügyében indított nyomozás részekén.
Valerij Zalujnyij, az ukrán fegyveres erők korábbi főparancsnoka, Ukrajna jelenlegi Nagy-Britanniába delegált nagykövete azt állította: Románia arra kérte őt, hogy ne beszéljen a román területen lezuhant orosz drónok lelövéséről.
Hibának nevezte az Egyesült Államok hírszerzési főnöke szerdán, hogy egy újságíró is belekerült egy olyan zárt kormányzati kommunikációs körbe, amelyben információkhoz juthatott a jemeni húszi lázadók elleni egyik légitámadásról.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta szerdán este, reméli, hogy az Egyesült Államok „erős marad” az orosz követelésekkel szemben, hogy a szankciókat feloldják a fekete-tengeri tűzszünet feltételeként.
Meghalt négy amerikai katona egy hadgyakorlaton a litvániai Pabrade városhoz közeli gyakorlótéren – erősítette meg Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Varsóban.
A Kijev és Washington közötti kapcsolatok „visszatértek a helyes útra” – jelentette ki Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője.
A NATO „teljes erejével” válaszol, amennyiben valaki megtámadná Lengyelországot vagy a szövetség más tagállamát – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Varsóban, Donald Tusk lengyel kormányfővel közösen tartott sajtóértekezleten.
Daniel Buda néppárti EP-képviselő szerdán közölte, hogy csak a vidéki szélessávú internetszolgáltatás fejlesztése érdekében írta alá azt a levelet, amelynek kapcsán a belga hatóságok vesztegetés elfogadásával gyanúsítják az Európai Parlament több tagját.
szóljon hozzá!