Félidőnél a Minority SafePack: az aláírások egytizedét sikerült összegyűjteni, de bizakodók a kezdeményezők

Pap Melinda 2017. október 26., 10:20 utolsó módosítás: 2018. március 06., 13:37

Százezer aláírás gyűlt össze eddig az európai őshonos kisebbségek védelmét biztosítani hivatott Minority SafePack polgári kezdeményezés elfogadásához szükséges egymillióból, közölte az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN). Bár már félidőnél tartanak, Vincze Loránt FUEN-elnök szerint optimizmusra ad okot, hogy a szignók egytizede megvan, hiszen a kopogtatós kampány a legtöbb országban csak most kezdődött. Románia mind az online, mind a papír alapú kézjegyek terén kiemelkedően teljesít.

Erdélyben eddig 65-70 ezer aláírás gyűlt össze Fotó: Barabás Ákos

Egyelőre siralmasnak tűnik az RMDSZ által indított Minority SafePack európai polgári kezdeményezés támogatottsága, főleg ha az internetes aláírásgyűjtés adatait nézzük. A szabad anyanyelv- és szimbólumhasználatra, az egyenlő bánásmódra, a nemzeti kisebbségi kultúrák megőrzésére kiterjedő kisebbségügyi javaslatcsomagot április elején regisztrálta az Európai Bizottság, s jövő év április 3-áig kell összegyűjteni az egymillió aláírást.

A legfrissebb adatok szerint félidőnél a szignók egytizedét sikerült összegyűjteni, a kezdeményezők azonban továbbra is optimisták.

Az egymillió aláírás azonban nem elegendő ahhoz, hogy az európai polgári kezdeményezés sikeres legyen, a támogató nyilatkozatok számának legalább hét tagállamban el kell érnie az előírt küszöbértéket.

A Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) egyébként kedden közleményben jelentette be, hogy sikerült összegyűjteni az első százezer aláírást, ennek zöme – mint kiderült – Romániából származik.

Az RMDSZ ügyvezető elnöksége arról tájékoztatta a Krónikát, hogy Erdélyben eddig 65–70 ezer kézjegyet gyűjtöttek össze,

azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy mindössze három hete indult el a kopogtatós (door to door) kampány, amelytől a szignók zömét remélik. Erdélyben folyamatosan nőnek a számok az RMDSZ területi szervezetei által folytatott kampány nyomán, mondta lapunknak Vincze Loránt FUEN-elnök is.

Nem vonzó az internetes verzió

Románia az online aláírások terén is kiemelkedően teljesít a kezdeményezést támogatókhoz képest: a nyilvántartás tegnap 15 órakor figyelt adatai szerint

az eddig összegyűlt 24 568 online szignóból 15 260 a kezdeményező országból érkezett, ezáltal Románia 63,58 százalékban teljesítette a számára előírt 24 ezres küszöbértéket.

A következő a sorban Magyarország a maga 20,77 százalékával, melyet Dánia (8,29), Ausztria (6,45) és Szlovákia (5,59) követ, a többi tagállamban az ötszázalékos támogatottságot sem sikerült elérni.

Az online nyilvántartás eredményei nem irányadóak, jelentette ki a Krónika kérdésére Vince Loránt FUEN-elnök, aki szerint mindkét aláírásgyűjtési módozatra figyelnek, a papíralapúra és az online-ra is. „Az online-nal kapcsolatban látnunk kell azt, hogy főleg az idősebbek számára nem vonzó ez a típusú aláírási mód, nincs nagy hagyománya Erdélyben, de másutt sem Európában.

Az összehasonlításokból most már látszik, hogy az aláírások egynegyede interneten, a többi papíralapon gyűlt össze, és arra számítok, hogy a trend ugyanez lesz a jövőben is”

– fogalmazott lapunknak Vincze Loránt.

Vincze Loránt FUEN-elnök egy, a témában tartott kolozsvári sajtótájékoztatón Fotó: RMDSZ

Rámutatott, a leghatékonyabb módja az aláírásgyűjtésnek az „embertől emberig tartó megkeresés”, az aláírások egyenként gyűlnek össze, és ehhez hatalmas befektetésre van szükség a részt vevő szervezetek, a régiók, a tagállamok részéről.

