Fotó: Ábrám Zoltán
A vidék mai urai, a szlovénok nem tagadják az amúgy tagadhatatlan – esetleg elferdíthető – múltat. A Piran/Pirano és környéke kulturális, vallási és történelmi nevezetességeit bemutató szórólap ugyanis külön részt szentel az első világháború előtti örökségnek Az osztrák–magyar tengerpart mentén címmel.
2017. október 22., 13:242017. október 22., 13:24
2017. október 22., 13:252017. október 22., 13:25
A közel ezernyolcszáz kilométer hosszú horvát tengerpart mellett elenyésző hosszúságúnak tűnhet Szlovénia mindössze 47 kilométeres tengerparti szakasza. Az autóval szűk, avagy bő óra alatt bejárható szlovén tengerpart gyöngyszeme, legszebb települése Piran, azaz Pirano.
illír törzsek letelepedése, már Krisztus előtt két évszázaddal a Római Birodalom része, annak megszüntét követően avar és szláv törzsek inváziója, bizánci és római fennhatóság, fél évezreden át velencei köztársasági lét, a XVIII. század végén az Osztrák–Magyar Monarchia általi annektálás, átmenetileg napóleoni zsákmány, utána bő évszázadnyi békeidő, két világháború viszontagságai, jugoszláv szocializmus, mindössze tíznapos háborúval elnyert önállóság, alig negyedszázada létező Szlovén Köztársaság.
Erre a viharos történelemre utal, hogy a település kilátópontjaiból nemcsak a szlovén tengerpart legnagyobb városa, Koper/Capodistria körvonalai vehetőek ki, hanem két szomszédos ország szárazföldje látszik akár egyszerre is.
A velencei építészet jegyeit ma is viseli a jellegzetes házsorokban és szűk sikátorokban bővelkedő, szegélyezett várfallal övezett város. Védőszentje, Szent György templomának a tornya a Szent Márk teret idézi fel.
Amúgy a horvát tengerpartra látogatóknak, az Isztriai-félszigettől Dalmácián át a világörökség részét képező Dubrovnikig, egykori Raguzáig utazóknak tisztában kell lenniük azzal, hogy a vidék építészeti és művelődési fennköltsége a környék politikai és egyúttal kulturális hatalmát hatszáz éven át megtestesítő Velencei Köztársaság alapműve. Utólagos kiegészítésekkel gazdagítva azt az Isten alkotta főművet, amit sok száz kilométeren át csodálatos horvát tengerpartnak és néhány tíz kilométeres szakaszon szlovén Riviérának emlegetnek manapság.
Ennek a tengerparti szakasznak az isztriai területe a Habsburg Birodalom, fél évszázadon át az Osztrák–Magyar Monarchia része volt. Beleértve az elmúlt évszázadban több gazdát cserélt Triesztet (Triesto, Trst), a monarchia legnagyobb kikötőjét vagy éppen Fiumét, Abbáziát és Pirant is.
Nem véletlen tehát, hogy a gazdasági fellendülést hozó monarchia kitűnő közlekedési hálózatot épített ki ezen a tájon: 1909-től trolibusz kötötte össze a két települést, amely egyes leírások szerint a Monarchia, más leírások szerint a Balkán első trolivonala volt (én nem nevezném Balkánnak ezt a vidéket, amely civilizációjában régen is, most is messze felülemelkedett a „balkáni” átlagon), majd pár évvel később, 1912-ben villamosra cserélték fel.
Ekképpen a kis tengerparti beszögellésen elhelyezkedő, sok száz éves épületei miatt ma is csodálatra méltó Piran/Pirano és a pár mérfölddel távolabbi Portoroz/Portorose közvetlen összeköttetésben állt a nyaralni vágyó osztrák katonatisztek, dzsentri magyarok és a monarchia számos nemzetisége közül kikerülő jómódúak számára. Akik akkoriban viszonylag könnyen eljuthattak vonattal a Trieszt–Porec vasútvonalon elhelyezkedő „Rózsakikötő”-be.
A vidék mai urai, a szlovénok nem tagadják az amúgy tagadhatatlan – esetleg elferdíthető – múltat.
Itt mutatja be az egykori Szent Bernát-kolostort, amelyet megszünte után védő erődítményként használt az osztrák katonaság, továbbá ismerteti a helyenként két és fél méteres fallal rendelkező robusztus és impozáns sóraktárakat, amelyek a közeli Secovlje Nemzeti Park valamikori sóbányászatát szolgálták ki. De megtudhatjuk azt is, hogy a mai Villa Maria helyén állt Wilhelm von Reinlander osztrák–magyar generális nyaralója.
