A földgáz és az étolaj drágult a legnagyobb mértékben az elmúlt egy évben, és a légi szállítási szolgáltatások díja volt az egyetlen, amely csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
Szalmonellával fertőzött lengyelországi csirkezúzát és csirkemájat vont vissza a forgalomból romániai üzleteiből a Profi és a Penny üzletlánc – tájékoztatott szombaton az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság (ANSVA).
Országszerte összesen 350 ezer lejes pénzbüntetést rótt ki a Lidl diszkontáruházláncra a romániai fogyasztóvédelmi hatóság (ANPC), egyik üzlet esetében pedig hathónapos bezárást javasoltak.
Részben a kínálat szűkössége, valamint a szemestermények és a tejtermékek drágulása miatt novemberben már a negyedik egymást követő hónapban nőttek az élelmiszerárak a világon az előző hónaphoz képest.
Korlátozta az alapvető élelmiszerek árát a szerb kormány a következő két hónapra, hogy visszaszorítsa az inflációt – közölte a kormány sajtószolgálata kedden.
Az idei év végéig 20 százalékkal fog drágulni a sertéshús az ágazatban tevékenykedő vállalkozók szerint. Az ok: a tomboló sertéspestis mellett az állattartással járó kiadások drasztikus megemelkedése.
Részben a kínálat szűkössége, valamint a növényi olajok és a szemestermények jelentős drágulására októberben már a harmadik egymást követő hónapban nőttek az élelmiszerárak a világon az előző hónaphoz képest.
Még épp csak elkezdődött az élelmiszerek drágulási hulláma, a következő hónapokban pedig az átlag fogyasztói kosár értéke 10 százalék körüli értékkel is emelkedhet – vetíti előre Adrian Ariciu, a Metro Románia vezérigazgatója.
Évente mintegy 2,55 millió tonna élelem kerül a szemétbe Romániában, ennek nagy része főtt étel, gyümölcs és zöldség – közölte egy hétfői szakkonferencián a mezőgazdasági minisztérium egyik államtitkára.
Miközben az Európai Unió vezetőinek átgondolatlan zöldítési programja a kontinens számos országában az egekbe emelte az energiaárakat, Romániában nem csak ez okoz súlyos gondokat.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint a júliusi 5 százalékról 5,3 százalékra nőtt az éves infláció augusztusban.
Elsősorban a cukor, a búza és a növényi olajok drágulása miatt, két hónap csökkenés után augusztusban jelentősen nőttek az élelmiszerárak a világon az előző hónaphoz képest.
Legnagyobb mértékben a friss és feldolgozott sertéshús, a sütőipari és tejtermékek ára nő az elkövetkező időszakban az élelmiszeripari szakszervezeti vezető szerint, aki úgy gondolja, ez a kereslet visszaeséséhez, majd elbocsátásokhoz fog vezetni.
A romániai városi lakosság 51 százaléka fogyaszt rendszeresen húskészítményeket, hideg felvágottakat, és a megkérdezett vásárlók valamivel kevesebb, mint fele rendszeresen tájékozódik a termék összetételéről.
Egy miniszterelnöknek rendszeres időközönként tájékozódnia kell a vásárlóerőt befolyásoló termékek áráról – véli a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.
Romániában és Magyarországon hiába megfelelő minőségű a búzatermés, ha máshol nem az: nálunk is óhatatlanul drágul a kenyér, ugyanis az árakat főként a világpiaci trendek alakítják.
Szeptembertől kaphatnak étkezési utalványt azok a romániai lakosok, akik beoltatják magukat az új típusú koronavírus ellen.
Megállapodás született a koalícióban arról, hogy kapjanak étkezési utalványt azok, akik beoltatják magukat koronavírus ellen – jelentette be az egészségügyi miniszter.