„Lassan mindenki felzárkózik”

Az RMDSZ által folytatott romániai door to door kampány mellett más országokban is elkezdődött az esetleges támogatók személyes megkeresése, ez Vincze szerint a leglátványosabban és a legeredményesebben azokban az országokban és régiókban működik, ahol erős és nagy tapasztalatú szakszervezetek vannak, mint Dél-Tirolban vagy a Lengyelországban élő németek körében. De a kisebb szervezetekben is már eléggé intenzíven zajlik az aláírásgyűjtés, Németországban, Dániában, Hollandiában, Ausztriában is javulnak az adatok, tette hozzá a FUEN elnöke.

Lassan mindenki felzárkózik, szükség volt erre az előkészítő időszakra, mostanra álltak fel a kampánycsapatok, most már mindenhol dolgoznak.

Optimizmusra ad okot, hogy az aláírások egytizede mostanra megvan és marad egy félév a maradékot összegyűjteni, bízom abban, hogy ezzel nem lesz gond” – adott hangot optimizmusának Vincze Loránt. Ugyanakkor hozzátette, nagyon fontos, hogy Erdélyből a kézjegyek egynegyede összegyűljön, de szerinte hamarosan „feljön” Magyarország is, ahonnan további 400 ezer aláírást várnak. Felvidéken is intenzív már az aláírásgyűjtés, ahogy Horvátországban, Szlovéniában is zajlik a munka a magyar közösségekben.

Kihívást jelent a fiatalok megszólítása
Mi azt akarjuk, hogy összesen összegyűljön legalább egymillió–egymillió százezer aláírás a biztonság kedvéért, aztán hogy az hol gyűl össze, majd meglátjuk"

– jelentette ki Vincze. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a küszöbértékek teljesítése nem elegendő, ha hét tagállamból össze is gyűl a minimális szignószám, attól még nem lesz meg a kért egymillió. „Tehát nagy számokat is kell emellett hozni, ez legalább ennyire fontos” – szögezte le az illetékes, aki szerint párhuzamosan építik mindkét „frontot”.

Egyelőre sehol sem vonzó az online kérdőív Fotó: RMDSZ/Serar Szabolcs

Mint mondta, most indul egy nagy európai online kampány, amelyik megtámogatja az eddig inkább a hagyományos médiában jelen lévő Minority SafePack ismertségét, és arra számítanak, ennek nyomán fokozatosan az online aláírások is gyűlnek majd.

Vincze Loránt elismerte, hogy a legnagyobb kihívást a fiatalok megszólítása jelenti, olyan üzenetet megfogalmazni, ami vonzó számukra.

„A Minority SafePack pozitív kezdeményezés, pozitív dolgokról beszél főként Európának abban a részében, ahol a kisebbségi ügyek jórészt megoldottak. Ennek ellenére szeretnénk rávenni a fiatalokat, hogy az európai soknyelvűséget, kultúrát támogassák, ez külön kihívás számunkra” – mondta. A tapasztalat ugyanis Erdélyben is azt mutatja, hogy a középgenerációt és az idősebbeket könnyebb megszólítani, mint a fiatalokat. A FUEN ifjúsági tagozata azonban egy karavánnal járja Európát azért, hogy bevonja az ifjúsági szervezeteket, a fiatalokat a munkába.

Mindenképpen az a célunk, hogy december végéig már lássuk az aláírások javát, és 2018 elején azokra a régiókra koncentráljunk, ahol gondok voltak a kampánnyal,

ahol rá kell erősíteni. De bízom benne, hogy minél kevesebb ilyen lesz” – összegzett Vincze Loránt.

A papíralapú támogató nyilatkozatokra építenek Fotó: Barabás Ákos

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök korábban úgy fogalmazott: a Minority SafePacket indításakor az érdekelte őket, hogy arra kényszerítsék az EU-t, találjanak megoldást a kisebbségek védelmére, hisz bár van olyan állam, ahol rendezték a kérdést, számos országban problémák vannak. Emlékeztetett:

a kisebbségügyi javaslatcsomag kiterjed a szabad anyanyelv- és szimbólumhasználatra, az egyenlő bánásmódra, a nemzeti kisebbségi kultúrák megőrzésére.

A kezdeményezést április első napjaiban regisztrálta a bizottság, az egymillió aláírást jövő év április 3-áig kell összegyűjteni, az adatokat július 2-áig kell ellenőrizni, majd az EB három hónapig tehet fel tisztázó kérdéseket, ellenőrizheti újra az adatokat.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet Harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.

 

NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV

Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.

 

ANONIM
NORMÁL

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.