Továbbá megismerhetjük a kulturális örökség részét képező, a másfél évtizeden át tatarozott Palace Hotel, azaz Palota szálló rövid történetét, amelyet 1910. augusztus 20-án avattak fel (bizonyára egyáltalán nem véletlenül éppen Szent István napon – tenném hozzá). Százhetvenöt szobával, gyönyörű bankett-teremmel, olvasószobákkal, tágas terasszal, belső gyógykezelőkkel, no meg gyönyörű parkkal és fenséges tengeri kilátással rendelkezett. Az osztrák–magyar tengerpart legelőkelőbb szállói közé tartozott, legfeljebb Abbázia múlta felül.
Több mint egy évszázados osztrák–magyar fennhatóságot követően, az 1900-as népszámlálás adatai szerint Pirannak 6791 olasz, 9 szlovén és egy horvát lakosa volt. Az utolsó osztrák–magyar cenzus 1910-ben növekvő lakossággal számolt, a 7379 lakos 96 százaléka volt olasz és csupán 0,1 százaléka szlovén.
Amúgy akkoriban a városka környékét is abszolút többségben, 85,1 százalékban olasz anyanyelvűek lakták. A két világháború között a széthulló monarchia fő kikötővárosával, Trieszttel és az egész Isztriai-félszigettel együtt a győztes Olaszország kebelébe tartozott Pirano. De a viszonylag rövid olasz létet követően, egy emberöltő alatt a háborús torzsalkodások miatt jelentősen megcsappant a lakosság, 1945-ben összesen 5035 városlakóból 91,3 százalék olasz és 8,5 százalék szlovén.
A csökkenési folyamat csak folytatódott jugoszláv időben, és 1956-ban már csak 3574 lakost tartottak nyilván, ám a nemzetiségi arányok radikálisan és látványosan megváltoztak. Csupán egyetlen évtized alatt és békeidőben abszolút kisebbségből abszolút többségbe kerültek a szlovén lakosok (67,6 százalék), miközben Olaszországba való elvándorlásuknak köszönhetően 15,5 százalékra esett vissza az olasz nemzetiségű őshonos lakosok aránya.
A sors iróniája, hogy Piran 2010-ben megválasztott polgármestere nemcsak az első szlovéniai, de az első kelet-európai fekete városvezető. A ghánai Peter Bossman orvostanhallgatóként érkezett Jugoszláviába, ahol horvát évfolyamtársával házasodott össze.
Évtizedek múltán bizalmat szavaztak neki az abszolút többségű szlovén lakosok, akiknek a közös jugoszláv öntudat évtizedeit követően, negyedszázada függetlenedő ifjú államuk többségi polgáraiként immár nem tét a kisebbségek elnyomása. Igazán nagyvonalúak lehetnek irányukban, megadhatják a jogaikat, kitehetik a kétnyelvű táblákat. Ráadásul a jólét is megteszi a hatását.
Manapság Piran/Pirano, a közigazgatásilag hozzá tartozó Portoroz/Portorose és Fiesa/Fieso lakói felváltva beszélik a szlovén és az olasz nyelvet. Nemzeti hovatartozásuk miatt nincs különösebb nézeteltérés közöttük.
Miközben az életszínvonal a határ mindkét oldalán kielégítően magas, a világ sokat haladt előre. A villamosvonalat felváltotta a rendszeres autóbuszjárat, és a vonattal való döcögés helyett autópályán lehet ide eljutni – a végső rövid szakaszt kivéve – akár Ljubljanából, akár Bécsből, akár Budapestről. A magyar fővárosból a közel hatszáz kilométeres útszakasz menetideje hat, hat és fél óra. És jószerivel jönnek a magyar turisták, szép számban németek és osztrákok is. No, nem azért, hogy viszontlássák egykori tengerpartjukat, hanem egyszerű gyakorlati megfontolásból: közel van, kellemes és kényelmes.
A tehetősebbek Nizzáig is elmehetnek, de ma már az sem mellékes, hogy errefelé jobb a közbiztonság. Aztán sokan nyaralnak Magyarországról Isztria horvátországi tengerpartján is, vagy a kissé távolabbi Dalmáciában. Amiként a román turista ellátogat a legközelebbi román tengerpartra, vagy azon túl az egykori Kvadrilatert, avagy a még távolabbi bolgár tengerpartot választja. Különböző megfontolási okokból. Ízlések és pofonok.
Amúgy a turisztikai ismertetők, feliratok többnyire ötnyelvűek: szlovén, olasz, angol, német és francia – esetleg orosz vagy más – nyelven közvetítik a legszükségesebb információkat. Helyszűke miatt a megvásárolt termékek is legfeljebb öt nyelven tüntetik fel a vásárló tájékoztatására szolgáló adatokat.
