Több ezer eurós fizetést kínálnak a több százezer eurós gépek vezetéséért, még sincs jelentkező

Több ezer eurós fizetést kínálnak a több százezer eurós gépek vezetéséért, még sincs jelentkező

Továbbra sem találni elegendő mezőgazdasági gépkezelőt Romániában, annak ellenére, hogy egyes helyeken – főleg Erdélyben – már 2-3 ezer eurós fizetéseket kínálnak.

2024. május 13., hétfő

Zajlik a Hamász elleni offenzíva Rafahban, a palesztinok szerint összeomolhat az egészségügyi ellátás

Órákon belül összeomolhat az egészségügyi ellátás a Gázai övezetben a harcok sújtotta térséget ellenőrző Hamász iszlamista terrorszervezet hétfői bejelntése szerint, melyben az üzemanyaghiánnyal indokolták a katasztrofális állapotokat.

Zajlik a Hamász elleni offenzíva Rafahban, a palesztinok szerint összeomolhat az egészségügyi ellátás
2024. május 13., hétfő

Több egyetem diplomaünnepségét félbeszakították a tüntetők, akik New Yorkban hidat zártak le

Több nagy amerikai egyetemen palesztinpárti tüntetők zavarták meg a diplomázó hallgatók záróünnepségét vasárnap és szombaton, New Yorkban a Manhattan hidat zárták le részlegesen a tiltakozók.

Több egyetem diplomaünnepségét félbeszakították a tüntetők, akik New Yorkban hidat zártak le
2024. május 12., vasárnap

Aszályos nyarak várhatóak, sorsdöntővé válik az öntözhető romániai területek nagysága

Csigalassúsággal halad az öntözhető mezőgazdasági területek növelése Romániában. Napjainkban mindössze 500 ezer hektárra jutott öntözővíz. A bukaresti szaktárca az izraeli mezőgazdasági minisztériummal tárgyal új irrigációs beruházásokról.

Aszályos nyarak várhatóak, sorsdöntővé válik az öntözhető romániai területek nagysága
2024. május 12., vasárnap

Teljes körű offenzívára készül Rafah ellen az izraeli hadsereg, eddig háromszázezer palesztin hagyta el a várost

Az izraeli hadsereg (IDF) újabb evakuálásokat rendelt el szombaton Rafah városában, valamint közölte, hogy a Gázai övezet északi részén is benyomul egy olyan területre, ahová a Hamász átcsoportosítja erőit.

Teljes körű offenzívára készül Rafah ellen az izraeli hadsereg, eddig háromszázezer palesztin hagyta el a várost
2024. május 11., szombat

António Guterres ENSZ-főtitkár humanitárius katasztrófától tart Gázában

António Guterres ENSZ-főtitkár pénteken felszólította az izraeli hadsereget, hogy ne terjessze ki a Gázai övezetben fekvő Rafah városa ellen indított támadását, mert az humanitárius katasztrófához vezet.

António Guterres ENSZ-főtitkár humanitárius katasztrófától tart Gázában
2024. május 10., péntek

Interaktív térképre helyezik a Bihar megyei gazdákat és termékeiket – Bővül a termelői vásárok száma

Augusztusra elkészülhet a Bihar megyei gazdaságokat és a helyi mezőgazdasági termékeket megjelenítő térkép. A termelői vásárok új Bihar megyei helyszíneken is megjelennek, és bővülhet a nagyváradi helyszínek köre is.

Interaktív térképre helyezik a Bihar megyei gazdákat és termékeiket – Bővül a termelői vásárok száma
2024. május 10., péntek

Izrael amerikai támogatás nélkül is kész harcolni a Hamász terrorszervezet ellen, ha kell – mondja Netanjahu

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette csütörtök este, hogy „ha Izraelnek egyedül kell helytállnia, akkor egyedül fog helytállni”, válaszul Joe Biden amerikai elnök fegyverküldeményeket befagyasztó döntésére.

Izrael amerikai támogatás nélkül is kész harcolni a Hamász terrorszervezet ellen, ha kell – mondja Netanjahu
2024. május 10., péntek

Rafah ostroma és a hasznos idióta terroristasimogatók

Meg kell hagyni, az izraeli kormány részéről igencsak merész lépés volt, hogy a határozott washingtoni – és általában nyugati – rosszallás ellenére megindította az ostromot a Hamász iszlamista terrorszervezet utolsó gázai bástyája, Rafah ellen.

