Vélhetően a bukaresti kormányváltás is kedvez majd a kolozsvári infrastrukturális beruházásoknak, három nagy projekten múlik ugyanis, hogy sikerül-e kizárni a kincses városból az átutazó forgalmat, és elterelni a környező falvakból érkező gépkocsikat. Bár az önkormányzat naponta tesz lépéseket az élhetőbb városé
Csaknem 200 millió lejre adtak le rendelést a vásárlók online fizetéssel november 15-én, az úgynevezett Black Friday-akciók alkalmából. Ez az összeg 26 százalékkal nagyobb az egy évvel ezelőtt jegyzettnél – derül ki a PayU Románia online fizetésfeldolgozó rendszer kimutatásából.
A kolozsvári L’Autre Caféban és a csíkszentdomokosi kultúrházban ad lemezbemutató koncertet pénteken, illetve szombaton a Dirty Slippers magyar pop-rock zenekar.
Klaus Johannis államfő kihirdette csütörtökön az alternatív szállítási tevékenységet szabályozó, 2019/49-es törvényt.
Ludovic Orban új román liberális miniszterelnök szerdán azt ígérte, hogy az általa vezetett kabinet prioritásnak tekinti a fekete-tengeri földgázkitermelési projektek és egyéb energiaberuházások elmozdítását a holtpontról.
Kiterjesztik a román és a bolgár légtérre is a szabad légtérhasználatot, amelyet Magyarországon 2015-ben vezettek be – közölte pénteken a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. az MTI-vel.
Bukarestben, Kolozsváron, Aradon, Nagyszebenben és máshol több százan emlékeztek meg szerda este a Colectiv klubban négy évvel ezelőtt kitört tűzvész áldozatairól.
Romániában Kolozsvár lehet az első város, amely bevezeti a járművezető nélküli tömegközlekedési buszokat, a helyi önkormányzat egy kísérleti projektet indított ennek érdekében – jelentette be hétfőn Emil Boc, a település polgármestere.
Mintegy 20 milliárd forinthoz juthat 4929 székelyföldi gazdálkodó a gazdaságfejlesztő program pályázatain a marosvásárhelyi Pro Economica Alapítvány döntései alapján – közölte Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány ügyvezetője az MTI-vel hétfőn.
Debreceni művészek Csáth Géza-emlékestet mutattak be Nagyváradon az író halálának 100. évfordulója alkalmából. Az Euphoria? című összeállítás kiválóan adta vissza az orvos, író függőségekkel való küzdelmét, naplóbejegyzéseit, megszólaltatta az általa szerzett zenét is.
Járművezetőktől és rendőröktől egyaránt nagyobb felelősséget követel a szombaton életbe lépő szigorítás, amely a vezetés közben kézbe vett mobiltelefonok és felvevő eszközök használatát illeti. A tilalmat a biciklisekre és hajtányosokra is kiterjesztették, a pénzbírságot megduplázták.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint az ezen a héten a Székelyföldön zajló nagyszabású hadművelet helyszínválasztása azt a ceaușescui doktrínát idézi, amely a magyarokat és a székelyeket nemzetbiztonsági kockázati tényezőnek állította be.
Kövér László szerint Székelyföldnek és a székelységnek történelmi kárpótlás jár Budapestről és Bukarestből egyaránt. Az Országgyűlés elnöke Székelyudvarhelyen beszélt erről szombaton, a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ (SZÉK) felújított épületének avatóünnepségén.
Két nap alatt kétszer is büntettek a rendőrök külföldi sofőröket szabálytalan vontatás miatt, egyikük több mint kétmillió forintnyi (6000 euró) bírságot kapott – derült ki a police.hu-ra kedden feltett közleményekből.
Benedek Elek eszmei, irodalmi és tárgyi örökségét szívvel, lélekkel, nagy odaadással ápolták a nagy mesemondó leszármazottai öt évtizeden át, amióta megnyílt a kisbaconi emlékház – mondta el a Krónikának Bíró Boróka, Elek apó ükunokája, a múzeum egyik működtetője.
Szemtanúi vagyunk egy olyan mértékű digitális technológiafejlődésnek és hasznosításnak, amely az egyén mindennapjait befolyásolja. Székelyföld számára a digitális technológia az a lehetőség, amely révén a hazai piacon, de akár a nemzetközi piacon is versenyképes régióvá nőheti ki magát.
A hetvenöt évvel ezelőtti vérengzésre emlékeznek vasárnap a Bihar megyei Gyantán, ahol 1944. szeptember 24-én a román hadsereg 41 magyar ember életét oltotta ki. Boros Zoltán túlélő a tragikus eseményekről, a Fekete vasárnap című dokumentumfilmjéről beszélt a Krónikának.
A befektetők számára kedvezően módosítaná a román kormány a fekete-tengeri földgáz kitermelését lehetővé tevő törvénytervezetet, az erről szóló módosító indítványt pénteken tette közzé a román energiaügyi minisztérium az intézmény honlapján.