Fotó: The Guardian
A szlovén és az olasz mondhatni kötelező, emellett a horvát–bosnyák, a szerb–montenegrói, a cirill írású makedón és az albán nyelv „versengenek”. A magunkfajta turista csak annyit vesz észre, hogy a szláv nyelvek közel azonos szöveget közvetítenek. No meg azt, hogy a KS vagy a KS/AL rövidítések rendhagyó módon a sokak által el nem ismert Koszovó függetlenségére és albán többségére utalnak.
Lakosságának 88 százaléka szlovén, mintegy tíz százaléka szerb, horvát, bosnyák, míg az őshonos magyar és olasz kisebbség csupán 0,5-0,5 százalékot tesz ki. Ennek ellenére a magyar és olasz határ melletti területeken a magyar és az olasz nyelv is hivatalos, miközben Szlovénia alkotmánya garantálja e két kisebbségnek a megfelelő részvételt a nemzetgyűlésben. Egy kicsi és fiatal, viszonylag kis létszámú kisebbséggel rendelkező ország könnyen megteheti ezt a gesztust. Pedig alig élnek többen szlovének Szlovéniában, mint magyarok Romániában.
Végső következtetésül szolgál a tényállás: a száz évvel ezelőtti osztrák–magyar tengerpartszakasz ma már szlovén–olasszá változott. Trieszt olasszá, Piran szlovénné. Egy közismert társasjáték jut erről eszembe. Címe: Ki nevet a végén?
dr. Ábrám Zoltán
Aki komolyan veszi a saját vallását, komolyan tudja venni a másikat a maga vallásosságának megélésében, el tudja fogadni, hogy ő azon az úton keresi az üdvösségét – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész.
Tanár úr, az osztályból 18-an vették az érettségit! – jelentette büszkén az egyik tanítványom, amikor az eredményekről érdeklődtem. Nem ez volt a legalkalmasabb pillanat, hogy a magyartalan megfogalmazásra felhívjam a figyelmét, de ez az egyetlen mondat nagyon sok mindenről árulkodik.
Kétszáz éve született Semmelweis Ignác, „az anyák megmentője” (1818. július 1. – 1865. augusztus 13.). Tragikus sorsú orvos, akinek a temetésén sem kollégái, sem családtagjai nem jelentek meg.
A kolozsvári Mátyás-napok, majd a sepsiszentgyörgyi Szent György Napok után egyre több erdélyi helyszínen találkozhatnak majd az érdeklődők Mátyás királyt és korát idéző programokkal, rendezvényekkel. Az Erdély-szerte esedékes megemlékezésekről a budapesti Magyarság Háza igazgatóját, Csibi Krisztinát kérdeztük.&a
Marosvásárhelyi és bukaresti peres tapasztalatom alapján a leghatározottabban ki merem jelenteni azt, hogy a teljes körű magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés jövője jogi eszközökkel nem biztosítható.
‚Oktatótársaim és a magyar hallgatók nevében ma is azt vallom: mi szinte minden lehetségeset megtettünk a demokrácia keretei között, szűkösnek bizonyuló eszköztárunkból ennyire tellett. A helyzet meghaladott bennünket. Mi, tanárok és diákok elsősorban a magyar oktatás lehetőségének a megteremtésében vagyunk, lehetünk felelősek. A kisebbs&am
Nem jogi, hanem politikai döntés kérdése, hogy mennyire állítható a nemzetközi jog a kisebbségvédelem szolgálatába – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Szalayné Sándor Erzsébet, az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménye tanácsadó bizottságának tagja.
Újabb székelyföldi bemutatókörúton ismerheti meg a nagyközönség a napokban Sántha Attila nemrég napvilágot látott Bühnagy székely szótárát. A kötet megszületéséről, a gyűjtőmunkáról, a székely nyelvi örökségről kérdeztük Sántha Attilát.
A vers műfordítás egy ismeretlen nyelvből, a Kárpát-medencében írott mai irodalom egyre inkább szervesülő közegnek tekinthető, és fontosak az olvasókkal való személyes találkozások – ezt vallja többek közt Karácsonyi Zsolt kolozsvári költő, aki március 15. alkalmával vett át József Attila-díjat Budapesten.
Mindenki másként látja, fogja fel és értelmezi a valóságot. Amit látunk, képlékeny, és ha csak kicsit is más szögből próbáljuk nézni mindazt, ami körülvesz bennünket, máris változik a perspektíva, módosulhatnak nemcsak benyomásaink, de véleményünk is.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!