Átlagosan havonta valamivel több mint száz „horrorkaravánt”, vagyis szabálytalan járműszerelvényt fogtak el idén a magyarországi utakon – írta pénteki számában a Magyar Nemzet az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tájékoztatására hivatkozva.
Emlékülést tartanak Tanár - direktor - történész - politikus címmel Kötő József születésének 80. évfordulóján a budapesti Bajor Gizi Színészmúzeumban, a Petőfi Irodalmi Múzeum - Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet szervezésében pénteken.
Az 1989-es temesvári népfelkelés első áldozatának tekintett Újvárossy Ernőre emlékeztek szerdán Temesváron, a nevét viselő református gyülekezeti teremben, temetése 30. évfordulóján.
Két szélsőség jellemzi a romániai elektromosautó-piacot: itt a legnagyobb az állami támogatás a környezetkímélő személygépkocsik megvásárlására, ám itt a legrosszabb az infrastruktúra. Ráadásul a lakosság nemigen tudja megengedni magának a drága járműveket.
Szigorítja a Román Rendőrség a büntetéseket azokkal szemben, akik autóvezetés közben telefonon üzenetet írnak, élőben közvetítenek, képet rögzítenek vagy telefonon beszélnek.
A Nép Ügyvédje a közlekedésbiztonság javítását kéri a hatóságoktól azt követően, hogy európai statisztikák szerint az Unió tagállamai közül Romániában történik a legtöbb súlyos közlekedési baleset – tájékoztat az intézmény hétfői közleménye.
Akárcsak elődje, Nagyenyedről kelt útra vasárnap reggel Pengő Zoltán kolozsvári újságíró, aki gyalog járja végig Kőrösi Csoma Sándor útvonalát. Tervei szerint kilenc hónap alatt teszi meg a 7000 kilométert és éri el a Kis-Tibetnek is nevezett Ladakhon belüli Zanglát.
Hagyomány, változatosság és változás a székely nyelvjárásban címmel rendeznek konferenciát az énlaki művelődési házban szeptember 13-án és 14-én – közölték a Hargita megyei esemény szervezői az MTI-vel.
Román elemzők arra számítanak, hogy Bukarest engedni fog az Egyesült Államok nyomásának a fekete-tengeri földgáz kitermelésének ügyében. A munkálatok elkezdése magyar és európai uniós érdek is.
Amíg a gépkocsik, a kerékpárosok és a gyalogosok alig férnek el egymás mellett, nehéz elvárni az odafigyelést, a türelmet, a megértést, a toleranciát – vélik egybehangzóan a Krónika által megszólaltatott érintettek.
Behajtási díjat róna ki a Bukarestben és Ilfov megyében bejegyzett gépkocsikra Comarnic polgármestere.
Aláírta Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke a kolozsvári metropolisz-körgyűrű megvalósíthatósági tanulmányának városrendezési tervét.
Újabb áldozatot szedett csütörtökön a tenger – ezúttal Eforie Nordon fulladt a vízbe egy férfi.
A Fekete-tenger stratégiai jelentőségű térség mind a NATO, mind az Európai Unió számára, védelme életbevágó fontosságú Románia és szövetségesei számára – hangoztatta csütörtökön Klaus Johannis államfő.
Ügyeikkel foglalkozó kormányhivatal felállítását, programjaik állami finanszírozását és parlamenti képviseletet kérnek a székelyföldi románok szervezetei – közölte szerdán az Agerpres hírügynökség.
Kitiltaná Bukarest központjából a környezetszennyező autókat Gabriela Firea főpolgármester, a metropoliszövezeten kívül forgalomba helyezett autók behajtását a román fővárosba pedig környezetvédelmi matrica beszerezésétől tenné függővé.
„Életveszélyes a mobiltelefon használata gépkocsivezetés közben, a statisztikák is azt mutatják, hogy egyre több baleset történik azért, mert a gépkocsivezető telefonált, fotózott vagy élőben közvetített” – szögezte le megkeresésünkre Dobra Csaba, egy sepsiszentgyörgyi gépjárművezetői iskola tulajdonosa és oktatója.
Október közepétől kezdődően szigorúbban fogják büntetni az okostelefonok és hasonló készülékek használatát autóvezetés közben, az erről szóló rendeletet hétfői ülésén fogadta el a román kormány.