Fotó: Nagyváradi Helyi Közlekedési Vállalat
Bérelhető elektromos rollerekkel rukkol elő a Nagyváradi Helyi Közlekedési Vállalat (NHKV) – a TrotOr névre hallgató applikáció letölthető a Google Play áruházból és az App Store-ból egyaránt. Egyelőre a tesztelés zajlik.
2020. szeptember 24., 07:582020. szeptember 24., 07:58
2020. szeptember 24., 11:202020. szeptember 24., 11:20
Az NHKV tájékoztatása szerint összesen húsz elektromos rollert és négy dokkoló állomást szereztek be. Az első dokkoló állomást a Szálka parkban helyezték ki, és a hálózat bővítését tervezik.
A bérlés hasonló a más városokban alkalmazotthoz: az érdeklődőknek le kell tölteniük a TrotOr applikációt, SMS-ben kapnak egy installáló kódot, innen kezdve pedig pénzt tudnak feltölteni az alkalmazásba, amivel a rollerezés végén fizetni tudnak.
Az eszközök sebessége elérhetné amúgy a 30 kilométer/órát, de a közlekedési vállalat 20 kilométer/órában korlátozta a végsebességet. Korhatár is van: 18 évesnél fiatalabbak nem bérelhetnek magukban rollert, ám felnőtt kíséretében a gyerekek is rollerezhetnek.
Romeo Nica, a közlekedési vállalat gazdasági igazgatója Bihon.ro helyi portálnak elmondta: első körben az a céljuk, hogy a potenciális ügyfelek megbarátkozzanak a rendszerrel, így arra számítanak, hogy egyelőre inkább szórakozásra, és nem közlekedési eszközként fognak tekinteni a váradiak a bérelhető elektromos rollerekre.
A TrotOr rendszer eddig 30 000 eurós beruházásból valósult meg, a rollereket, a parkolókat, az applikációt és a szervert a versenytárgyalásból győztesként kikerült craiovai Urban Mobility Concept cég bocsátotta az NHKV rendelkezésére.
Nicușor Dan független jelölt támogatására buzdít újfent az Erdélyi Magyar Szövetség, amely az államfőválasztás első fordulója előtt is kiállt Bukarest főpolgármestere mellett.
Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
szóljon hozzá!