Képünk illusztráció
Fotó: RMDSZ
Románia legátfogóbb erdőtelepítési kampánya indult el, és újabb önkormányzatok kapnak támogatást hulladékudvarok építésére – nyilatkozta Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter a Nicolae Ciuca kormányfő részvételével megtartott pénteki kampányindító eseményen.
2022. november 25., 17:582022. november 25., 17:58
A környezetvédelmi tárca 730 millió eurót különített el az erdőkre a helyreállítási alapból.
„A klímaváltozás elleni küzdelemben egyik legnagyobb fegyverünk az erdő, éppen ezért kiemelten kezeltem ezt a területet, és mandátumom alatt egyetlen négyzetméterrel sem csökkent az erdős területek nagysága, most pedig a helyreállítási alapból 57 ezer hektár új erdő létrehozására indítunk támogatási programot” – idézte Tánczost az RMDSZ közleménye.
Az erdőtelepítési kampányban legalább 0,5 hektár nagyságú erdők és 0,1 hektár nagyságú szélfogó, mezővédő erdősávok telepítésére lehet pályázni.
Ez az első ilyen jellegű kezdeményezés Romániában, és bízom benne, hogy sokan élni fognak a lehetőséggel, hiszen nemcsak a telepítés költségeit térítjük meg, hanem további húsz évig támogatjuk az új erdők tulajdonosait. Évi 456 euró juttatásban részesülnek majd” – emelte ki a környezetvédelmi tárca vezetője.
Az erdőtelepítési kampányt egy internetes applikáció segíti.
A pályázatokat az impaduriripnrr.mmap.ro oldalon kell benyújtani. Azoknak a földtulajdonosoknak, akik új erdőt szeretnének telepíteni, egy felhasználói fiókot kell létrehozniuk, majd a térképen be kell jelölni az erdősítésre szánt területet. A telepítési terveket az erdőőrségek hagyják jóvá, ezek elbírálása után kezdődhet el az ültetés - derül ki az RMDSZ közleményéből.
Erdősávok esetében például alföldi akácültetvényre hektáronként 10 522 euró, dombvidéki tölgyültetvényre 16 542 euró jár.
A kormánypalotában tartott eseményen ugyanakkor újabb 18 önkormányzattal írtak alá hulladékudvarok létrehozásáról szóló szerződéseket. Többek között Nagyiratoson, Szovátán, Dicsőszentmártonban és Kisbácsban is épülhet szelektív hulladékgyűjtő központ.
Ahhoz, hogy növelni tudjuk a szelektív hulladékgyűjtés és az újrahasznosítás mértékét, nagyon fontos, hogy a lakosság számára megfelelő infrastruktúrát biztosítsunk. Ehhez járulnak hozzá a hulladékudvarok, ahova önkéntesen viheti be a lakosság a hulladékot, amit később újrahasznosíthatnak” – hangsúlyozta a tárcavezető.
Tánczos Barna kiemelte, több mint 600 hulladékgyűjtő udvar létrehozására pályáztak az önkormányzatok, a következő hetekben újabb szerződéseket írnak alá – közölte az Agerpres hírügynökség.
Nagy nyomás nehezedik az új otthonban gondolkodókra, hiszen a deficitcsökkentés miatt augusztus elsejétől megszűnik a kedvezményes áfakulcs, és 21 százalékosra emelkedik az új építésű lakások értékesítésekor felszámolt általános forgalmi adó.
A román vízügyi igazgatóság (ANAR) átszervezése veszélyezteti a vízgazdálkodási infrastruktúrát és pusztító hatása lesz az alkalmazottakra és családjaikra – közölte egy nyílt levélben az intézmény szakszervezete (SMAR).
A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a Profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
Az Európai Bizottság a következő pénzügyi ciklusban gyökeresen átalakítaná a területalapú mezőgazdasági támogatások rendszerét, amelynek legnagyobb vesztesei a kelet-európai gazdák lennének. Ez ellen gyűjtenek aláírásokat a romániai gazdaszervezetek is.
Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A májusi 5,45 százalékról júniusban 5,7 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.
szóljon hozzá!