Mihályi Magdolna kapja az idei Tamási Áron-díjat

A csíkcsomortáni verstábor •  Fotó: Sándor Csilla

A csíkcsomortáni verstábor

Fotó: Sándor Csilla

Mihályi Magdolna, a székelyföldi verstábor alapítója kapja a 2020-as Tamási Áron-díjat – közölte a Tamási Áron Közalapítvány szerdán az MTI-vel.

MTI

2020. szeptember 16., 13:412020. szeptember 16., 13:41

A közlemény szerint Mihályi Magdolna férjével, a tavaly elhunyt Varga Sándor rádiós szerkesztővel közösen hívta életre 10 évvel ezelőtt Csíkcsomortánban a magyarországi és határon túli fiatalok számára meghirdetett verstábort.

A díjat a kultúra és a művészeti élet olyan személyiségeinek ítéli oda a Tamási Áron Közalapítvány, akik az író szellemében a magyarság és más népek békés együttélését, a magyarság fennmaradásának ügyét szolgálják.

A díjat hagyományteremtő szándékkal 2019-ben adták át először Tamási Áron születésnapján, szeptember 20-án az író szülőfalujában, Farkaslakán.

A járvány okozta utazási szigorítások miatt az idei díj átadására jövőre lesz lehetőség – olvasható a közleményben, amely kitér arra is:

az alapítvány kuratóriumának tagjai a díjazottal közösen szeptember 20-án megkoszorúzzák Tamási Áron budapesti lakhelyénél, az Alkotás utca 51/b számú ház falán elhelyezett emléktáblát.

Az ünnepségen jelen lesz a székelyföldi verstábor két állandó művészmentora, Kubik Anna és Rubold Ödön is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Kis magyar sziget Nagybányán: a grófhoz és korához is kötődő kulturális kínálattal várja a közönséget a Teleki Napok

Színvonalas kulturális programot kínál a bányavidéki magyarságnak a 2007 óta majdnem minden év májusában megszervezett Teleki Napok.

Kis magyar sziget Nagybányán: a grófhoz és korához is kötődő kulturális kínálattal várja a közönséget a Teleki Napok
2025. május 10., szombat

Harag György születésének centenáriumán emlékhetet szervez a kolozsvári színház

Harag György rendező születésének 100. évfordulója alkalmából gazdag kínálatot felvonultató emlékhetet szervez június 1. és 9. között a Kolozsvári Állami Magyar Színház – közölte a társulat.

Harag György születésének centenáriumán emlékhetet szervez a kolozsvári színház
2025. május 09., péntek

Román városokban is vetítenek népszerű magyar családi vígjátékokat

Román városokban vetítenek friss, népszerű magyar filmeket a Magyar filmek @ 29. Európai Filmek Fesztiválja keretében – közölte a Liszt Intézet Bukarest.

Román városokban is vetítenek népszerű magyar családi vígjátékokat
2025. május 07., szerda

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában

A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában
2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron