Kívülről nagyon szép kép alkotható a romániai regionális és kisebbségi nyelveken zajló közszolgálati televíziózásról, belülről viszont mindez jóval árnyaltabbnak tűnik – derült ki azon a szakmai konferencián, amelyet Marosvásárhelyen szerveztek.
Marosvásárhelyi és bukaresti peres tapasztalatom alapján a leghatározottabban ki merem jelenteni azt, hogy a teljes körű magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés jövője jogi eszközökkel nem biztosítható.
A marosvásárhelyi magyar nyelvű orvosképzés megőrzése érdekében tartottak demonstrációt a szegedi Dóm téren pénteken, a tiltakozók petíciót adtak át Vytenis Andriukaitisnak, az Európai Bizottság egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős biztosának.
Tőkés László szerint jogos elvárás az európai intézményektől – köztük az Európai Parlamenttől –, hogy keljenek védelmére a romániai magyarságnak, magyar intézményeknek, az erdélyi magyar orvosképzésnek.
Az Európai Uniónak bátorítania kellene tagállamait arra, hogy egyes tagállamok jó gyakorlata alapján alakítsák a kisebbségpolitikájukat – jelentette ki Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján David McAllister német néppárti EP-képviselő, az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke.
A romániai magyarság jogsérelmeiről és a kisebbségi jogok európai szintű védelmét célzó Minority SafePackről tájékoztatta az RMDSZ az Európa Tanács (ET) rasszizmussal és intoleranciával foglalkozó szakértői bizottságának romániai látogatásra érkezett küldöttségét.
Nem jogi, hanem politikai döntés kérdése, hogy mennyire állítható a nemzetközi jog a kisebbségvédelem szolgálatába – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Szalayné Sándor Erzsébet, az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménye tanácsadó bizottságának tagja.
„Nem utasíthatják el a közösségünket megillető kollektív jogokat” – mondta Korodi Attila, az RMDSZ frakcióvezetője a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezet képviselőházi vitáján.
Az őshonos kisebbségeknek európai szintű védelmet szorgalmazó európai polgári kezdeményezés nem irányul senki ellen, és erősíti az Európai Uniót – jelentette ki az RMDSZ elnöke szerdán, miután iktatták a Minority SafePack Initiative Romániában összegyűjtött aláírásait.
„Az igazság nem marad kendőzetlenül: Románia nem mintaállam a kisebbségi közösségek védelmének tekintetében” - jelentette ki Kelemen Hunor az Európa Tanács újabb jelentésére utalva.
Az Európa Tanács jelentést tett közzé csütörtökön, amelyben elismerte, hogy Románia a legtöbb kisebbség számára biztosítja anyanyelvük használatát a kulturális tevékenységek esetében, mindazonáltal arra szólított fel, hogy a kisebbségi nyelvek hivatalos használatát szélesíteni kellene.
Hamarosan új fejezet nyílik a marosvásárhelyi kétnyelvű utcanévtáblák regényes, végeláthatatlan történetében: az önkormányzat bíróságon próbálja megvédeni a prefektus által megtámadott határozatait.
A Maros megyei törvényszék április 24-re tűzte ki az első tárgyalást a marosvásárhelyi utcanévtáblaperben, amelyet Lucian Goga indított. A kormánymegbízott jogilag aggályosnak tartja a román mellett a magyar feliratok kihelyezését szorgalmazó két önkormányzati határozatot.
Bár a szervezők csak szerdán ismertetik a pontos és végleges adatokat, már kijelenthető, hogy sikerrel járt a Minority SafePack nemzeti kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés kedden éjfélkor lezárult aláírásgyűjtése.
Kedden éjfélkor lezárul a Minority SafePack nemzeti kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése. Az összegyűlt aláírások száma megközelíti az 1,2 milliót. A FUEN arra buzdít, hogy az utolsó órákban se álljon le a szignók gyűjtése.
Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának elnöke a Krónikának elmondta, célul tűzték ki, hogy legalább 10-20 százalékkal túlteljesítik a polgári kezdeményezésekre vonatkozó uniós szabályozás által előírt egymilliós küszöbértéket. Orbán Viktor levélben gratulált&
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) által összesített adatok szerint eddig egymillió uniós állampolgár támogatta aláírásával a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést.
Kettős mércét alkalmaznak az erdélyi magyarsággal szemben a prefektusok – véli a Romániai Magyar Jogvédő Egyesület. Ezért bűnügyi feljelentéseket készül benyújtani a kormánymegbízottak ellen, megkísérelve jogi úton számonkérni őket.