Rafah ostroma és a hasznos idióta terroristasimogatók
2024. május 10., péntek

A Hamász felállt a tárgyalóasztaltól a Rafah elleni támadás miatt

A Hamász palesztin iszlamista szervezet felfüggesztette a kairói tűzszüneti és fogolycsere-tárgyalásokat Izraellel amiatt, hogy utóbbi elindította szárazföldi támadását a Gázai övezet déli határán található Rafah város ellen.

A Hamász felállt a tárgyalóasztaltól a Rafah elleni támadás miatt
2024. május 09., csütörtök

Súlyos: Biden azzal fenyeget, hogy leállítja az Izraelnek szánt fegyverszállítmányokat

Joe Biden amerikai elnök szerdán először jelentette ki, hogy leállítaná az Izraelnek szánt amerikai fegyverszállítmányok egy részét, ha Benjámin Netanjahu miniszterelnök nagyobb inváziót rendelne el Rafah városában.

Súlyos: Biden azzal fenyeget, hogy leállítja az Izraelnek szánt fegyverszállítmányokat
2024. május 08., szerda

Csak a Hamászra gyakorolt katonai nyomás segíthet a túszok kiszabadításában Izrael szerint, nem állnak le Rafahban

A Hamászra gyakorolt katonai nyomás nélkül nem lehetséges a Gázát uraló iszlamista terrorszervezet által elrabolt izraeli túszok kiszabadítása – ezzel indokolta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Rafah elleni műveletek megkezdését.

Csak a Hamászra gyakorolt katonai nyomás segíthet a túszok kiszabadításában Izrael szerint, nem állnak le Rafahban
2024. május 07., kedd

Zajlik az izraeli offenzíva Rafahban, több terroristával végeztek

Az izraeli hadsereg (IDF) hétfő éjjel elfoglalta rafahi határátkelő gázai oldalát az egyiptomi határnál – közölte az IDF szóvivője kedden.

Zajlik az izraeli offenzíva Rafahban, több terroristával végeztek
2024. május 07., kedd

Izraeli megkezdte a Rafah elleni ostromot, miközben a Hamász elfogadta az új tűzszüneti javaslatot

Izraeli tankok hatoltak be Rafah keleti részébe hétfőn este palesztin szemtanúk beszámolói szerint.

Izraeli megkezdte a Rafah elleni ostromot, miközben a Hamász elfogadta az új tűzszüneti javaslatot
2024. május 06., hétfő

Közeleg az offenzíva: az izraeli hadsereg elkezdte a civilek evakuálását Rafahból

Az izraeli hadsereg (IDF) hétfő hajnalban megkezdte a palesztin civilek evakuálását a Gázai övezet legdélibb, még el nem foglalt városából, Rafahból.

Közeleg az offenzíva: az izraeli hadsereg elkezdte a civilek evakuálását Rafahból
2024. május 06., hétfő

Több mint 2000, Izrael ellen tüntető személyt vettek őrizetbe az illegális egyetemi táborokban

Elhagyták az engedély nélkül emelt sátortábort vasárnap a Dél-Kaliforniai Egyetemen tüntető palesztinpárti aktivisták, miután a rendőrség körbevette a tiltakozás helyszínét az intézmény területén.

Több mint 2000, Izrael ellen tüntető személyt vettek őrizetbe az illegális egyetemi táborokban
2024. május 05., vasárnap

Nem könnyű megállapodni a fegyverszünetről, a Hamász terrorszervezet ellentmondásos jelzéseket küld

Ellentmondásos jóhírek láttak napvilágot arról, sikerülhet-e megállapodnia Izraelnek és a Gázár uraló Hamász terrorszervezetnek a tűzszünetről és a túszok elegedéséről a Kairóban szombaton kezdődött tárgyalásokon.

Nem könnyű megállapodni a fegyverszünetről, a Hamász terrorszervezet ellentmondásos jelzéseket küld
2024. május 04., szombat

Folytatódnak a tűzszüneti tárgyalások Izrael és a Hamász között – Megtalálták egy túsznak hitt izraeli holttestét

A Hamász palesztin terrorszervezet bejelentette, hogy szombaton Kairóba utazik, hogy folytassa a tárgyalásokat az Izraellel megkötendő tűzszünetről szóló ajánlatról és megállapodásra jusson.

Folytatódnak a tűzszüneti tárgyalások Izrael és a Hamász között – Megtalálták egy túsznak hitt izraeli holttestét