Fekete-Győr András a tavalyi romániai államfőválasztáson is román jelöltet támogatott
Fotó: Danbarnapresedinte.ro
A kormányon lévő Fidesz és az ellenzéki Lehet más a Politika (LMP) egyaránt elítélte, hogy Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a vasárnapi helyhatósági választásokat megelőzően arra biztatja az erdélyi magyarokat, hogy szavazzanak román jelöltekre.
2020. szeptember 26., 08:002020. szeptember 26., 08:00
2020. szeptember 26., 13:312020. szeptember 26., 13:31
„Megint a magyar jelöltek ellen kampányol a Momentum a romániai önkormányzati választások előtt” – erről Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója beszélt pénteken a Facebook-oldalára feltöltött videóban. Kiemelte: a mostani román önkormányzati választásnak nagy tétje van, Erdélyben sok helyen az a kérdés, hogy továbbra is magyar polgármesterek vezethetik-e településeket. „Amit ebben a helyzetben a Momentum csinál, az egyszerűen szembemegy a magyar nemzeti érdekkel. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke ezzel ismét bizonyítja, hogy számára fontosabb liberális szövetségese, mint a magyar nemzeti érdek” – értékelt Hollik István.
A „román Momentum”, vagyis az USR–PLUS támogatására buzdít egy eltávolított, majd ismét elérhetővé tett videóüzenetében Fekete-Győr András, a magyarországi Momentum elnöke a vasárnapi önkormányzati választásokon.
Hozzátette: ha számukra a 21. századi modern politika azt jelenti, hogy zárójelbe teszik a magyar nemzeti érdeket, akkor „köszönjük szépen, ebből a politikából nem kérünk”. Hollik István videója Fekete-Győr András bejegyzésével kezdődik, amiben az ellenzéki politikus arról beszél, hogy most vasárnap önkormányzati választások lesznek Romániában, így Erdélyben is, majd a magyar választók figyelmébe ajánlja testvérpártjukat az USR–PLUS-t. Azt kéri, ahol tehetik, támogassák ennek a pártnak a jelöltjeit is.
Nem ért egyet Fekete-Győr András állásfoglalásával az LMP sem. „Elítéljük, hogy a Momentum továbbra is román párt mellett kampányol Erdélyben” – szerepel az ellenzéki alakulat közösségi oldalán posztolt nyilatkozatban. A magyarországi zöld párt szerint a Momentum rendszeresen elfelejti, hogy Romániában nagy számban élnek magyarok és miután a romániai elnökválasztáson a magyar jelölttel, Kelemen Hunorral szemben román elnökjelöltet támogatott, most újra a magyarok elleni szavazásra buzdít.
Korábban – a tavalyi romániai elnökválasztás és a szlovák parlamenti választás előtt – anyaországi és határon túli szervezetek egyaránt elítélték, hogy a Momentum politikusai román és szlovák jelöltek mellett kampányoltak a magyarokkal szemben.
Az erdélyi magyarok a magyar jelölteket támogassák a hétvégi romániai önkormányzati választásokon – ezt kérte Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.
Európának közösen kell megoldania a migráció ügyét, és jobb európai szabályozásra kell törekedni – jelentette ki Friedrich Merz új német kancellár szerdán Varsóban a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtókonferencián.
Az Egyesült Államok és Izrael megvitatta annak lehetőségét, hogy Washington irányítsa a Gázai övezet háború utáni ideiglenes közigazgatását – közölte öt, az ügyet jól ismerő személy a Reut
India és Pakisztán szerda este tüzérségi párbajt vívott a vitatott kasmíri térségben lévő de facto határon keresztül – közölte az indiai védelmi szóvivő az indiai igazgatású Kasmírban.
szóljon hozzá!