Románia 2011 óta teljesítette a schengeni csatlakozás valamennyi technikai feltételét, és fontos, hogy az állampolgárai élvezzék a személyek szabad mozgásának előnyeit – hangsúlyozta Klaus Iohannis pénteken.
Az igazságügyi törvényekkel foglalkozó parlamenti különbizottság csütörtöki ülésén Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter kijelentette: Románia schengeni csatlakozása érdekében fontos lenne még idén ősszel elfogadni a három tervezetet.
Elfogadta szerdai ülésén a kormány a 2030-ig szóló országos erdőstratégiáról szóló határozatot – jelentette be a kabinet ülése után Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.
Az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánította a bukaresti alkotmánybíróság azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi, hogy a települések egyszerűsített eljárással vásárolhassanak mezőgazdasági külterületeket közhasznú munkálatokra.
Az idei búzatermés több mint 9 millió tonnát tesz ki, biztosítja az ország élelmezési szükségleteit és exportra is marad – jelentette ki kedden Petre Daea mezőgazdasági miniszter.
A NIS Petrol négy, temesvári, illetve bukaresti alkalmazottját gyanúsították meg a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) ügyészei bizalmas információk illetéktelen kezekbe juttatásával.
Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter lemondást követeli a Declic civil szervezet, valamint az ellenzéki USR egyik EP-képviselője; a tárcavezetőnek elsősorban a nemzeti parkok veszélyeztetettségét róják fel, de azt is, hogy magyarul beszélt.
Módosításokkal elfogadta hétfőn az igazságügyi törvényekkel foglalkozó parlamenti különbizottság az ügyészek és bírák jogállásáról szóló tervezetet.
Legalább 2024 nyaráig korlátozni kell a földgáz árát Németországban a szövetségi közüzemi hálózati felügyelet (Bundesnertzagentur) vezetője szerint.
Nicolae Ciucă miniszterelnök kijelentette a Görögország és Bulgária gázhálózatát összekötő interkonnektor hivatalos, szófiai felavatásán, hogy Romániának elegendő gáztartaléka van, és az ország lakossága nem fog gázhiánytól szenvedni a tél folyamán.
Nicolae Ciucă miniszterelnök kijelentette, hogy az ellátási láncban, különösen a gázellátásban „Oroszország által mesterségesen létrehozott” hiányosságok nemcsak Európára, hanem a globális energiapiacokra is hatással vannak.
A várakozásokkal ellentétben nincs recesszióban a brit gazdaság, mivel a pénteken ismertetett, felülvizsgált adatok szerint növekedett a brit hazai össztermék (GDP) értéke a második negyedévben.
Őrizetbe vett a rendőrség egy 46 éves petrozsényi férfit, aki szándékosan elütött személygépkocsijával egy járókelőt – közölte csütörtökön a Hunyad megyei rendőr-főkapitányság (IPJ).
Az Északi Áramlat 1. és 2. csővezetéken keletkezett kár nem véletlen, az európai energiainfrastruktúra bármilyen szándékos megzavarása teljességgel elfogadhatatlan, amire az Európai Unió határozott és egységes választ fog adni.
Az erdők nem válhatnak botanikus kertté, Európa-szerte biztosítaniuk kell a szükséges erőforrást az ipar és az energia számára – vélekedett Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.
Tavaly 5,4 milliárd dollár volt a román-amerikai kétoldalú kereskedelmi forgalom volumene, amely több mint kétszeresére nőtt az elmúlt tíz évben – közölte szerdán a román-amerikai kereskedelmi kamara egy általa készített tanulmányra hivatkozva.
Oroszország által kitervelt terrortámadásnak és az Európai Unió elleni agressziónak nevezte az Északi Áramlat-1 és az Északi Áramlat-2 földgázvezetéken mutatkozó szivárgást.
A gyanú szerint célzott támadás érhette mindkét Északi Áramlat gázvezetéket. Az orosz gáz Európába szállítására szolgáló vezetékeken szivárgást észleltek.